Az Éjkirálynő áriája - Loki fanfiction

Part 11

Percekig semmi mást nem lehetett hallani, csak Loki pusztítását. Én azonban nem foglalkoztam vele, ahhoz túlságosan lefoglalt a saját gyászom. Képtelen voltam egy hangot is kiadni, csak ültem a priccsemen és a könnyek megállíthatatlanul peregtek az arcomon, miközben a szemem előtt lejátszódott az összes emlékem anyámról. Ő mindig ott volt nekem, harcolt értem, akkor is, amikor én nem mertem kiállni magamért, segített megismerni az erőmet és megismerni saját magamat. Ő volt a legfőbb ok, amiért képes voltam Asgardban maradni annyi ideig és miatta is tértem vissza. Nem tudtam nélküle elképzelni az életemet.

Hirtelen minden csendbe borult. Odafordultam Loki cellájához, mert gyanúsan hallgatott. Első ránézésre semmi különös nem volt a szobájában. A herceg az ágyán ülve olvasott, minden a helyén, csak egy tál gyümölcs feküdt a földön. Engem azonban nem tudott megtéveszteni, ahhoz túl jól ismertem. Jobban megnéztem a celláját, és ekkor már láttam az alig észrevehető vibrálást, ami körülvette a tárgyakat és a herceget. Egy kis időre behunytam a szememet, majd mikor kinyitottam, a valóságot kerestem. Ekkor már az illúziót csak egy halvány rétegnek észleltem, de ez nem zavart meg abban, hogy az igazságot lássam.

A könyvek, amik az asztalon voltak, tépetten feküdtek a széken. A gyümölcsök most a földön gurultak ide-oda, a darabokra tört asztal mellett. A párnás karosszék párnája szétszaggatva lógott a letört karfáról, a töltelék pamacsokban szétszóródva szállt mindenfelé. Üvegcserepek hevertek a padlón, ahol egy pohár csapódott a falnak. A talajon az összenyomódott gyümölcsök leve keveredett Loki vérével, ahol a szilánkokba lépett. Loki csak üvöltött a gyásztól, a dühtől és a fájdalomtól, hátát a falnak vetve.

- Ugye tudod, hogy nyugodtan gyászolhatsz, minden illúzió nélkül. – jegyeztem meg. – Én sem bújok hamis képek mögé.

- És neked mégis mi jogod van gyászolni, midgardi? – kérdezte Loki a tőle telhető leggúnyosabb és leereszkedőbb hangján. – Még csak nem is ismerted Őt! Ki volt ő neked, hogy így összetörj miatta?

A tükörképemre pillantottam, ami visszatükröződött az erőtéren. A festék teljesen lejött az arcomról, csak a könnyek nyoma látszott. A fejemet újra lehajtottam, úgy feleltem.

- Az anyám volt. – suttogtam, majd lassan ráemeltem a tekintetemet. – Épp annyira volt az én anyám, mint a tied.

Miközben a felismerés lassan felcsillant a szemében, egy portálon keresztül átmentem a cellájába.

- Vee? Tényleg te vagy az? – nézett rám. Bólintottam és átkaroltam. A könnyek megindultak az arcán, ahogy végre megkönnyebbült. Egy ideig csak ültünk egymásba kapaszkodva, és hagytuk, hogy a gyász magával sodorjon bennünket.

- Hogy... Mi történt veled? Össze vagyok zavarodva, - engedett el nagy sokára. – Hogy élted túl? Miért vagy Éjkirálynő? Mondj el mindent! – kérte.

- Megpróbálom, de nem tudom mennyire fog sikerülni. – hajtottam a vállára a fejem. – Amit Ravynként meséltem neked, annak a nagy része igaz volt. Az erőmet, ismerem, amióta az eszemet tudom. Anyánk mindent megtanított nekem is, amit neked. Titokban tartottuk, hogy minderre képes vagyok, Odin miatt. Aznap, mikor... Mikor... Mikor az történt, épp előtte kihallgattam egy beszélgetés Heimdall és Odin között. Akkor tudtam meg az igazat Thanosról és saját magamról. Odin hozzá akart adni Laufeyhez. Ekkor jöttem rá, hogy el kell innen mennem minél hamarabb. A Bifröszt meghackelése pont kapóra jött, így magamra vállaltam. Mondjuk arra nem számítottam, hogy félholtra korbácsolnak emiatt, de túléltem. Mialatt be voltam ide zárva kidolgoztam a tervemet, és már csak veletek kellet beszélnem. Anyánknak mindent elmondtam, tőle azt is megtudtam, hogy jöttün vagy. Az tervem következő lépése volt a legnehezebb. Tudtam, hogy soha nem fogadnád el a halálomat, így meg kellett utáltassam magamat veled. Miután kész voltam ezzel is, kis zavart keltettem az egyik cellában, és míg az őrök oda sereglettek, én kitörtem a falat egy kisebb erőlökettel és létrehoztam egy illúziót, ami engem ábrázolt, az illúzió-én szépen leugrott a Szivárványhídról, míg én elteleportáltam a Földre. Ott Tony megtalált és lényegében örökbefogadott. Ő tudott az erőmről, és megkért, hogy segítsek neki, így lettem Éjkirálynő. Röviden ennyi lett volna a történetem. – fejeztem be nagy sóhajjal. Az isten a szemét összehúzva pillantott le rám.

- Nem felejtettél ki az egészből egy fontos részletet? – Próbált komor maradni, de a mosoly ott bujkált a szája szegletében.

- Mégis milyen részletre gondolsz? – játszottam az ártatlan báránykát.

- Esetleg arra, hogy... hogy-őőő – tétovázott kimondani. – Megveretted magad a szerelmed érdekében. Nem térnél ki arra a részletre kissé részletesebben?

- Komolyan ezzel jössz fel? - hitetlenkedtem, de alaposabb átgondolás után a kérdése jogosnak tűnt. – Hát legyen, ha ezt akarod, de ehhez fel kell állnom.– álltam fel mellőle, majd vettem egy nagy levegőt. – Szóval mindig is nagyon közel álltam hozzád, veled mindent megosztottam, az erőmet kivéve, amiért most is bocsi. Talán pár évvel a Bifröszt-dolog előtt kezdtem többet is érezni, mint testvéri szeretetet, ami eléggé összezavart, mert mégis mi az, hogy a tesómba szeretek bele? Na, mindegy, de arra, hogy beléd vagyok esve, a legutolsó közös születésnapunkon jöttem rá, amikor nekem adtad a tőreidet, amik most is megvannak, nagyon szeretem őket. Megint elkalandoztam, bocsánat. Szóval, ja, rájöttem, hogy szerelmes vagyok beléd és az egész hátralevő időt azzal töltöttem, hogy őrült vagyok, beteg, vagy mindkettő. Ez még mostanában is kérdéses. Az incidens napján terveztem volna elmondani neked az egészet, de most is közbejött, apuci titka Thanosról, így inkább a menekülésre támaszkodtam, aztán rájöttem, hogy ha beteg/őrült vagyok, az biztosan nem amiatt van, mert beleszerettem a testvérembe, mert nem a testvérembe szerettem bele, és ezért- hadartam, miközben Loki felállt és lassan elindult felém.

- Veena, nyugodj le! – kérte mélyen a szemembe nézve. Már olyan közel állt, hogy arcának minden apró részletét ki tudtam venni.

- De, még tudnod kell, hogy- folytattam volna még, de az ajka érintése belém fojtotta a szót. Csókunk óvatos, puhatolózó volt.

A pillanatot az ajtó csapódása szakította félbe. Villámgyorsan átteleportáltam a cellámba, Loki pedig illúziót bocsátott a cellájára.