Hawkinsi Vérfarkas

A térkép

Reggel a szoki kávé Laheyvel, majd jöhetett az unalmas suli.
Sajnos apa elvitte a kocsit és csak holnap este hozza vissza, szóval gyalogolhattunk.
Délután megnéztem a kosár edzés első felét, aztán megindultam bioszra. Aztán olyan történt amire nem számítottam.
Hazafele indultam volna, amikor beleszaladtam Steve-be és Billybe akik történetesen verekedtek az udvaron. Két ekkora állatot... Mindkettőről folyt az izzadtság, meg a vér. Steve éppen behúzott egy jobbost Billynek, mire az említett is ütésre emelte a kezét, behúzott egyet Stevenek, aki ennek hatására hátra esett, neki a szekrényeknek. Megforgattam a szemem és előrébb léptem.
-Fejezzétek be-szóltam megemelve a hangom. Erre Steve egy pillanatra felfigyelt, azonban visszatért Billyre a figyelme, hogy kivédjen egy újabb támadást. Mindketten ütésre emelték az öklüket egyszerre. Erre közéjük léptem. Steve lentebb engedte az öklét, látva, hogy közöttük vagyok, ezért elégedetten Billy felé fordultam... Rám nézett... De nem látott. Tisztára elborult az agya. Most nem a seggfej fürtös volt. Valami egészen más... Valami, ami nagyon közel állt hozzám. Dühös volt. Nagyon dühös. De számomra a fájdalom is tisztán látható volt. Az a fájdalom amit más nem látott, mert nem tapasztalta. Viszont hiába értettem meg, hogy mi a baj már késő volt. Az ütésétől hátratántorodtam, majd fenékre huppantam. Baszki ez eltörte az orrom. Steve eközben felállt, hogy "megbosszuljon" Lahey pedig mellém guggolt és tompán hallottam, hogy dumál hozzám, meg éreztem ahogy rázza a vállam, de nem rá figyeltem, hanem a két még mindíg egymást püfölő fiúra. Egyébként Steve bosszúja nem igazán működött, mert amikor felpattantam a padlóról Steve már csak erőtlenül tűrte Billy ütéseit. Hogy ennek még egyszer sem sikerült megnyernie egy bunyót...
-Állatok-motyogtam, miközben a méreg lassan kúszott fel a torkomba, elborítva az én agyam és hirtelen felindulásból előkaptam a késeimet, megint kettejük közé léptem, ezúttal megállásra kényszerítve a nagyobbik barmot is a torkához szorított hideg fémmel.
-ELÉG LEGYEN-hallottam az igazgatónő mennydörgésre hasonlító hangját.-Ms. Rivers, Mr. Harrington és Mr. Hargrove.-szólalt meg hidegen, mire elmormoltam magamban egy miatyánkot -kísérjék őket az orvosiba, aztán várom mind a hármat az irodámban.-Lahey megfogta a vállam-És az istenért ne hadonássz azokkal-mutatott a kezemben lévő késekre mire észbe kapva visszacsúsztattam a pólómba, majd Lahey felé fordultam. Aztán sóhajtva vissza, mert rájöttem, hogy fel kéne kaparni a félholtra vert szerencsétlent is. Ígyhát Laheyvel közrefogtuk Steve-et, így indultunk el az orvosi szoba felé.

-Méghogy szerencsés vagyok...-morogtam miközben már az igazgatói iroda felé haladtunk, Steve-et még mindíg két oldalról támogatva, aki az eszméletét immáron teljesen visszanyerve egy jégdarabot szorongatott az arcához, miközben nekem már majdnem teljesen begyógyult az orrom. A hülye nő meg azt mondta, hogy szerencsés vagyok. Még jó, hogy nem vette észre milyen gyorsan gyógyul. Billynek kevesebb sérülése volt mint Stevenek. Hát hiába is Stevet már J is elverte egyszer. Billy meg kétszer akkora.
-Nem ér, hogy neked máris meggyógyult-nyafogott Steve orrhangon, amitől alig lehetett érteni, hogy mit mond.
-A saját hibádból kaptad azt ott-mutattam a nagy véraláfutást a jobb arccsontján.
Ekkor beértünk az igazgatóhoz.
-Foglaljanak helyet-nézett végig rajtunk, majd leültünk miközben a szeme megakadt Laheyn.-Mr. Lahey. Most kipillantok az ablakon. Ha visszanézek és még itt találom maga is mehet büntetésbe-na erre Lahey azonnal kiiramodott. Várj mi?
-Büntetés-szólaltam meg, mire 3 szempár szegeződött rám-De hát én nem is...
-Közbe avatkozott...-mondta kimérten az igazgatónő.
-Igen, de csak azért, hogy hagyják abba...
-...majd késeket húzott elő amiknek nem is kéne magánál lenniük-fejezte be ignorálva engem, mire vesztesen lentebb csúsztam a széken.-Mr. Harrington.-folytatta- Azt hittem tavaly már jól elbeszélgettem a szüleivel. Örülnék neki ha nem kéne megint. Megértette?
-Igen tanárnő-mondta lehajtott fejjel Steve.
-Mr. Hargrove-fordult felé, mire Billy összeszorított álkapcsall mereven ránézett-Ez a harmadik hónapja nálunk és máris több panasz érkezett önre, mint erre a kettőre amióta itt tanulnak-bökött felénk, mire felszisszentem-Pedig ők sem szentek-pillantott rám, hallva a reakciómat, mivel tudta, hogy mire gondolok éppen... Nos igen. Sem Steve sem én nem idegenkedtünk soha egy jó kis balhétól... De fürtös... Ez így tényleg durva-Még egy rossz szó magukról és mind a hárman repülnek megértették?
-Igen, igazgatónő-mondtuk szinkronban.
-Helyes-mondta elégedetten-Már értesítettem a szüleiket-erre mégjobban felszisszentem, Billy pedig erősen leplezni próbált kíváncsisággal szinte láthatatlanul felém fordította a fejét, de én nem néztem a szemébe.
-Egy hét elzárás. Holnap kezdik délután 4-től 6-ig. Elmehetnek.