Hawkinsi Vérfarkas

A szálak összefutnak

~~~~~~~~~~~~~Maddie~~~~~~~~~~~~~~~~

-Futáááás! Gyerünk, vissza!-kiáltottam el magam, miközben már tereltem is mindenkit visszafele.-Reteszeld el-utasítottam Scottot az ajtóra bökve.
-Nem mintha sokat érne-morogta Malia
-Csitt. Tartogasd az erőd a harcra.-intettem le, miközben megragadtam pár fegyvert.-Tessék-adtam egyet szép sorban Nancynek, JJ-nek és még Stiles felé is nyújtottam egyet, de ő hűen szorongatta az ikonikus baseball ütőjét.-Gondolom nektek nem kell megmutatni, hogy hova forduljatok egy kis fegyóért-néztem a három vadászunkra, mire Chris és Sam egyöntetűen komolyan bólintott, Dean pedig félvállról véve a dolgot sármosan elmosolyodott.
-Mondani sem kell-tette hozzá.
-Jó-bólintottam.-kölykök! El az ablakoktól!-szóltam rá a gyerekekre erélyesen. Közben elégedetten nyugtáztam, hogy a falka elkezdte eltorlaszolni az ajtókat és ablakokat a bútorokkal.-Oké, mindenki egy körbe-mutattam magam köré, amikor már mindenki kész volt. Hirtelen síri csend lett, csak az emberek heves lélegzet vétele és a szörny monoton, közeledő dübbenései voltak hallhatók. A léptektől elkezdtek csörögni a tányérok a mosogatón és enyhén villództak a lámpák is.
-Közeledik-szólalt meg Will drámaian végigsimítva a tarkóján
-Na nem mondod kis haver-horkant fel Theo
-Pedig már azt hittem a T-rex jön-tette hozzá Stiles, mire egy halvány mosoly villant át az arcomon. Egyre jöbban remegett minden, egy pohár hirtelen leesett, majd... Semmi. Csend lett.
-Hová tűnt?-kérdezte Max.
-Csitt, kislány, ez a vihar előtti csend-szólt rá Libby a plafont bámulva
-Onnan.-mutatott fel Lydia a fal irányába, majd hirtelen valóban betört egy csáp onnan, ami mindent és mindenkit kikerülve egyenesen El felé tartott, akit hátralökve többen is köré gyűltünk. Mivel Lydia tudta honnan jön, ő volt a leggyorsabb és ő támadott először. A kezeit felemelve összpontosította az erejét és felsikoltva olyan erőfalat generált, ami megállította a csápot. Ezt a pillanatot kihasználva Stiles oldalról beleütött a baseball ütőjével, Jonathan pedig őt kisegítve a másik oldalról lőtte a szörnyet. Ám ekkor a csáp neki támadt és jól fel is öklelte volna, ha nem húzom el onnan villámgyorsan. De még egy vérfarkas sebességéhez képest is eléggé gyors volt a lény. Csak azért nem kapott el minket, mert Libby és Theo azonnal nekitámadtak, így elterelődött a figyelme. Amikor feléjük nézett Chris odalépett és elkezdte előről sorozni a csápot, Dean és Sam pedig oldalról. Hirtelen a csáp megállt, rázkódott, próbált kitörni, de El erősen tartotta az erejével, majd egy elegáns rántással le is szakította az elejét. Ekkor a csáp leverten visszahúzódott. Ám rögtön jött is az újabb csáp. És még egy és még egy. El csak kettőt tudott megtartani a két kezével, azt is nehezen, így mi kezelésbe vettük a többit. Az ember pajtik a puskákkal próbálkoztak, több kevesebb, de inkább kevesebb sikerrel. Eközben mi a karmainkkal martunk belé, de inkább csak elterelésnek volt jó, sebet nem tudtunk rajta ejteni.
-Hiába vagyunk erősek, ez a mócsing seperc alatt regeneráródik-jegyezte meg Sophie. 
-Ki kéne találni valami maradandót-kiabálta Dean-mert ennek így nem lesz jó vége. 
Amint ezt kimondta egy hatalmas harmadik csáp betört a tetőn át, megragadta El lábát és ki is rántotta volna a házból, ha a kölykök nem kapják el. Ekkor Chris megjelent egy baltával, amit isten tudja honnan szedett, a szeme elé emelte, mély levegőt vett és két határozott csapással lecsapta a csápot, így El egy fájdalmas grimasz kíséretében a földre zuhant. 
-El. El! Jól vagy?-kérdezte Mike, akire El történetesen rázuhant, miközben Derek szó nélkül odalépett és a még mindig a lány lábát szorongató csápot finoman és elegánsan letépte, amire El felüvöltött. Majd összeszedve magát felállt és dühösen a húsgalacsinra bámult. Ekkor füttyszót hallottunk meg odakintről, a szörny figyelme elterelődött, majd tűz lobbant az éjszakában. 
-Gyerünk, gyorsan kifelé!-üvöltöttem el magam, ezzel felrázva mindenkit. A kicsik El-t támogatva ki is szaladtak egyenesen a kocsikhoz Nancyvel és Jonathannal, mi pedig szorosan utánuk. Már készültünk, hogy újra felvegyük a harcot, de ekkor megpillantottuk Daerát a gyönyörű, ágaskodó csődöre hátán, a fák izzottak körülötte. Szőrén ülte meg gyönyörű paripáját, s játszi könnyedséggel simult hozz, ahogy az állat felágaskodott, hosszú szoknyája szinte lebegett körülötte. Amint ő is meglátott minket és konstatálta, hogy a kocsikhoz tartunk hátat fordított és szinte lassított felvételben láttam, ahogy elvágtázik, az ezüst színű haja félig befonva, félig kiengedve, enyhén ziláltan mégis szemkápráztatóan lobogott utána.