Hawkinsi Vérfarkas

Hazatérés

Reggel a telefonom csörgésére riadtam fel.
-Jay-Jay?-szóltam bele a készülékbe álmosan
-Hol vagy?-kérdezte idegesen-Aludtál???
-Te hol vagy?-kérdeztem vissza bágyadtan.-Nem aludtam, csak random elsötétült minden és-ekkor megláttam a világosságot az ablakon keresztül beszűrődni-ó már reggel van-biggyesztettem le a számat.
-Madie hol vagy?-kérdezte gyanakvóan
-Te hol vagy?-tereltem, miközben megéreztem a profilomat vizslató kék szemeket. Oldalra fordultam és egy jó reggeltet tátogtam Laheynek. El is felébredt a csörgésre és ott állt a szobája ajtajában.
-A kórházban Willel-válaszolta
-A kórházban-ismételtem kótyagosan a szót, aztán leesett, hogy mit is mondott. Felpattantam-Jézusom. Rohanunk
-Tessék? Ti?? Minek a többes szám??-kérdezte J, de rácsaptam a telefont.
-Idefigyelj El-mondtam kapkodva-Most el kell rohannom. Ígérem visszajövök. Oké?
-Oké.-mondta nyugodtan
-Senkinek ne nyiss ajtót, csak ha meghallod ezt-mondtam, majd lekopogtam a titkos jelszót.
Laheyvel kirohantunk és beültünk a kocsiba. Én vezettem...khmm kissé életveszélyesen amit Lahey szóvá is tett
-Hohó-mondta majd rátette egyik kezét a combomra-Maddie mi a baj?-kérdezte
-Sikerült-mondtam diadalmasan.-Megtalálták Willt.
Lahey először egy kicsit meglepődött, majd halványan elmosolyodott
-Akkor jó. Hamár ennyi munkát csinált nekem a kis taknyos
-Héj. Ez nem szép-néztem rá tettetett szigorral.-Nem mintha olyan sok dolgot lett volna-köhintettem
-Hát na-tárta szét a karját-Azért jöttem el. Odahaza van Nemeton itt meg nincs. Na?Van ,nincs-emelte fel előbb a bal, majd a jobb kezét. Aztán jóval lentebb vitte a jobbját, így mutatva, hogy ez a jobb választás.
-Hát te hülye vagy-ráztam meg a fejemet-Ennek semmi köze a nemetonhoz-motyogtam halkan.
-Szerintem te nem értetted meg a zseniális példám lényegét.-állapította meg
-Nem, tényleg nem-ráztam meg a fejem-Mert jó szar volt. Már egyszer felhoztad egy pár napja, de akkor sem volt semmi értelme.
-Neked nincs értelmed-jegyezte meg duzzogva, mire elmosolyodtam.
-Jajj ne-kaptam a szívemhez-Ez most nagyon faj-színészkedtem

Beérve a kórházba a fiúkkal találkoztam
-Hello-köszöntem nekik, de meg sem álltam, ők meg csak pislogtak és egy pillanattal később esett le nekik, hogy én vagyok az.
-Szia Maddieeee!!-kiabáltak egyszerre utánam.
-Ide most nem mehet be-mondta egy nővér
-Ki mondja?-pislogtam rá felhúzott szemöldökkel
-Hát az orvos-hebegte megszeppenve, mire lazán, enyhén gyerekes fejet vágva körbepillantottam, majd lebiggyesztve az ajkam visszanéztem rá-Márpedig én nem látok itt senkit magán kívül
-De hát-pislogott körbe-De...
-De, de, de...-figuráztam ki-Én most szépen bemegyek, maga meg addig elmehet megkeresni valakit akit rámküldhet-mondtam, miközben finoman kitöltam, majd egy műmosolyt villantva integettem neki, majd rábasztam az ajtót.
-Hihetetlen vagy-mondta rázkódó vállal Lahey
-Will!-szólítottam meg, majd játékosan összeborzoltam a haját.
-Madie-mosolyodott el.
-Rajzolsz?
-Ühüm-bólintott lepillantva-Egy sárkányt nézd-mutatta fel a művét
-Szép-bólintottam.
-Te mit rajzoltál mostanában?-kérdezte ártatlanul
-Mi? Mostanában? Semmit, téged kerestelek.
-Hát megtaláltál-próbálta elviccelni a dolgot
-Ez igaz-nevettem fel
-Elnézést, de a látogatási időnek vége-nyitott be ekkor egy fehér köpenyes pali-a páciensnek pihenésre van szüksége
-Ki kérdezte?-pillantottam csúnyán az ajtó felé
-Na de...-szívta fel magát ekkor az orvos mérgesen
-Ő ki?-kérdezte Will Lahey felé bökve, mire ignorálva a mérgeskedő doktort visszafordultam cseverészni.
-Ő? Egy barát-mondtam majd felé intettem, hogy jöjjön mutatkozzon be
-Isaac Lahey-nyújtotta a kezéd
-Will Byers
-Igen tudom-horkant fel Lahey-Az elmúlt hetet a te kereséseddel töltöttem
-Te is kerestél?-kerekedett ki Will szeme, mire Lahey csak biccentett-De hát nem is ismersz
-Elnézést-kopogtatott az ajtófélfán a körmeivel a nővér idegesen és láttam, hogy két eléggé mogorva biztonsági őr áll mögötte.
-Megyek már, megyek-emeltem fel védekezőn a kezeimet, megforgatva a szemem-De nem nézem el-vágtam oda undokul kifele menet, mire az egyik bizti őr megmozudlt felém-Ha hozzám ér már nem dolgozó, hanem páciens lesz itt, mogorva uraság-vágtam oda látva ezt a mozdulatot, de azért kicsit gyorsabbra vettem a tempót.
Majd kifelé mentem megpillantottam Hoppert
-Hopp-léptem oda hozzá.
-Kölyök! Hol voltál? Az apád..
-Ő most mellékes-legyintettem-Beszédem van veled-néztem rá, majd elkezdtem húzni kifelé.-Fontos ügy.-tettem még hozzá.
-Mi? Most? Most nem érek rá-húzta el a kezét
-De igen ráérsz-mondtam, miközben a szememmel hangsúlyozva próbáltam szavak nélkül kommunikálni vele, kevés sikerrel-Najó-sóhajtottam fel-Gyere a helyhez-hangsúlyoztam
-Oda?-kérdezte meglepedten
-Igen. Oda-bólogattam, majd elinultam. Még Laheyvel gyorsan hazaugrottunk pár ruháért, amit én már kinőttem. Éppen a pulcsikat válogattam, amikor Lahey hirtelen úgy felnevetett, hogy hátraesett, a hasát fogva fetrengett a földön. Én csak értetlenül felpillantottam rá, miközben a földön törökülésben babráltam a ruhákat.
-Mi van?-kérdeztem tőle, amikor már egy kissé lehiggadt.
-Ez mi?-vihogott, felmutatva az ősrégi babarózsaszín hercegnő jelmezemet, mire elvörösödtem és kikaptam a kezéből.
-Hagyjál már-mondtam durcásan
-Jólvan, jólvan hercegnő-hajolt meg előttem parodikusan.
-Na mostmár aztán megfojtalak esküszöm-pattantam fel
-Hé hé hé-emelte fel a kezét hátrébb csúszva-Csak vicceltem nem kell azonnal felkapni a vizet.
-Na. Azér' mondom-morogtam az orrom alatt
-Héj most megsértőstél?-nézett rám bociszemekkel
-Meglehet-mondtam gyerekesen duzzogva. Majd pár pillanattal később Lahey ismételten felnevetett és én sem bírtam tovább, a szájam erősen felfelé görbült. -Na jólvan-csaptam össze a kezem megrázva a fejemet-Mostmár ideje elmenni vásárolni mert El már nagyon éhes lehet-mondtam, ekkor viszont megkordult Lahey hasa-És más is-tettem még hozzá felkacagva, majd felvettem a dobozt a földről és leszaladtam vele a lépcsőn. Ekkor azonban valaki berontott az ajtón, mire én elejtettem a dobozt, Lahey pedig lekiabált, hogy minden rendben van-e. Nem. Semmi sem volt rendben.
-Hogy képzelted?-kérdezte apám, amikor kiszúrta, hogy ott ácsorgok
-Apa én...-ugrottam hátra riadtan, amikor nagy léptekkel elindult felém.
Én becsuktam a szemem és behúztam a nyakam amikor odaért és felemelte a kezét, de ami ezután következett az jobban meglepett mint bármi, amire számítottam. Ez még engem is meglepetésként ért. Pedig én általában sokmindenre felkészülök. Két hatalmas, erős kart éreztem magam körül, majd a fejem a lendülettől szinte nekiütközött az apám mellkasának. Meglepődve tapasztaltam, hogy van szíve. Hallottam, ahogy valaki levágtat a lépcsőn.
-Maddie mi...-kezdte Lahey, majd azonnal megakadt, amikor meglátta az apámat és szerintem abban a pillanatban legszívesebben a valaha volt összes kimondott szavát visszaszívta volna. Sőt addigra már lehet, hogy a létezését is megbánta. Apa elengedett, Lahey felé fordult, megragadta a pólóját a nyakánál és pár centire elemelte a földtől.
-Mint az életedre-morogta a természetesnél mélyebb hangszínen.
-Jobban-emelte fel Lahey védekezően a kezét.
-Most leszidhatnálak te buta lány-fordult felém megenyhülve-De már túl vagyunk a nagy veszélyen-mondta, majd elindult a nappali felé-De attól még nem örülök neki-állt meg egy pillanatra, majd eltűnt a bevágódó ajtó mögött.
-Miafasz-néztem fel Laheyre, aki lefagyva állt a lépcső alján. Nyelt egyet, felém fordult és megnyalta a kiszáradt száját.
-A dolgok nem azok,mint aminek látszanak-mondta gépiesen, megvonva a vállát, mire megrökönyödve néztem vissza rá.
-Deep. Mióta lett ekkora filozófus?-kérdeztem magam elé bámulva, majd megragadtam a fülénél és elkezdtem húzni-Induljunk mielőtt meggondolja magát.

Miután gyorsan bevásároltunk visszamentünk a házhoz. Lekopogtam az ajtón a jelszót, mire hallottam, ahogy kattan a három belső zár, majd megjelenik El az ajtó túloldalán.
-Na hoztunk kaját-rontottam be, majd elindultam a pult felé.-Lahey, ajtó-mondtam csettintve, majd tovább pörögtem-Van gofri is-mutattam fel, mire Elnek felcsillant a szeme-Sejtettem-bólintottam elmosolyodva.

Fél órával később meghallottam a zár kattanását, valaki nekifeszült az ajtónak, majd káromkodott, amikor az nem nyílt ki. Ekkor felpattantam, odaléptem és hozzásimultam az ajtóhoz.
-Mi a jelszó?-kérdeztem, felhúzva az egyik szemöldököm.
-Miazhogy... Maddie ez az én házam.-akadt ki Hopp
-Mi a jelszó-ismételtem, visszafolytva a kitörni készülő kacajom
-Feainnewedd-mormogta bosszankodva.
-Tökéletes-vigyorodtam el szélesen, majd beengedtem.
-Najó. Meddie nekem erre nincs időm, szóval gyorsan mond...Jaj.-hőkölt hátra amikor megpillantotta Elt, miközben én visszazártam az ajtót és háttal nekisimultam-Nem halt meg?-járatta értetlenül a tekintetét köztem és El között.
-Hát amint azt te is nagyon jól láthatod-tártam szét a karom-Ide kellett hoznom, mert...
-Különben az államiak visszazárnák-motyogta Hopp elgondolkodva-Igen, tudom-majd fáradtan lerogyott egy székre, elvett egy gofrit és elkezdte majszolni
-Most...Most mi van? Vagyis, hogy mi lesz? Úgy értem...-hebegte Lahey
-Hát-vezette végig a tekintetét Hopp a kisházon-Kipofozzuk a kérót és beköltözök vele-bökött a nagy őzikeszemekkel minket figyelő Elre.
-Eleven-tettem még hozzá
-Á igen Eleven-legyintett Hopper.
-Jó?-fordultam az említett felé, a beleegyezését kérve
-Mikor láthatom Miket-ot?-járatta körbe a tekintetét a társaságon, mire Hoppal egymásra néztünk.
-Amikor elmúlt a veszély-válaszolta megfontoltan
-Mikor?-érdeklődött szinte követelőzve
-Amikor azt mondjuk-mondtam karba tett kézzel, idegesen rágva a számat
-Most pedig átveszünk egy-két szabályt-csapta össze a kezét Hopp.