Mindenen túl

1.Fejezet

A konferencia teremben ültem kiszáradt torokkal, és már harmadszor ismételtem meg magamat, mind hiába. Az igazgató csak nem akart engedni a felvetéséből, ahogy én sem az ennyimből. Nem voltam makacs ember azonban ha valami nem tetszett az bátran kijelentettem és bár ész érvekkel meglehetett győzni az ellenkezőjéről Hajun úrnak most nem sikerült. Miért nem? Mert nem volt egyetlen egy rendes indoka sem.

Hajun úr - ahogy én szólítom - egy méreg drága vörös öltönyben feszített, haja most is hátra volt zselézve, mint három évvel ezelőtt mikor megismertem, és bár zöld szemei most is épp oly álszentek voltak, most mégsem tudott olyan meggyőző lenni velük, hogy más belátásra térítsen engem.

- Nem - mondtam erélyesen, hogy végre a férfinak is leessen, hogy nálam a nem az nem marad ebben az esetben. Menedzserem mellettem nyugodtan hátra volt dőlve és várta a "vita" végleges kimenetelét. Más esetben már közbe szólt volna, azonban most olyan téma jött fel amiben inkább utat engedett nekem, mivel ő maga is tisztában volt vele hogy egy jó ideje már kezd betelni az a bizonyos pohár. Hát most betelt.

- Már megegyeztem a Big Hit Entertainment igazgatójával, és amire én a szavamat adom az úgy is lesz. Szóval nincs vita szépen fogod magad és holnap utazol a Bts társaságában Németországba majd Amerikába - mondta szigorú tekintettel és ezzel a konzultációt le is zárta. Aha, de csak ő.

- Már mondtam igazgató úr, hogy hamarosan itt a MAMA és arra szerettem volna gyakorolni. Ráadásul szerdán érkezik a húgom és a barátnőm az országba, muszáj itt lennem hiszen nem ismerik az országot, sőt még a nyelvet sem beszélik. Maradok - jelentettem ki teljesen nyugodtan és a menedzseremhez hasonlóan hátra dőltem a forgós székben.

Nem hittem a fülleimnek, amikor arról kezdett el beszélni, hogy mert a Hyundai egyik arca lettem, és egyben márka nagykövet a két cég a márkával karöltve jónak gondolta, hogy kicsit barátibbá tegye az egészet és létrehozzon egy utazást, aminek keretein belül promotálhassuk a márkát. Elképzelni nem tudtam, hogy ki találta ki, és hogy hogyan bólintottak rá a másik cégnél, merthogy nálunk nem volt kérdés. Biztosan szép kis sumát utaltak át Hajun úr számlájára, hiszen egészen eddig nem is akart arról hallani, hogy valaha is egy helyre kerüljek ezzel a hét férfivel. Szerinte nem tenne jót a hírnevemnek, mivel biztosan szét szednének a rajongóik. Most meg egyenesen a karmaik közé lök, hiszen ezek után biztos, hogy felkeresnek, hogy eltegyenek láb alól. 

- Minseo beszélj vele légy szíves. Holnap legyen a reptéren pontban hétkor az operatőrök társaságában és a legújabb fellépő ruháját is pakoljátok be - magyarázta a menedzseremnek tudva, hogy velem jelenleg nem megy semmire. - Remélem teljes egészében érthető voltam! - nézet kérdőn felém, mire egy mordulást kapott válaszul. Neki ez épp elég volt és ezzel távozott is a teremből ott hagyva engem és Minseo-t.

- Nem akarok menni, a húgom csalódott lesz - mondtam a vörös hajú menedzseremnek, aki tehetetlenül nézett vissza rám.

Kim Minseo a végtelenségig türelmes harmincas éveiben járó menedzserem. Négy éve ismer és bár csak - lassan - három éve vagyok a menedzseltje már a kezdetektől törődött velem, hiszen már akkor tiszta volt, hogy az ő szárnyai alatt fogok debütálni. Amúgy bár ő teljes mértékben koreai származású, elmondásom szerint akkor is kellett rendelkezzen külföldi felmenőkkel mivel lehetetlen lenne számára hanem engem elviselnie. Hogyan is mondjam? Bár a média úgy véli tökéletesen beilleszkedtem és az itteni értékrendek szerint élek, azért elég sok minden megmaradt bennem. Legalábbis mások elmondása alapján, én meg persze hallgatok rájuk. 

- Biztosan megérti - simogatta meg a vállam együtt érzően, én azonban mérhetetlen nagy csalódottsággal feküdtem ki az asztalra.

- Már harmadszorra mondom le, ezt már Tami sem nézi majd el nekem, nemhogy a húgom - néztem elkeseredetten az üveg falat aminek a túlsó felén egy nő épp telefonált valakivel.

- Na és ha rendesen szerdán megérkeznének és elrendezném, hogy Kim Yoong-ot az úgy megfelelne?

-  A tolmácsot? - vontam fel a szemöldökömet gondolkodva végül pedig egy bólintással nyugtázta, hogy valószínűleg ez lesz az egyetlen használható ötlet.

- Igen, ő majd körbe vezeti őket a városba és segít nekik eligazodni, te pedig hétfőn úgy is vissza térsz ide és onnan majd te felelsz értük. De Rebeka ne feled, hogy valóban teljes erőbedobással az MAMA-ra kell koncentrálód. Vedd úgy ezt az utazást, hogy szavazókat toborzol - kacsintott rám, mire egy apró mosoly terült szét az arcomon és egyszerűen megvontam a vállamat.

- Lényegében lehet, hogy Amerikában majd jobban elfogadnak, mint itt. Hisz mégis csak egy nem ázsiai Kpop-os lány vagyok Közép Európából. Talán ez majd segítségemre lesz - vonogattam a sálamat érdemtelenül. Értem sokan miért nem elfogadóak velem szemben, hiszen már a nevében benne van, hogy Kpop, én pedig nem vagyok idevalósi, viszont hülye lettem volna annak idején eldobni egy ilyen nagy lehetőséget.  - Csak azt nem értem miért pont a Bts, bár talán lesz majd lehetőségem nekik megköszöni - suttogtam halkan.

Két órával később hulla fáradtan estem be a lakásomba és egy gyors zuhany után rögtön a laptopomhoz pattantam és Skype-on kezdtem hívni a húgomat, meg úgy unbloc az egész családot. A kérdés már csak az volt, hogy melyikük veszi fel előbb.

- Szia - integet izgatottan a húgom. Mosolya most is épp úgy ragyogott, mint ahogyan hat hónapja amikor utoljára láttam élőbben. O, hogy mennyire hiányzik az ott eltöltött hét.

- Szia Fanni, hogy vagy? - kérdeztem egy álmosoly kíséretében.

- Nagyon jól épp Tamival írogattam, hogy ki mit pakol az útra - ecsetelte nagy beleéléssel közben meg a fejhallgatóját igazította meg.

- Már is készültök? - terült el egy igazi mosoly az arcomon, amit végül a komorság hamar fel is váltott.

- Igen, annyira de annyira izgatott vagyok. Alig várom, hogy majd elkísérjelek egy egy interjúra meg, hogy élőben is láthassalak a színpadon - visongott, majd az arckifejezése látva elkomolyodott és egy szomorú mosolyt villantott rám. - Megint közbe jött valami igaz?

- Igen, most viszont nem mondom le. Te és Tami is jösztök majd szerdán és összesen csak öt napot kell kibírjatok nélkülem és már itthon is leszek. Annyira sajnálom, én esküszöm minden erőmmel küzdöttem az utazás ellen de az igazgató hajthatatlan volt és... Annyira sajnálom - hajtottam le a fejemet és egy kövér könnycsepp folyt le az arcomon amit amilyen gyorsan csak lehetett le is töröltem onnan.

- Nincsen semmi baj, már az is elég nagy ajándék, hogy Koreába utazhatok hisz hahó ez itt Erdély és kisebbségben élünk - mutatott maga köré jelezve, hogy alig várja, hogy elhagyhatja majd az országot.

A húgom pontosan tíz évvel volt fiatalabb tőlem és hát semmiben sem hasonlítunk egymásra. Ő iskola első és jelenleg is komoly tervei vannak amikért meg is küzd, az én életem meg a zene és a tánc. Ha annak idején ne fedezzen fel Yu Hajun egyik embere akkor még most is a gitáromat pengetném egy-egy iskolai rendezvényen és nagy beleéléssel utánoznám a nagy kedvenceim, mint Ed Sheerad vagy Selena Gomez. Még azért az sem elhanyagolható, hogy míg nekem eredetileg szőke hajam van addig a húgom sötét barna. A szemünk mind kettőnknek kék csak hát az enyém egészen szürkés az övé meg az a csoda szép tengerkék.

Még ma is emlékszem arra napra, amikor négy évvel ezelőtt amikor az igazgató belépet a terembe én meg a szemöldököm felhúzva bámulok rá, de csak nem hagyom abba az éneklést és az utolsó hangokat pengetve felnézek az üres teremre. Óriási ajánlatot tett, azt ígérte, hogy meghódítom egész Ázsiát. Én meg elhittem neki, naiv voltam és azt hittem, hogy az emberek elnézik, hogy egy erdélyi lány berobban a Kpop-ba, hát nem. Ugyan az áttörés megtörtént és valóban nagy hírnévre tettem szert az elmúlt időben, de nem számoltam a hátulütőkkel. Ohh, pedig mennyi is van. 

- Akkor nem haragszol? - néztem a kamerába mire egy biztató mosolyt kaptam.

- Persze, hogy nem és Tami sem fog - nyugtatott és messengeren küldött egy ölelős gifet.

- Köszi - nevetettem fel kicsit jobb hangulatban, de a bűntudat még most sem hagyott.

- Na menj aludni, ha jól gondolom holnap sok dolgod lesz és nem lehetsz fáradt. Tamival majd beszélek én, nagy ölelés - kacsintott rám, mire hálásan néztem rá és csak bólintottam.

- Neked is, és köszi - integettem neki, mire ő csak a nyelvét nyújtva kinyomott.

Hát akkor vigyázz Amerika jövök!