-Elmentem este jövök. -tájékoztatott apukám-Ó és-fordult vissza-Szobafoságban vagy -Mi? De miért.... -Csend! Azért mert azt mondtam-emelte meg a hangját-Amíg véget nem ér ez a...-kezdte, majd hirtelen elhallgatott. Ilyet még sosem csinált, de most egy pillanatra meglepedten nézett maga elé, majd megfordult-Nem fontos-mormolta még-Csak ne késs el. Döbbenten bámultam utána, teljesen lefagyva. Titkol valamit. És bizonytalan. Ilyet még sohasem láttam. Megkönnyebbültem amikor hallottam a kocsi motorjának hangját elhalni a távolban. 15 perccel később immár felöltözve
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
a tőrökkel vártam mikoris Lahey ismételten rátapadt a csengőre. Először nem tudtam mit csináljak, de aztán rájöttem, hogy ennek már úgyis mindegy. Hiszen mindent tud és látott már rosszabbat is. -Szia hogy va....ÚRISTEN az mi?-nyúlt hozzá a szemem alatti karmoláshoz. -Ajándék, amiért ilyen felelősségteljesen viselkedtem tegnap-vágtam rá a szokásos szarkasztikus stílusomban. Majd elkezdtem kávét csinálni. -Ez nem vicces.-mondta aggódva. -Jaj ugyanmár Lahey. Nem akarok a bajaimon gondolkodni, ha naphosszat azt tenném nem maradna lelkem, meg humorom.-ittam bele a kávémba, miután elétoltam a neki készítettet. Majd enyhe grimaszba torzult az arcom-Mondjuk az sosem volt -De... -Egy jó adag alapozó a megfelelő módszerrel feltéve el is tünteni a gondokat-folytattam teljes mértékig ignorálva őnagy-"bunkóvagyokdeamúgyvanszivemezérttörődökveled"-ságát Majd faképnél hagytam és elkészítettem a sminkem miközben ő elszürcsölgette (megjegyezném tök nyugisan mintha otthon lenne) a maradék kávéját majd indulhattunk is. -Amúgy mi van azzal, hogy apukád megérzi a szagomat?-jött a kérdés miközben beültünk a kocsiba. -Mi lenne?-kérdeztem értetlenül. -Hát tudod. Azt nem lájkolja ha veled lógok. -Jaa, hogy az. Nos tudod változtak a dolgok. Egyrészt rájött, hogy veled legalább nem vagyok egyedül és nem kell félni attól, hogy kikotyogod a titkom mivel osztozol rajta. Kettő szeret csicskáztatni mindenkit és mivel megölte a falkáját, hogy erősebb legyen csak mi maradtunk neki, akiket ugráltathat. Három, szerintem neki is feltűnt, hogy valami nincs rendben az erdőben. Ma reggel olyan fura volt. Mintha aggódna. Talán még azt is kiderítette, hogy mi az. Ennek még értelme is lenne tekintve, hogy mostanában sokáig távol van éjszaka. Habár az is lehet, hogy csak vérszomjasabb, mert közeleg a telihold.-a végére a magyarázásom átfordult hangos gondolkodásba. -Ahha. Mindent értek. De ha tudhat valamit akkor miért nem kérdezzük meg? Most beadtam a tipik "eZ hÜlYe?" nézést. -Tényleg-lelkesedtem fel mintha lenne egy jó ötletem és a homlokomra csaptam-hogy én erre miért nem gondoltam eddig?-kérdeztem szarkasztikusan -Jó jó bocs tényleg rossz ötlet volt-gondolta végig a dolgot.-Héj hova megyünk?-érdeklődött. -A patológiára-válaszoltam olyan természetességgel, mintha az ember minden sűrűn hullákat menne nézegetni. -De miért megyünk oda? Úgysem fognak beengedni. -Ez igaz. De beszédem van mind a hárommal.-parkoltam le -Kikről beszélsz?-veszett el mégjobban. -Johnatan, Joyce és Hopper.-feleltem az útra koncentrálva -És honnan tudod, hogy ott vannak?-jött az újabb kérdés -Mi vagy te újságíró, hogy ennyit kérdezel?-pillantottam rá egy röpke pillanatra-Nem tudom, csak merem feltételezni-feleltem felsóhajtva, miközben rákanyarodtam a főútra. Amikor odaértünk és becsuktam a kocsit, határozottan megindultam a patológiára. Bent éppen Joyce jött ki az egyik hátsó szobából futva. -Ő nem az én fiam.-kiabálta majd kiszaladt. -Hé J-láttam meg Johnatant de Joyce után szaladt, le sem lassítva. -Na ez szép.-sóhajtottam fel majd odamentem Hopphoz. -Te meg mit csinálsz itt kölyök? -Hát csak jöttem megbizonyosodni valamiről, de eleget láttam-néztem az ajtó felé. -Héj ugye tudod, hogy Joyce nem őrült?-kérdezte. Kikerekedett szemekkel néztem rá. -HOPPER! PERSZE HOGY TUDOM-kiáltottam rá.-Csak arról van szó, hogy szerintem az nem Will és ő még életben van.-halkítottam le a hangom. -Jaj ne kezd te is kölyök-sóhjatotta nyúzottan.-Nézd ti most mind gyászoltok. Megértem én. Ó nagyon is értem- Mondta szomorúan.- De Joycenak most a legnehezebb, hiszen az ő fia. Kérlek ne add alá a lovat. Ne hitegesd valamivel ami nincs. Ne adj neki reményt ha.... -Elég-vágtam el a szentbeszédet, mert kezdtem nagyon unni.- Majd folytatjuk, ha már megérted, hogy mit magyarázok. Ne haragudj, de nincs időm felesleges időpazarlásra. Will ott van kint valahol és minden egyes perccel fogy az időnk. És nekem még matek dogát is kell írnom, ha pedig nem lesz jó apám kitekeri a nyakam. Szóval szia Hopp. Majd még beszélünk.-adtam egy puszit a megdöbbent Hoppernek majd kimentem és beültem a kocsiba idegesen. Lahey beszállt mellém majd sokkolva felém fordult. -Írunk matekból?-kérdezte teljesen ledöbbenve, mire felnevettem, majd megrecsegtettem az ujjaimat -Na megvan a mai program-csak ennyit mondtam, majd ráléptem a gázra és elindultam a suli felé. -Jaj ne-torzult fájdalmas grimaszba az arca.
