Az Éjkirálynő áriája - Loki fanfiction

Part 18

Egy hatalmas teremben tértem magamhoz. A falak a végtelenségbe nyúltak, tele polcokkal, ajtókkal és különféle tárgyakkal. A könyvtárszoba közepén (úgy hittem, egy könyvtárban lehetek) egy asztal mellett két ember várt. Egy középkorúnak tűnő férfi, fekete öltönyben, vállig érő hollófekete hajjal, és egy hasonló kinézetű nő asgardi ruhákban.

- Üdvözöllek, gyermekem – a nőnek bársonyos hangja volt, megnyugtatott. – Én Munin vagyok, ő pedig a fivérem, Hugin.

- Ti vagytok, voltatok apám hollói, igaz? - Óvatosan közelebb léptem hozzájuk. – Rólatok neveztem el két tőrömet. – A kabátomhoz kaptam, de meglepődve vettem észre, hogy a megszokott ruhám helyett egy egyszerű lenvászon blúz és sötét bőrnadrág van rajtam, puha bőrcsizmával. A fegyvereimnek nyoma sem volt. Hirtelen szörnyű érzés fogott el, ahogy visszaemlékeztem a nap eseményeire.

- Hol vagyok, és mit keresek én itt? – Ijedten próbáltam egy kijáratot keresni. – Engedjetek el! Meg kell tudnom, mi történt Lokival! Tudnom kell, hogy... - Munin sajnálkozó arcára elhallgattam, és a könnyek újra visszatértek.

- Kedvesem, tudjuk, hogy rengeteg kérdésed van, de a válaszokat magadnak kell megtalálnod. Mi csak segíthetünk benne. – Hugin félszegen megpaskolta a vállamat.

- Hogyan? – hitetlenkedve elnevettem magamat. – Itt ragadtam fegyverek nélkül, és nem tudok semmit erről a helyről.

- Nem is kell tudnod róla semmit. – mosolyodott el Munin. – Elég, ha magadat ismered.

- Azért vagy itt, mert Lokival eggyé váltatok. A halála miatt itt ragadtál. Ahhoz, hogy visszajuss, meg kell, hogy értened a miérteket. – magyarázta Hugin.

- De ugye van esély arra, hogy valahogy tudjam, mi történik a barátaimmal? – kérdeztem reménykedve a hollóktól. A testvérpár némán megbeszélt egymás között valamit, majd egyszerre bólintottak.

- Hugin a „Gondolat", ezáltal ő segíthet neked megmutatni a jelent. – Munin válla fölött Hugin boldogan dörzsölgette a tenyerét. Munin is észrevette a férfi izgatottságát. – Hugin. Még. Nem. Most. – Teremtette le pontosan úgy, ahogyan az idősebb testvér dorgálja a másikat. Ezáltal nyilvánvalóvá vált, ki a fiatalabb. – Én az „Emlék" vagyok, az idősebb, az én feladatom, hogy a múltat mutassam meg neked.

- Valójából csak pár perccel idősebb. – javította ki Hugin, ami egy halvány mosolyt csalt az arcomra. – Mehetünk? – Bólintottam, és szorosan behunytam a szememet, ahogy Hugin megérintett a homlokomon.

- Miss Ravyn életfunkciói tökéletesen működnek, Miss Potts – Hallottam P.É.N.T.E.K hangját. – Nincs nyoma semmilyen belső vagy külső sérülésnek, az oldalán levő vágáson kívül. Az eszméletlenségének inkább mentális oka lehet, ha szabad ilyet megjegyeznem. – Kinyitottam a szememet, hogy megmondjam Pepsnek, hogy semmi bajom nincs, csak elkeveredtem egy könyvtárba, de a meglepetéstől nem tudtam megszólalni.

Kívülről láttam magamat és a szobát, mintha a saját életem filmjét nézném. Pepper az ágyam mellett ült, a kezemet fogva, P.É.N.T.E.K. az ágyam melletti lámpából beszélt hozzá.

- Az lehet – bólogatott könnyezve Pepper. – Annyi minden történt vele, lehet, hogy Thor elvesztése miatt lett ilyen. – Közbe akartam kiabálni, hogy nem így van, hogy csak a könyvtárban ragadtam, és nemsokára visszajövök, de egy hang sem jött ki a torkomon.

„Édesem, hiába próbálkozol!" hallottam Hugin hangját a fejemben. „Nem hall és nem lát téged, a világ számára te kómában fekszel. Sajnálom, ennél közelebb nem tudsz hozzá jutni."