Monster - TXT X ITZY

08

- És, milyen volt a film? - érdeklődik Soobin Beomgyutól, miközben nekilátnak a mosogatásnak; hosszadalmas feladatnak néznek elébe, hiszen többnapos tányérhalmaz hever előttük, melyen az idősebb reménytelenül pillant végig. Este kilenc révén egyáltalán nincs kedve ezzel foglalkozni, ám társa csak azért cserébe ajánlotta fel a segítségét, hogy még egy keveset ülhet a tévé előtt.

- Jó - válaszol röviden a fiatalabb, tompán maga elé bámulva, miközben a kezébe veszi az első tányért. Soobin csak egy bólintással nyugtázza a dolgot, majd csatlakozik hozzá; ám hiába fáradt ő maga is, beszélgetés nélkül néhány perc elteltével elviselhetetlenül monotonná válik számára a munka.

- Taehyun azt mondta, Jisu elég rosszul viseli a dolgokat. - Társuk nevét hallva Beomgyu egy pillanatra lefagy, ennek ellenére ezután ugyanúgy folytatja a mosogatást, miközben Soobin beszél. - Reméljük, a tied nem lesz ilyen problematikus.

- Mi?

- Hát, holnapután te jössz, vagy nem? - kérdezi, holott jól tudja a választ.

- De - sóhajt a fiatalabb. - Bár fogalmam sincs, mit fogok csinálni - csúszik ki a száján, mire a másik furcsállva pillant rá, ő pedig szégyellősen lesüti a tekintetét.

A másodpercek végtelenül hosszúnak tűnnek számára, amíg szobatársa válasz után kutat. Oldalra sandítva látja az idősebb arcán, hogy nem tud mit kezdeni a helyzettel; a különbség a Yeonjunnal való hajnali beszélgetésekhez képest az, hogy Soobint ez zavarja is.

Beomgyu feleslegesnek találja megvalósíthatatlan megoldások keresését.

- Nem is akarod ezt, igaz? - A kérdésre csak felhorkan.

- Számít az, hogy mit akarok? - vált hirtelen monoton hangsúlyra.

- Miért, mit akarsz?

- Nem tudom. Nem ezt - motyog, miközben kiüríti a kezét, és megtámaszkodva a pulton az ablak túloldalán lévő, éjszakai sötétségbe borult kert felé fordul, annak reményében, hogy ha nem veszi tudomásul társa jelenlétét, akkor el is tűnik.

Ám nem ez történik, az idősebb tekintete pedig egyre jobban égeti a bőrét. Az elméje egyszemélyes csatát vív arról, mit is kéne tennie, mondania kéne-e valamit, vagy csak várni a csodát, amíg elmúlik ez a fojtogató helyzet. Ötlete sincs, Soobin mit gondolhat; csak annyit tud biztosra, hogy töretlenül figyeli őt, a rájuk telepedett üres csend pedig még inkább fokozza a magában elnyomott pánikot, melyet egyre nehezebb visszatartania.

Arra lesz figyelmes, hogy az egész karjában remegést érez, így hosszú percek után először lenéz, majd kézfejét maga előtt tartva igyekszik megemészteni a helyzetet - sikertelenül.

- Beomgyu? - A hang visszhangzik a fülében, Soobin óvatos érintései pedig fagyosnak hatnak a vállán. - Felmenjünk, alszol egyet? - Érkezik az újabb kérdés.

Válaszolni akar, de még egy apró bólintásra sem tudja rávenni magát; csak elveszetten figyeli reszkető kezét, miközben egyre jobban retteg attól, hogy nem érti, mi történik vele.

- Beomgyu? Figyelsz? - Hirtelen társa felé kapja a fejét, ám ezzel egyidőben megszédül, így az idősebb karjaiban köt ki. - Oké, akkor felviszlek - jelenti ki hamis nyugalmat erőltetve magára Soobin, majd teljesíti is a tervét.

A félhomályban úszó szobába érve lefekteti a fiatalabbat az ágyára, majd miután némi friss levegő reményében kinyitja az ablakot, elhelyezkedik mellette a földön.

A folyosóról beszűrődő fény megvilágítja őket annyira, hogy az idősebb lássa Beomgyu gyámoltalan tekintetét, ahogy körbe-körbepillant, mely sajnálatot idéz elő benne; ő maga sem volt felkészülve arra, hogy így lássa a társát.

- Nincs semmi baj - nyugtatja halkan, amire a másik teste erőteljes remegéssel reagál, a fiatalabb pedig reménytelenül, ugyanakkor kimerülten néz Soobin szemébe. - Itt vagyok - szorítja két tenyere közé a másik kezét, melyen mindketten meglepődnek: emlékezetük szerint ez az első alkalom, hogy ily módon értek egymáshoz, ugyanakkor az idősebb meggyőződik arról, hogy jó döntést hozott, amikor látja Beomgyu arcát kisimulni.

- Nem tudom, mi jött rám - szólal meg kiüresedett hangon.

- Mitől félsz? Chaeryeong miatt izgulsz?

- ...Is - válaszol.

- Mi más?

- Taehyun még mindig haragszik rám? - kérdez vissza, mire a másik fiúnak egy pillanat alatt válik világossá a probléma forrása.

- Tudod, milyen... - sóhajt. - Egy idő után megunja.

- Nem, nem tudom - makacskodik Beomgyu fáradt hangon, ám az idősebb válaszadás helyett tereli a témát.

- Csak aludj, ne rágódj rajta - simítja hátra a fiú haját, hogy ne lógjon az arcába, ő pedig varázsütésre lehunyja a szemét.

- Itt maradsz?

- Igen.

- Jó apa lennél, Soobin. - A váratlan mondat hatására az idősebb arcára egy keserédes mosoly ül ki. Óvatos mozdulatokkal felkel a padlóról, majd betakarja a társát, aki meg sem rezdül, így a másik megbizonyosodik arról, hogy pár perc alatt el is aludt.

Halk léptekkel kisétál a folyosóra, majd némi hezitálás után elindul Taehyunék szobája felé. Elméjében köd uralkodik, maga sem tudja mit tervez, mindössze annyit tud, hogy most egy felnőttes beszélgetést fog lefolytatni a szőke fiúval, hogy elássa a csatabárdot közte és Beomgyu között. Kötelességének tartja, hogy minden rendben legyen (már amennyire ez lehetséges), ha már ilyen szerencsétlen helyzetben hozta őket össze a sors.

Magabiztosságot erőltetve magára bekopog az ajtón, majd néhány másodperc után átlépi a küszöböt. A két legfiatalabb épp jót nevethetett valamin, hiszen Kai kivörösödött arcára ráfagyott a mosoly, ahogy mindhárom, a szobában lakó fiú Soobin felé fordul.

- Taehyun, beszélhetnénk? - kérdezi, mire Yeonjun egyből visszafekszik, magára húzva a takarót, a szólított pedig megvonva a vállát feláll a sötét hajú mellől, és kilép a folyosóra.

- Figyelek - mosolyodik el féloldalasan a fiatalabb, miközben nekidől a falnak; már innen sejteni, hogy a valóságban a legkevésbé sem érdekli, amit hallani fog.

- Megtennéd, hogy kibékülsz Beomgyuval? - tér a lényegre Soobin, mire a másik frusztráltan pillant vissza rá.

- És, ezt miért is te kérdezed meg? - tudakolja igyekezve visszatartani a nevetését, ami igencsak próbára teszi az idősebb türelmét.

- Alszik, és amúgy se mer hozzád szólni - közli hamis nyugalommal.

- Akkor annyit is ér - von vállat Taehyun. A passzivitásával elérte a célját: Soobin eddig tudta álcázni, valójában mennyire is haragszik a fiatalabbra.

- Kinyírtad belül, baszki - emeli fel a hangját.

- Ő meg engem kívül, jó? - válaszol ugyanolyan indulattal, majd mutat az arcára a másik. Tekintetéből semmit nem lehet kiolvasni Soobin visszatükrözött feszültségén kívül.

- Tedd már túl magad ezen, még nem vittek el a sittre, vagy igen? - kéri számon, de azonnali válasz hiányában folytatja. - Oké, értem, szóval ha valaki elkövet egy hibát, neked van jogod terrorban tartani, ameddig csak akarod - vonja le a következtetést.

- Úgy csinálsz, mintha te nem basztad volna le aznap - horkan fel Taehyun.

- Csak vedd már észre, hogy a hisztiddel hátráltatod mindannyiunk munkáját! - rivall rá, ám a szőke csak nemes egyszerűséggel elindul a lépcső felé.

- Ne kezelj minket gyerekekként, Soobin - szólal meg, miközben megtorpan, de nem fordul hátra. - Elbaszott család lennénk. Mellesleg, szerinted nem ébredt fel arra, hogy ordibálsz? - sandít rá, majd lesétál a földszintre, az idősebb pedig üresebbnek és sötétebbnek érzi a lakást, mint valaha.