Az Éjkirálynő áriája - Loki fanfiction

Part 12

- Thor, annyi idő után, végre eljöttél meglátogatni – hajolt közelebb Loki a folyosóra besétáló istenhez. – Miért? Gúnyolódni és kárörvendeni akarsz?

- Elég ebből. – szegezte rá komor tekintetét Thor. – Nem akarok több illúziót.

- Hát legyen – hajtotta le a fejét Loki, és feltárult a cella szétrombolt belseje. – Most már engem látsz, testvér. – döntötte hátra fejét a falnak.

A mennydörgés istenén látszott, hogy elszomorította az öccse látványa, hiába próbálta elrejteni. A szoba továbbra is romokban hevert. Összetört székek, szétgurult gyümölcsök, üvegcserepek terültek el a földön mindenfele. Thor megkerülte a cellát, így ha nem Loki tekintetét fürkészte volna, feltűntem volna neki én is.

- Sokat szenvedett? – kérdezte szinte könyörgőn Loki a bátyját. Thor csak ingatta a fejét.

- Nem azért jöttem, hogy osztozzak a gyászodban – igazgatta a felsőjének ujját az isten, mint aki fontos tárgyalásra készül. – Helyette lenne egy sokkal kecsegtetőbb ajánlatom.

- Folytasd! - Lokit kezdte érdekelni a dolog, ami még nagyobb lendületet adott Thornak.

- Tudom, hogy legalább annyira vágysz a bosszúra, mint én – fogott bele az alku ismertetésébe, továbbra se törődve a ténnyel, hogy én is ott vagyok a közelben. – Kijuttatsz Asgardból és cserébe te is megkapod, amit akarsz. Bosszút.

- Testvér, el nem tudom képzelni, milyen elkeseredett lehetsz, ha hozzám jössz segítségért. – nevette el magát kényszeredetten a hazugságok istene. – Mégis miből gondolod, hogy bízhatsz bennem?

- Én nem is bízom benned. – fordult szembe Thor az öccsével. – De anyánk bízott.

- De tudnod kell, hogy minden alkalommal, mikor veszekedtünk, egy szikrányi részem mindig reménykedett abban, hogy az öcsém valahol belül még ott van. Ez a remény többé már nem létezik, hogy megvédjen. Elárultál, és én meg foglak ölni. – fejezte be, és látszott, hogy nagyon könyörtelennek érzi magát.

- Kitűnő! – hajolt előre Loki. – Mikor kezdünk?

- A legfőbb kérdés nem az, hogy hogy akartok neki kezdeni? – döntöttem úgy, hogy beszállok a kis megbeszélésükbe. – Merthogy, Loki épp egy cellában rohad, amihez tudtommal neked nincs hozzáférésed, kedves bátyám!

- Ravee, te még itt vagy? – csodálkozott el létezésemen Tarzanka. Majd miután a maga lassú felfogásával rájött inek hívtam, kis késéssel még hozzátette. – Hogy érted... öhm... hogy a bátyád vagyok? És nem akarod esetleg felvenni a csuklyádat?

- Thor, én értékelem az igyekezetedet, de nem szükséges. – teleportáltam át Loki cellájába, majd vele együtt ki a mennydörgés istene elé. – Mindent tud. Szerintem még többet is, mint te. Azért köszönöm. – öleltem át Thort, majd Lokihoz léptem.

- Te nem jössz? – kérdezte miközben szorosan az ölelésébe húzott. – Nagy hasznodat vennénk.

- Még van kivel tisztáznom a dolgokat! – mosolyodtam el, és visszaindultam a cellámba. – Azért sok sikert!

- Neked is sok sikert – kiabált át a válla fölött Thor, amint a kijárat fele indultak. – Bár nem nagyon értem mihez!

- Nem is kell. – fészkeltem be magamat az ágyam sarkába, a csuklyámat magamra húzva, majd még utánuk szóltam. – Gyertek haza!

***

Miután Lokiék elmentek, a napjaim egyhangúan teltek. Legnagyobb meglepetésemre Anyánk halála után egy őr sem jelent meg a börtön folyosóin. Még az ételünk is csak megjelent a cellánkban. Rászoktam arra, hogy a nap egyik felét gyakorlással, a másik felét alvással töltöm.