Monster - TXT X ITZY

09

Beomgyu szeretett utazni. Élvezte, hogy semmit nem kell csinálnia azon kívül, hogy figyeli a tájat és a megállókat, amelyek mellett elhalad. Ilyenkor érezte magát igazán szabadnak; megnyugtatta a tény, hogy a körülötte lévő emberek semmit nem tudnak róla, és a szörnyű dolgokról, amiket művelt, így az út erejéig ő maga is elfelejthette őket. Ennek ellenére az elméje sarkában ott motoszkál a gondolat, hogy ismét egy hasonló tettre készül, és amint leszáll a buszról, már nem fogja ilyen komfortosan érezni magát. Mindig ezen kattog az agya, még ha nem is realizálja; már azóta a hazaút szörnyűségein rágódik, hogy elindult otthonról.

Ölében heverő hátizsákjára pillant; ő nem akart semmit hozni a zsebében lévő buszjegyeken kívül, de Soobin a bicskája, a telefonja és a pénztárcája mellett még egy liter víz elpakolására is rábeszélte. A vasárnapi eset óta egyértelműen aggódik érte: szinte minden percben a nyomában van, és még azt is megígértette vele, hogy ha valami probléma akad, írjon neki egy üzenetet.

Gyerekként kezeli őt, Taehyun tanácsa ellenére, de talán illik is rá a szerep - legalábbis vasárnap este olyan volt, mintha ráöntötték volna. Soobin kiabálására ébredve épp olyan elveszettnek érezte magát; a vita után várta, hogy visszamenjen hozzá, de ez nem történt meg, ő pedig egyedül maradt a kétségeivel.

Gyengének érzi magát, amiért ennyire függ a többiektől; mégis most, hogy egyedül van, nem találja a helyét. Azt sem tudja, pontosan mit is fog tenni Chaeryeonggal: csapatban jól tud dolgozni, de mivel ezúttal semmilyen közös tervet nem eszeltek ki, mindannyiuknak improvizálnia kell.

Ahogy leszáll a buszról, az erős napfény hunyorításra kényszeríti, valamint a levegő is melegebbnek tűnik számára, mint ahogy emlékezett. Egy épület árnyékában megbújva előveszi a telefonját, és a térképet megnyitva ellenőrzi, biztosan jó helyen kötött ki. Tekintetével megkeresi az utat, amelyen tovább kell haladnia még néhány percig, majd miután kortyol néhányat a vizespalackjából, elindul úticélja felé.

Csodálkozva pillant körbe-körbe a könyvtár épületében. A fölé magasodó polcokat figyelve egy teljesen más világban érzi magát - a filmekben látott ilyesfajta helyek eddig elérhetetlennek tűntek számára. Táskáját szorosan maga előtt tartva halad a sorok között, igyekezve valódi céljára koncentrálni a könyvekből álló színkavalkád helyett.

Amint észreveszi Chaeryeongot az egyik asztalnál, hirtelen lefagy: szinte ámuldozva figyeli a lányt alig néhány méterre tőle. Fehér, virágmintás, térdig érő ruhája rásimul felsőtestére, ugyanakkor fátyolként borítja be lábait. Hullámos, hátközépig érő sötétbarna haját fülei mögé simította, ezzel rálátást engedve kerekded arcára, telt ajkaira és szinte ragyogó szemeire, melyekkel feszesen a regény sorait elemzi, tudomást sem véve az őt bámuló fiúról.

Beomgyu sóhajt egyet, ezzel kellőképpen lenyugtatva magát, majd az arcáról eltüntetve az idegesség bármilyen jelét, közelebb lépked.

- Szia - köszön halkan, mire a megszólított megilletődve emeli fel a fejét.

- Szia. Segíthetek valamiben? - kérdezi kedvesen, ugyanazzal a mosollyal figyelve az előtte állóra, mint amivel a könyvre.

- Leülhetek? - A lány bólint, így a másik elhelyezkedik a mellette lévő széken. - Mit olvasol? - érdeklődik, bár sejti, hogy bármi is lesz a válasz, nem tud majd hozzászólni.

- Harry Potter. Lehet klisés, de én imádom - von vállat nevetve, melyen Beomgyu is elmosolyodik.

- Nekem nem az, mert én még nem olvastam - vallja be.

- Hogy hívnak?

- Beomgyu. Téged? - Úgy kell tennie, mintha egyáltalán nem ismerné, emlékezteti magát.