Az Éjkirálynő áriája - Loki fanfiction

Part 17

- Azért nekem is hagyj némi zombit! – kiáltottam Loki után, ahogy az a tömegbe veszve elkezdte felterelni az embereket a hajóra. Kis idővel később én is követtem, miután meggyőződtem arról, hogy a nép menekítése rendben zajlik.

A hajótól nem messze, már a harc káosza fogadott. Először három harcos rontott rám, fegyvereiket kivonva, abban a hitben, hogy egy védtelen asgardit támadnak. Ó, hogy mekkorát tévedtek! Az elsőt Hugin küldte a másvilágra, a másik kettőt saját kardjaik, ahogyan egymást nyársalták fel helyettem.

Az ellenséges és szövetséges katonák tengerén átverekedve Loki mellett kötöttem ki, mikor egy hatalmas villámlás rázta meg a bolygót, majd belecsapott a palota erkélyébe.

- Tudtam én, hogy képes vagy rá! – üvöltöttem a semmibe Thornak címezve, és a siker újabb löketet adott a harchoz.

Thor villámokkal feltöltve zuhant a hídra, ahol rögtön egy csapat katona fogadta, de az isten egyszerűen félrelökte őket, majd felénk indult, átküzdve magát a katonákon.

Ekkor a híd másik felén fekvő Commodore felől tűzijáték hangja hallatszott. A bulihajó előtt '42-es állt, a Valkűrök páncéljába öltözve, a felé rohanó harcosokra várva.

Pár Berserker leküzdése után Valkűr mellett találtam magamat, vállt vállnak vetve.

- A mérges palit hol hagytátok? - fordultam egy pillanatra felé, miközben orrba vágtam az egyik zombit.

- Már egy ideje Fenrirrel harcol. – válaszolt. – Bukj le!

- A tőrömmel? – lebuktam, elkaszáltam a Valkűrre támadó katona lábát az említett fegyverrel, mialatt ő harcképtelenné tette az engem ledöfni készülő harcost.

- Nem hinném, hogy most lenne itt az ideje a viccelődésnek! – tolt le '42-es, de azért a mosoly ott bujkált a szája sarkában. – A farkas Fenrirrel gondoltam.

- Az a kutyus nem halott? – csodálkoztam. – Kár, hogy túl nagydarab nekem, kíváncsi lennék, mit kezdene a névrokonával?

- Ezeknek a harcosoknak is halottnak kéne lenniük, mégis egész elevenek. –lihegte a társam, majd újra belevetettük magunkat a harcba.

Miután a katonák száma lecsökkent annyira, hogy nem jelentettek fenyegetést, Valkűrrel Thorékhoz rohantunk.

- Gratula az erőddel kapcsolatban! Mellesleg mondták már, hogy kicsit túlzásba vitted a „hasonlítani akarok apámra"-dolgot? – biccentettem Thornak, majd Lokihoz fordultam. – Ha ezután túléli a könyvtár, odaadnád kérlek az Asgard történetét, meg az Odin király meséjét? Úgy döntöttem, mégiscsak megéri elolvasni őket.

- Oszlassuk fel a Bosszúvágyókat! – szólalt meg Thor, ahogy felsorakoztunk a hídon. Igazán témába illett.

- Csapj bele egy villámmal – javasolta az értelemszerű ötletet Loki. Közben Hela egyre közelebb ért.

- Az előbb csaptam bele a valaha látott legnagyobb villámmal, de hiába – mutatott a nővérkénk felé. Tűnődve bámultunk a nő felé, de hiába. Ez nem hozott semmi jó ötletet.

- Csak addig kell feltartani, amíg fel nem jutnak az emberek a hajóra. – mutatott az egyre csökkenő tömeg fele '42-es.

- Azzal nem lesz vége. Minél többet van Asgardban, Hela annál erősebb lesz. Levadászna minket. Itt és most kell megállítanunk. – Thor csak úgy ontotta magából az életbölcsességeket.

- A halott apucink tökeire esküszöm, a szemed elvesztésétől sokkal ünnepélyesebb lettél! – jegyeztem meg. – Hogy okosabb is lettél-e? Nem hinném.