Az Éjkirálynő áriája - Loki fanfiction

Part 9

Nem tudtam mennyi idő telhetett el, a börtön szintjére már nem jutott le a napfény. Az őrök naponta háromszor hoztak ételt, és esténként tompábbak lettek a fények. Ebből lehetett kikövetkeztetni a napszakot. Lokival a régi celláinkba kerültünk vissza, melyek szomszédosak voltak. Egy nap váratlanul a közös falunk mellé telepedett le, így én is követtem az isten példáját.

Egy ideig csak bámultuk egymást. Egyikünk sem tudta hol kezdeni, bár mindketten beszélni akartunk. Végül Loki törte meg a csendet.

- Beszélgetünk? – húzta oda a székét a kettőnket elválasztó vibráló erőtérhez. – Most tényleg, játék nélkül.

- Persze. – húztam oda én is a saját székemet. – Beszélgessünk! Látom, hogy egy kérdés nem hagy nyugodni, ki vele! Mi az?

- A festés – bökte ki nagy sokára. – Mit jelent? Annyit tudok, hogy valami ősi asgardi szokás része. De te, te midgardi vagy. Te honnan tudsz róla?

- Ez foglalkoztatott annyira? – nevettem el magamat, és a jég végleg megtört. – Régen, mielőtt még Tony befogadott volna, a családom egy olyan helyen élt, ahol titeket istenként tiszteltek, mint régen. Itt voltak könyvek Asgard történetéről, ősi szokásairól. A kultúrájuk kezdetén az asgardiak nem nagyon meséltek történeteket, a testfestésük mesélte el a történetüket. Később már csak néha, mikor fontos dolog történt az életükben, akkor festették ki az arcukat. Minden színnek, helynek, megvan a maga jelentése.

- A tied mit jelent? – szakított félbe.

- A fekete a lehet a gyász, a harag és a bosszú jele. Az arcom fölső felén van a festés, ez azt jelenti, gyászolok. A szememet is teljesen eltakarja, ez azt jelenti, hogy régen történt, de még mindig fáj. Az egész homlokom is festve van, ez azt jelenti, hogy egy hozzám nagyon közel álló embert vesztettem el, de nem az egész arcom, ez azt jelenti, hogy nem halt meg a szerettem, csak elvesztettem.

- Az ezüst jelenthet szabadságot és reményt, de szomorúságot és örömet is egyaránt. Nekem könnyszerűen helyezkedik, ez azt jelenti, hogy megszabadultam valamitől. A festék széles sávban húzódik, reménykedek valamiben. Szomorúságot akkor jelent, ha a könny a bal szemtől indul, örömet, ha a jobb szemtől, eszerint én egyszerre vagyok szomorú és örömteli. Ezt persze csak az tudja, aki ismeri a helyek és a színek jelentését, különben semmit nem mond neked, csak annyit látsz, hogy festék van az arcomon. – magyaráztam.

- Értem. – bólintott. – És miért kérdezgettél annyit Ravennáról? Ő itt egyfajta tabu. Tabu, nem? Midgardon így mondják azt, ha valamiről nem nagyon szokás beszélni, igaz?

- Így mondják. – vettem le a csuklyámat, titkon reménykedve abban, hogy Loki felismer. – Miattad. Kíváncsivá tettél az első beszélgetésünkkor. Ki volt Ő? Miért nem említik szinte soha a norvég mitológiában? Miért tabu? Válaszokat szerettem volna találni, és reméltem, hogy meg is kaphatom őket, de hiába.

- Én elmondhatom neked, - hajolt közelebb hozzám – de nem mondhatom, hogy minden részletet tökéletesen ismerek. És figyelmeztetlek. Ez nem egy tündérmese.

- Úgy nőttünk fel, hogy azt mondták ikrek vagyunk. Ő volt a másik felem, vele mindent megoszthattam. Apán- Nem, ő nem az apám. Odin azonban valamiért nem szerette Ravennát, hiába volt az édesapja. Nem harcolhatott, mint Thor, vagy tanulhatott varázslatot, mint én. El volt zárva a palotába, mint valami mesebeli hercegnő. Azzal a különbséggel, hogy nem elrabolták, hanem a saját apja zárta be. Titokban persze megtanítottuk harcolni, de ez nem sokat számított.

- És miért lett öngyilkos? Meg miért áruló?

- Sokszor mindenféle tréfát találtam ki, hogy feldobjam a hangulatát, de amikor felfedezték a viccet, ő mindig magára vállalta a bajt. Egy nap a Bifrösztöt hackeltem meg, azért hogy elmenekülhessen, de rosszul sikerült és észrevettek. Vee magára vállalta az egészet, hogy ne korbácsoljanak meg engem. Őt árulónak bélyegezték és félholtra korbácsolták. A börtönben beszélt anyánkkal, majd engem hívott. Azt mondta, undorodik tőlem, hogy elegem van belőle, és én tehetek a fájdalmáról. – fordult el a tekintetem elől. Elkésett. Pontosan láttam a könnyeket a szemében, és minden egyes csepp még egy darabot tört le a szívemből.