A friss, éjszakai levegő idegennek hat Beomgyu számára, amikor Soobin társaságában kilép az utcára: napok óta nem mozdult ki a házból, valamint nem is szerepelt a tervei között, ennek ellenére beadta a derekát az őt nagy lelkesedéssel győzködő idősebbnek. Fogalma sincs, miért lehet ilyen fontos a társának, hogy vacsora után elmenjen vele sétálni; azon kívül, hogy ismét a megmentőjét akarja játszani, nem jut eszébe semmi. Kissé bizonytalanul lépked mellette, időnként rá-rápillantva, egyikük sem szólal meg, mely még inkább gyanút ébreszt benne - akárhányszor kettesben voltak, Soobin mindig igyekezte szóval tartani őt.
Már egy ideje barangolnak a külvárosban, amikor Beomgyu megunja a pislákoló villanyoszlopok és a sötétbe borult házak vizslatását, társa felé fordítva a fejét felteszi a kérdést, mely az út eleje óta nem hagyja nyugodni:
- Miért volt olyan fontos, hogy veled jöjjek?
A másik elmosolyodik, majd felveszi a szemkontaktust a fiatalabbal, aki kérdőn szuggerálja őt.
- Csak gondoltam, kirángatlak a négy fal közül - jelenti ki, ám Beomgyu érzékeli a bizonytalanságot a hangjában.
- Ugyan már! Ha így lenne, nem lennél kussban, mióta elindultunk - cáfolja, Soobin pedig lehajtja a fejét. - Mindig te vagy az, aki elkezd random dolgokról beszélni. Baj van? - kérdezi aggódva.
- Csak kérdezni akartam valamit - vallja be az idősebb egy gondterhelt sóhaj kíséretében.
- Na látod - biccent a társa. - Mi az?
- Te ki akarsz lépni, igaz?
Beomgyu megtorpan. Tompa tekintettel néz fel Soobinra, aki bár már ebből a reakcióból sejti a választ, furcsállva áll meg vele szemben, várva a bővebb magyarázatot. A fiatalabb ajkait harapdálva keresi a szavakat, s végül miközben újra sétálni kezd társával az oldalán, megszólal.
- Végül is, igen. Bár nem tudom, mit csinálnék. Nevem sincs, az pedig elég alapvető dolog lenne. Neked legalább van, még ha nem is a tied - nevet fel. - Sokszor úgy vagyok vele, hogy bármi jobb lenne, mint ez, aztán rájövök, hogy semmi esélyem a világban. Az egyetlen út az lenne, hogy feladom magam, börtönbe küldenek jónéhány évre, aztán ha valaha kijutok onnan, lesz valami munkám, valahol lakni is tudok majd, gondolom... De új emberekkel lennék körülvéve, akik nem ismernek, és nem akarnának megismerni. Ők elítélnének azok miatt, amiket csináltam, nem úgy, mint ti - motyogja el a mondat végét. - Amikor Chaeryeonggal voltam, fél nap erejéig boldog voltam, mert nem ismert. Aztán megtudta, ki vagyok, és látod hol vagyunk - mosolyodik el, igyekezve álcázni, mit érez valójában, ám szomorú tekintete elárulja.
- Szóval elmennél, de visszatart, hogy szembe kell nézned önmagaddal - nyugtázza a társa, mire Beomgyu meglepetten fordul felé.
- Soobin...
- Ugyanígy vagyok én is - vallja be szemlesütve. - Abban reménykedem, hogy máshol biztos jobb lenne, de rá kell ébrednem, hogy bárhova mennék, nem bújhatok el magam elől. Hogy magyaráznám meg a feleségemnek, a gyerekemnek, hogy régebben embereket raboltam? Senkit nem érdekel, miért csináltad, ki kényszerített rá... csak azt látják, mit csináltál. Nem illünk ebbe a világba, Beomgyu.
- Engedjük el őket! - motyog alig hallhatóan a fiatalabb maga elé meredve, miközben megáll.
- Mi? - kérdez vissza Soobin kikerekedett szemekkel.
- Engedjük el a lányokat! - mondja ezúttal határozottan, felemelve a fejét.
- Ugye tudod, hogy ezért kinyírhatnak minket?
KAMU SEDANG MEMBACA
Monster - TXT X ITZY
Fiksi Penggemar"Miután végez, még néhány másodpercig guggol mellette, figyelve a "mesterművét": tökéletes arcát, éles állkapcsát, fehér bőrét. Valamilyen beteges oknál fogva büszke magára, amiért ezt ilyen könnyen véghezvitte, és teljesen biztos abban, hogy ez így...
