Az Éjkirálynő áriája - Loki fanfiction

Part 7

Anyánk szobájába érve, amint bezárult mögöttünk az ajtó, kék szikrák ragyogtak fel körülöttem és máris lekerült rólam a festék és a csuklya.

- Odin szakállára! Ugye tudod, hogy egy hajszálon függ az, hogy Loki, Odin vagy bárki más felismerjen? – kezdte rögtön Thor. – Az, hogy pont ugyanúgy viselkedsz, mint saját magad, az még elmegy, de hogy asgardi ruhákban, asgardi rituális arcfestéssel felbukkansz, az már kissé kockázatos!

- Nyugi van, Tarzan! – fogtam a fejem ingerülten. – Mégis miért ismernének fel? Hisz csak egy arrogáns Midgardi vagyok, aki azt hiszi, mindent tud. Apuci tokájára!

- Drágáim, - szólt közbe Anyánk. – én igazán örülök, hogy visszatértetek a régi szokásaitokhoz veszekedés terén, de én éppen örülni próbálok annak, hogy újra láthatom egyszem lányomat három év elteltével.

- Bocsánatot kérek, Anyám – szégyellte el magát Thor. – Egy pillanat! Te tudtad, hogy nem lett öngyilkos?

- Persze, hogy tudta, te mamlasz! – förmedtem rá – Értelmes ember tisztában lenne vele, hogy ha öngyi akartam volna lenni, akkor úgy csinálom, hogy azonnal észrevegyék és az egészre mindenki emlékezne. Nagyban játszom!

- Most már elég legyen! – lett Frigának elege belőlünk. – Thor, te most kérlek menj el, hajkurászd Sifont, vagy mittudomén, de minket hagyj békén!

- Ne már! – tört elő Barbie-nkból a féltékeny kistesó, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy 1100 év körüli és még az idősebbik is. – Ti itt kettesben izgi dolgokat fogtok csinálni, én meg unatkozni fogok! – durcizott.

- Thor, három éve nem láttam Anyát, kérlek! – néztem rá. A kiskutyatekintet mindig beválik. – Különben is, arról akartunk beszélgetni, hogy a szatént, vagy a Sifont kényelmesebb viselni palástként. Esetleg te mást kedvelsz? Én személy szerint a szatén kedvelem, de te jobban szeret a Sifont, felteszem. – Anyánkkal együtt nevetve figyeltem, ahogy a bátyám kétségbeesetten menekül ki a szobából.

- És most halljuk, mi történt veled? – kérdezte Anyám, felém fordulva.

- Miután elmentél, összetörtem Loki szívét, de erről biztosan tudsz. – kezdtem sóhajtva. – Teljesen gyenge voltam köszönhetően drága Apám korbácsoltatásának, így alig volt erőm. A portál nem pont oda vitt ahova akartam. Nem az erdőben, hanem egy ház ajtajában kötöttem ki. Egy ember fölém hajolt, majd elájultam. Később kiderült, hogy Tony mentett meg. Nem beszéltem neki a múltamról, de nem zavarta és a saját lányaként befogadott. Tony elég híres a Földön és kissé olyan, mint itt Thor. Az emberek hősként tisztelik, mert bűnözők ellen harcol. Ebben segítettem neki az erőmmel. Pár hete hirtelen felhívott, hogy egy zöld jelmezes őrült meg akarja váltani a Földet. Loki volt az. A legyőzésére egy S.H.I.E.L.D. nevű szervezet toborzott egy csapatot, amiben Tony is benne volt. Mikor rájöttem, hogy Loki ellen kéne harcolnom leblokkoltam, így csak segítettem őt elvinni a szervezethez. Útban arrafele találkoztunk Thorral, aki elvitte Lokit, szokás szerint veszekedtek, majd Thor és Tony verekedni kezdtek, Loki miatt. Idáig követtem a dolgokat, majd a szállásra mentem. Később a nagyokosok rájöttek, hogy Lokira mindketten pikkelnek, és a bázisra hozták, majd bezárták.

- Sajnos nem volt rajtam csuklya a bázison, így Thor rájött, hogy élek, a többieknek meg röviden elmondtam a sztorit, Loki szerepét kifelejtve. Később beszéltem vele, anélkül, hogy rájött volna, ki vagyok. A teleportáló erőmmel akarta valahogy megkeresni Ravennát. Persze előtte még játszmázott egy kicsit és az egész csapatot egymás ellen uszította, aminek köszönhetően ő meglógott. Emiatt Tony elküldött New Yorkból a barátnőjéhez, akinek elmeséltem a dolgokat, a Loki-problémával együtt. Mikor megtámadták New Yorkot, Pepper, Tony barátnője megjegyezte, hogy a „pasim" szeme milyen szép kék. Érted KÉK! Kiakadtam, New Yorkba mentem, ahol Tony majdnem meghalt és Lokit majdnem halálra zúzták. Aztán Tony, akinek mindent elmondtam a szemeket kivéve, ideküldött, hogy tisztázzam a dolgokat. – hadartam el egy szuszra. – Nem tudom, hogy kivel akarta, hogy tisztázzam a dolgokat, de ideküldött.

- Szerintem Lokival mindenképp beszélj – karolt át Friga. – neki joga van tudni mindenről. Viszont magyarázatot várok a kék szemekre, honnan is tudsz te erről?

- Ezek szerint te is tudod a jelentőségét. Lokit irányították, akarata ellenére, valószínűleg kínozták is, mert mikor először láttam rémesen nézett ki. – járkáltam fel-alá a szobában. – Mindezt akkor tudtam meg, mikor ti beszéltetek róla, a konfetti-incidens előtt. Akkor már sejtettem részleteket, de amikor meghallottam, tudtam, hogy el kell tűnnöm. Ezért mentem el.

- El nem tudom képzelni milyen lehetett ez neked, sajnálom! – ölelt át szorosan. – Ha bármire szükséged van, csak szólj. A régi szobádat kapod, felteszem, odatalálsz. – tessékelt ki a szobából, miközben visszatettem a csuklyámat.

A folyosóra érve a szobám fele vettem az irányt, mikor rájöttem, hogy én itt elméletileg nem ismerem a járást, így barangolni kezdtem a palotában. Egy elhagyott szakaszon balszerencsémre Odinba botlottam. Megpróbáltam eltűnni, de már késő volt. Észrevett és felém indult.

- Felség, - hajoltam meg félve. – Miben segíthetek Önnek?

- Nocsak-nocsak, - lépett közelebb a félszemű. – Most, hogy nincs itt a gyermekem, nem vagy olyan bátor!

- Melyik gyermeke a három közül? – kérdeztem pimaszul, amit rögtön meg is bántam, mert még közelebb hajolt.

- Nem tudom, hogy honnan tudsz ezekről, de. Ha a tárgyaláson is ilyen pimasz leszel, teszek róla, hogy Loki mellé kerülj az egyik cellába.

Miután végzett, sarkon fordult és elviharzott, otthagyva engem. Pár pillanatig emésztettem a dolgot, majd visszaindultam, amerről jöttem.

A főcsarnok fele járva egy ismeretlen őrszembe botlottam, aki csodálkozva nézte, ahogy melléléptem.

- Bocsánat – szólítottam meg félszegen, elvégre egy eltévedt midgardi volnék. – Meg tudná esetleg mondani, hogy merre találom Rav-, Ravinna szobáját? Nem biztos, hogy ez a név, de a királyné azt mondta, hogy az ő szobáját kapom, csak eltévedtem.

- Nagyon szívesen megmutatom – mosolygott rám egy csábítónak szánt vigyorral. – Jöjjön velem, kérem! Bár, ha szabad kijavítanom, ő nem Ravinna, hanem Ravenna.

- Ó, én butus! – játszottam az ostobát. – Amúgy ő kicsoda? Kedvesnek hangzik, szívesen megismerném!

- Nem hinném, hogy az lehetséges lehetne, hölgyem. – komorodott el az őr. – Tudniillik, ő három éve elhunyt.

- Istenem! Milyen szomorú! – színészkedtem, miközben magamban csak forgattam a szememet. – Egyébként ő ki volt? Biztos igazán aranyos lehetett!

- Hogy Ravenna? Aranyos? – csóválta a fejét. – Nem, egy angyalbőrbe bújt ördög volt az a nő. Mindenki imádta. Külsőre aranyos volt, az igaz, de belül... Belül egy ördögfióka volt. Hogy hányszor tréfált meg mindenkit! Soha nem is értettük, hogyhogy nem ő a csínytevések istene. Megérkeztünk, kisasszony!

- De ki volt ő és mi történt vele, erre nem válaszoltál! – léptem be régi/új szobám ajtaján.

- Ó, ő Odin és Friga lánya volt, de elárulta Asgardot, így halálra ítélték. Az ítélet elől megszökött, de három nappal később megtalálták a holttestét. Öngyilkos lett. – hajtotta le a fejét.

- Köszönöm a történetet és az útmutatást. – mosolyogtam az őrszemre, majd bezártam az ajtót.

Kék villanás kíséretében pár másodperc múlva már a pizsamámban voltam. Ledobtam magam az ágyra és a kinti világossággal mit sem törődve elaludtam. Hangos dörömbölésre riadtam fel. Gondolván, hogy a tárgyalást késem le, villámgyorsan felöltöttem Éjkirálynő jelmezét, magamhoz vettem a tőreimet, majd kinyitottam az ajtót.

-Bocsánat, mylady – néztem farkasszemet a tegnapról megismert őrszemmel és tucatnyi társával. – De Odin parancsára, magának velünk kell jönnie. – Nem volt értelme a sokszoros túlerő ellen harcolni, így megadóan tűrtem, míg megbilincseltek és a börtönök felé vezettek. A Mindenek Atyja beváltotta fenyegetését.