Hawkinsi Vérfarkas

Gyűl az éji vad

~~~~~~~~~~~~~~Daera~~~~~~~~~~~~~~~~

-A kapu-mondta ki Dustin.
-Menjünk, gyerünk-szólalt meg sietősen Steve, mire el is indultunk kifelé
-Nem értem, ti ezt láttátok már?-kérdezte Robin, miközben már szaladtunk le a lépcsőn
-Nem egészen-felelte Dustin
-Akkor mi van?-nézett rá Robin
-Az a lényeg, hogy rossz-rendezte le Dustin
-Nagyon rossz-fokozta Steve
-Az emberiség végét jelentheti-tájékoztatta Robinékat Dustin
-És te honnan tudsz erről?-kérdezte kikészülve
-Ne pofázzatok, csak szedjétek a lábatokat. -szóltam rájuk erélyesen-figyeljetek rám-néztem rá Steve-re komolyan-ki kell jutnotok és szólnotok kell a többieknek-fogtam meg a vállát, mélyen a szemébe, mire komolyan bólintott.
-Mi menjünk vissza?-kérdezte Robin-Mi? Ti mit csináltok?-kérdezte kiakadva
-Mi, kérlek szépen, elvégezzük amiért jöttünk.-mondtam karba tett kézzel
-Umm, Libby. Hol van az orosz barátod?-szólalt meg hirtelen Erica, mire mind körbenéztünk.
-Baaaaszkii. Nem kötöztétek meg?-csaptam a homlokomra. Ebben a pillanatban megszólalt a riasztó. 
-Francba-mondta Steve, majd kinézett az ajtón, de gyorsan be is csapta azt-Basszus. Nyomás, nyomás!-kiabálta Steve, mire mind elkezdtünk szaladni, ám a nagy kavalkád közepette mi véletlenül másfele kanyarodtunk és elvesztettük a többieket. 
-Gyerünk, oda be-mutatott egy ajtóra Theo
-Ez zárva van-néztem rá fáradtan.
-Hát akkor nyisd ki!-nézett rám széttárva a karjait. 
-Mi? Én?-mutattam magamra értetlenül, majd hirtelen hátranéztem meghallva a közeledő katonákat-Najó-dörzsöltem össze a tenyerem az ajtót szugerálva-Menni fog ez-bíztattam magam
-Csináld már-szólt rám Theo
-Igyekszem-sziszegtem vissza, felemelve a kezeim az ajtó felé. Erősen koncentrálva összeszorítottam a szemem, majd az ajtó hirtelen kivágódott, mi besiettünk rajta és visszazártuk. 

~~~~~~~~~~~~~~Sophie~~~~~~~~~~~~~~~

Az utolsó emlékem az, hogy Londonban üldözzük a szovjet egyenruhás embereket. És egyszercsak sisakvirágot éreztem az orromban, majd minden elsötétült. Borzalmas fejfájással keltem, egy rendkívül fényes, fehér falú helyiségben.
-Sophie. Soph-hallottam meg a gyengéd hangot magam mellől, s valaki a hátam alá nyúlva felhúzott és a saját mellkasának döntött. 
-Liam?-kérdeztem erőtlenül, megérezve az illatát.
-Soph-fogta meg az arcomat az említett-Istenem, már azt hittem fel sem ébredsz.-mondta megkönnyebbülten.
-Ilyen könnyen nem szabadulsz tőlem-feleltem erőtlen félmosolyt villantva.
Egy pár perc után, mikor már hozzászoktam a fényhez és összeszedtem magamat a kezemre támaszkodva magamtól felültem. 
-Mi ez a hely?-néztem körbe, majd elkezdtem fintorogva csámcsogni, ugyanis csak most esett le, hogy mennyire szomjas vagyok.
-Ó igen-mondta hirtelen, mintha csak most jutott volna eszébe-tessék-nyújtott felém egy kis fém poharat-igyál.-mondta, majd segített is kivitelezni a mozdulatot.-Gyere egyél is. Szükség lesz a te erődre is, hogy kijussunk.-mondta lelkesnek tűnve. 
-Kijussunk? Miért hol vagyunk?-kérdeztem, miközben Liam megfogta az egyik kezemet a másikba pedig belerakta az undorító szagú, börtönkosztnak kinéző dolgot. 
-Hát-vakarta meg a tarkóját körbenézve, miközben én elkezdtem legyűrni a torkomon az ételt-Ha jól értem a hülye ruszkik tartanak fogva valami kísérletek miatt. 
-Kísérletek?-néztem fel riadtan
-Ja. Vért is vettek le tőlünk-mondta lesütve a szemét-De hé, ne aggódj, a többiek már biztos keresnek minket.-biztosított ismét fellelkesedve.
-Hát ezt én is tudom-néztem körbe-Csak az a kérdés, hogy mikorra érnek ide.
-Héj, héj-fogta meg az arcom nyugtatóan-Ne aggódj. Tudod, Daera sosem késik el, csak...
-Csak elegánsan csúszik egy picit-fejeztem be vele egyszerre a mondatot, elmosolyodva.
-Pontosan-mosolyodott el ő is, majd nyomott egy puszit a homlokomra-Most pedig egyél. Erőre kell kapnod. Jó sokáig ki voltál ütve.
-Sokáig?-néztem rá kikerekedett szemekkel-Miért, mióta vagyunk itt?
-Egy-két napja-vonta meg a vállát könnyeden-De nehéz megmondani. Asszem a föld alatt vagyunk.-mondta körülnézve.
Ekkor hirtelen kinyílt az ajtó, mire én fölpattantam, Liam elém lépett és mindketten tettünk hátra pár lépést, felvéve a harci pozíciót. Ám teljesen lefagytunk, amikor megláttuk, hogy kik lépnek be. Theo, Libby és Daera enyhén lihegve dőltek neki az ajtónak. Theo volt az első,aki meglátott minket, majd döbbent tekintettel meglökdöste a mellette ácsorgó Daerát.
-Na, mi az, mivan már?-kérdezte az, majd ő is megpillantott minket.-Soph. Li.-suttogta döbbenten, majd felvidult a tekintete, sőt szinte már szabályosan felragyogott, mint a napsugár és a nyakamba ugrott. Őt követte Libby, miközben Liam és Theo megkönnyebbülten bámultak egymásra.
-Haver-emelte fel a kezét Liam, majd a két fiú összepacsiztak és megveregették egymás vállát. Amikor Daera felszabadított a túlcsorduló szeretete alól Liamet célozta meg a folytogató szorításával. 
-Fúha-fújta ki a szeméből a haját Dae, amikor befejeztük a köszöntgetések áradatát.-Hát ez könnyebben ment mint gondoltam
-Könnyebben?-kérdezte Libby kikerekedett szemekkel-Elhagytuk a többieket!-mutatott kifelé kiakadva. 
-Többiek?-kérdeztem körbe pillantgatva-Kik vannak még itt?
-Nem úgy a többiek-legyintett Dae-Steve, Dustin, Robin és Erica. 
-Mi? Mégis mit keres itt Steve és Dustin? Egyáltalán mi ez a hely?-kérdeztem kitérve a hitemből.
-Ki az a Robin és Erica?-kérdezte elveszve Liam.
-Majd később elmondjuk-legyintett Theo-Most ki kell jutnunk-mondta a fülét az ajtóra helyezve-Azt hiszem tiszta a terep-jelentette be, majd hátranézett Daerára, aki nagyon elgondolkodott. 
-Hogy álltok a futással?-kérdezte ránk nézve.
-Futás, bunyó-kezdtem megvonva a vállam-Minden mehet.-mosolyodtam el, mire Liam rámmosolygott, miközben megsimogatta a hátamat. 
-Sophnak nagy az arca, de ő csak most ébredt fel, eddig ki volt ütve, szóval csínyán a nagy erő bevetésekkel-mondta Liam, mire Dee kikerekedett szemekkel ránézett-Mi az?
-Te egy hétig ki voltál ütve?-nézett most rám kiakadva, mire bennem is megállt az ütő.
-Mi??? Egy hete itt vagyunk?-kérdeztem vissza, a hangom közben ugrott egy pár oktávot.
-Ezt hogy nem vettem észre?-nézett maga elé döbbenten Liam
-Asszem ezt ne most vitassuk meg-szólt közbe Theo-Ha kell cipelem Sophie-t, csak menjünk innen.
-Nem kell cipelni-jelentettem ki-Még megvannak a lábaim, köszönöm, tudok futni.
-Jó-bólintott Daera-mert szaladni fogunk. Megpróbálunk eljutni minél kevesebb feltűnéssel a folyosóig, onnan pedig rohanunk. Megvan még a kártya?-nézett Libbyre, aki némán bólinott, felmutatva valami kártyát-Jó-bólintott, majd az ajtóhoz lépve rátette a fülét és ő is elkezdett hallgatózni.-Uhum. Készen vagytok?-kérdezte mégegyszer, mire mindenki bólintott. Ekkor lehunyt szemmel az ajtó felé emelte a kezét, ami egy kattanás kíséretében kitárult. 
Daera vezetésével hangtalanul elindultunk a kihaltnak tűnő folyosókon, fordultunk egyet jobbra, egyet balra, átmentünk egy ajtón, még egyet jobbra, majd benyitottunk még egy ajtón, ám ekkor szembetaláltuk magunkat egy jó adag katonával, akik egy pillanatnyi döbbenet után ránk kiáltottak. 
-Erre, gyorsan!-kiáltotta Dae, beszaladva egy bal oldali ajtón, ahol mégtöbb orosz volt, ám ezek inkább tudósoknak néztek ki. Daera futás közben pofozgatott jobbra-balra, majd benyitott egy nagy terembe és leszaladt egy lépcsőn. Ekkor megpillantottam egy hatalmas szerkezetet, ami a falba sugározott valamit. Elszaladtunk a szerkezet irányába, ám ez zsákutca volt, így leszaladtunk egy lentebbi szintre és megpillantottunk egy nyitott ajtót, amin berohantunk. Az egész hadművelet közben Theo és Libby pofozgatták és lerugdosták a nyomunkban lévő emberek egy részét. Ám az ajtó mögött véglegesen zsákutcába érkeztünk. 
-A picsába-szitkozódott Daera,miközben egy kézzel könnyeden visszatartotta a betörni készülő katonákat. 
-Na most mit csinálunk?-nézett körbe Liam valamiféle kiutat keresve.
-Nézzétek-böktem a padlóra, majd fel is szedtem azt-Ez egy szellőző. Itt kijutatunk.
-Na akkor usgyi. Menjetek, gyerünk-utasított minket Daera. Leugrottam, majd helyet adtam a többieknek. Theo volt az utolsó, az ajtót tartó Daera előtt. 
-Mostmár gyere, Dee-nézett rá Theo, még a lejárat tetején ülve-Elengedheted, lesz elég időd eljutni ide. 
-Nem, én még nem megyek-kiabálta oda nekünk, mire Libby kikerekedett szemekkel felugrált a járat falán és megkapaszkodott a lyuknál.
-Mi az hogy nem jössz?-kérdezte szinte leszidva Dee-t.
-Hát tudod, gondoltam maradok még egy kicsit, csapok egy pikniket, hasznosítom a duolingós oroszomat. Nyomok egy kis hallgatós feladatot.-kiabálta vissza szarkasztikusan.
-Daera Seraphina T...-kezdtem el a teljes nevét kiabálni.
-Jólvan, jólvan-vágott közbe-megpróbálom kiiktatni azt a sugárzó bigyót-fedte fel maradása okát Dee.
-Micsoda? Te teljesen... Mégis miért?-kiabáltam vissza.
-Te nem láttad?-kérdezte Libby vissza engedve magát hozzánk-Az oroszok portált nyitnak a falba azzal a szerkezettel-világosított fel.
-Á-mondtam bólintva-Értem. 
-Plusz elvesztettem Robin és Steve szagát-folytatta a kiabálást.-Eddig mind a négyet éreztem, de itt kettő elveszett. Ketten nem mentek tovább.
-Jó, jó értjük-ugrott le Theo is, lezárva a rácsot-Értjük. Vigyázz magadra te őrült-kiabálta még vissza neki. 
-Ne aggódjatok. Olyan vagyok mint a kamerás ember a filmekben. És a kamerás ember mindíg túléli-fejezte be szokásosan drámaian, mire elmosolyodtunk, majd meghallva, ahogy Dee püföli le a katonákat farkas sebességre kapcsoltunk és elkezdtünk rohanni.