Monster - TXT X ITZY

07

Kapucnival a fején szeli az utcákat este hétkor, szinte felhőtlen napsütésben. Kissé melege van a vastag pulóverben, melyet a szekrény legmélyéről kotort elő, mielőtt elindult otthonról. Ez az egyetlen, mely kellőképpen elfedi az arcát, így muszáj volt ezt felvennie; így jár az, akit az egyik lakótársa leönt több deciliter forró vízzel.

Igyekezve elfojtani magában a düh es az idegesség minden formáját (az érzelmeket nem szerette elhozni a munkába) halad tovább, mígnem elér a keresett étteremhez, melynek üvegablakán bepillantva észreveszi Jisut és barátait (egyből felismeri célpontját derékig érő mogyoróbarna hajáról, valamint kedvenc piros kardigánjáról), ahogy nagyban nevetgélnek valamin. Taehyun elégedetten elmosolyodik; hamarosan el kell menniük, hiszen megnézte az interneten, fél nyolcra már más foglalta le az asztalt, ami körül összegyűltek megünnepelni egyikük születésnapját.

Hirtelen eszébe jut, Kai nyolc nap múlva tizenkilenc éves lesz; ennek ellenére nem igazán zavarja a tudat, hogy még nem készült semmivel, jól tudja, hogy nem is fog. Semmitmondó köszöntéseken kívül nem különböztették meg semmivel a születésnapokat, valamint ez alkalommal a legfiatalabb fiú Yuna elrablásával lesz elfoglalva.

Pár méterrel odébb áll, farmerzsebében ellenőrzi a bicskája jelenlétét, miközben megbizonyosodik arról, senki sem pillant gyanúsan felé - ám szokás szerint biztonságban van.

Az emberek nem törődnek egymással, gondolja elégedetten. Ez a tény mindig a hasznára vált: a nagy tömeg csak akkor aggódik valakiért, amikor már megtörtént a baj - ekkor pedig már késő. Talán ezért is olyan könnyű számára elkapni fiatal lányokat, tudja, nincs miért félnie (ezt az érzelmet még soha nem kellett átélnie bűnözői pályafutása kezdete óta).

Minden úgy alakul, ahogy tervezte: nem sokkal fél nyolc után már pár méterrel lemaradva Jisutól követi őt az utcákon, várva, hogy csendesebb környékre érjenek, és egy megfelelő sikátorban foglyul ejtse - s ez a pillanat hamarosan el is érkezik.

- Most szépen velem jössz, vagy elvágom a torkodat - vési a lány eszébe, miközben egyik kezével a vállánál fogva nyomja a falhoz, a másikkal pedig a pengét szorítja a nyakához; ő kikerekedett szemekkel méri végig Taehyunt.

A fiú jól tudta, hogy nem fog sikítani: a többség még levegőt venni is elfelejt hasonló esetekkor, s áldozatával is pontosan ez történt.

- Jó? Egy nyikkanás, egy rossz mozdulat, és neked véged - nyomatékosítja mondandóját, aztán hallgatás beleegyezés alapon a zsebébe süllyeszti a bicskát, majd egy határozott mozdulattal megragadja a másik kezét. - Indulhatunk? - Erre a lány csak egy fintorral reagál, de Taehyun jól tudja, hogy csak játssza azt, hogy nem veszi őt komolyan.

Muszáj halálosan komolyan vennie.

Amint járni kezdik az utcákat, Jisu mozgolódni kezd a fiú szorításában, ám az minden alkalommal gondoskodik arról, hogy ennél tovább ne jusson. Taehyun ezúttal már érzi, néhányan feléjük pillantottak; talán mégis kockázatos volt mindössze egy bicskával útnak indulni, de ha többször sikerrel járt ugyanezzel a módszerrel, most is így fog történni.

Csak valahogy be kell törnie őt.

- Engedj el! - sziszegi a lány a sokadik kudarcba fulladt szabadulási kísérlet után, mire a másik hirtelen megtorpan, és felé fordul.

- Ha azt akarod, hogy ez valaha is megtörténjen, befogod, és velem jössz, ugyanis ha most kinyírlak, haza már biztosan nem jutsz - vágja rá feszülten. - Ha annyira biztos lennél abban, hogy nem merem megtenni, már rég visítoznál - mosolyog rá, a vele szemben álló pedig jópár másodperc erejéig szólásra nyitja a száját, összezavarodottan kapkodva a tekintetét a járókelők és Taehyun között, míg végül lehajtja a fejét; a fiú elégedetten konstatálja, hogy ismét nyert.

Tény, hogy még sosem ölt meg senkit: egy holttestet semmire nem lehet felhasználni, ám mindig is hitelesen játszotta, hogy képes lenne kioltani bárki életét, ha szükség lenne rá. Viszont mire az áldozatok rájönnek, alaptalan volt a fenyegetés, már réges-régen az ő hatalma alatt állnak.

Csodálatosnak találta, milyen egyszerű az egész: minden csak színészkedés. Úgy tesz, mintha sokkal veszélyesebb lenne, mint valójában, s a célpont szemében igazzá is válik.

A félő embereket a legkönnyebb megvezetni; Jisu ezért is nehezebb eset, de a végén mégis ugyanabba a szürke pincébe jutott, mint Ryujin.

Taehyun fáradtan, ugyanakkor elégedetten lépi át szobája küszöbét. Most, hogy áldozata megkötözve kuporog odalent, úgy érzi, megkapta az időnkénti szerotonin-adagját; számára ennek a tudata jelentette a felhőtlen boldogságot.

Bágyadtan int két társának, ám csak egyikük viszonozza ezt: Yeonjun a fal felé fordulva alussza az igazak álmát (a bioritmusa igencsak felborult az utóbbi napokban).

- Szia - üdvözli Kai halkan, miközben felül az ágyán, ám a fülig érő mosolya elárulja, valójában mennyire is örül a fiú érkezésének.

- Van kedved beszélgetni? - kérdezi hasonló hangerővel, fejével a folyosó felé biccentve, mire a másik lelkesen bólogatva pattan fel, majd követi őt a földszintre.

- Nem vagy éhes? - érdeklődik a fiatalabb a pultnak dőlve, miután a szőke elhelyezkedik az ebédlőasztalnál, és fáradtan egyik kezével megtámasztja az állát.

- Majd később eszem valamit, de köszi - válaszol a mondat erejéig felvéve társával a szemkontaktust, aztán újra maga elé mered, miközben minden gondolatot kiürít a fejéből.

A sötét hajú biccent, majd leül vele szemben, várva, hogy a másik mondjon valamit, amivel el lehet kezdeni egy beszélgetést; ő maga sosem szerette ezt megtenni, különösen, ha Taehyunnal volt. Úgy érezte, ha túl sokat beszél, zavarja társait, ezt pedig nem gondolja túl szerencsésnek.

Osztatlan figyelemmel az idősebbre pillant, aki továbbra is csak ugyanazt az egy pontot bámulja, mintha észre sem venné a jelenlétét. Zavartan ujjaival kezd dobolni az asztalon, hogy elűzze az unalmát, de ezzel is felhagyva nagy nehezen megembereli magát egy kérdés erejéig:

- Ne hagyjalak egyedül?

- Nekem mindegy, csak nem akartam Yeonjunnal egy helyen lenni - vallja be a szőke egy kifejezéstelen mosollyal az arcán, miközben megvakarja a tarkóját; a fiatalabb kissé csalódottan bólint. - Ha akarsz, menj Beomgyuékhoz játszani - folytatja ezúttal felemelve a fejét.

- Te nem jössz? - invitálja Kai, de a másik komor ábrázatát látva belécsap a felismerés. - Ja, tényleg, rosszban vagytok... - konstatálja, miközben feláll; Taehyun csak monoton mozdulatokkal bólogat. - Mi történt a nyakaddal? - kérdezi aggódva, mire a másik furcsállva végigsimít az említett testrészén, majd végigméri az ujjaihoz tapadt vért.

- Jisu párszor menekülni akart - halkul el hirtelen, ennek ellenére feszesen tartja társával a szemkontaktust, hátha Kai nem veszi észre, mennyire kellemetlen számára a szituáció.

- Gyere, hadd mossam le! - Leplezve bizonytalanságát lép a fürdőszobába, majd támaszkodik a mosdókagylóra, míg a fiatalabb sebfertőtlenítő és vattakorongok után kutat mögötte.

Lassan tükörképére pillant, s végigmérve korábban szerzett égési sérüléseit, belül undor fogja el, mégsem tudja másra fordítani a figyelmét; feszesen tanulmányoz minden egyes szegletet, egyre jobban elmerülve üres gondolataiban.

- Nagyon vérzik... Legközelebb legyél óvatosabb - motyog a mögötte lévő, mire felveszi vele a szemkontaktust a tükörben.

- Ne mondd ezt - utasítja mogorván, a fiatalabb pedig megretten.

- Mit? - kérdezi halkan.

- Ne mondd, hogy vérzik - folytatja Taehyun ezúttal sokkal békésebben. - Nem akarom elhinni. - Szemeit lehunyva lehajtja a fejét, ám kienged egy fáradt sóhajt, nyugtázva magában a jellegzetes kellemetlen érzést, amikor Kai elkezdi a sebeit fertőtleníteni.