Mindenen túl

4.Fejezet

Fáradtan szálltam ki az autóból a hatalmas épületre nézve még inkább lehajtottam fejem. Minseo-t hallgatva lépkedtem a lépcsőkön tekintve, hogy mi hamarabb ide értünk mint a másik három autó a stáb további tagjaival, meg persze a hét férfival. Nem tagadom Németország szép ország, és hála annak, hogy a nagybátyám régen itt élt, jelenleg meg a bátyám lakik Ausztriában, így jártam már itt. A nyelvet ugyan nem beszéltem profin, de a kiejtésem határozottan javult amióta Zalán és  Dina itt élnek. Dina a bátyám barátnője, ohh most már jegyese és hát nem túlzok mikor azt mondom, hogy vatta cukor kapcsolatuk van. Épp olyan amiről minden tini vágyik, és egy kicsit mégsem. 

- Szóval akkor holnap két fotózásod lesz, utána pedig lesz két óra szétnézési idő amikor nem lesz veled egyik operatőr sem. Legalábbis az egyik biztosan nem - mesélte én meg bólogatva fogadtam az infókat.

- Akkor találkozhatok a bátyámmal? - kérdeztem izgatottan rögtön feldobódva a hírtől. A bátyám olyas valaki, akit még a szüleimnél is ritkábban látok, sőt még telefonálni is ritkán szoktunk, pedig régen nagyon közeli kapcsolatunk volt egymással. Nem tudnám megmondani ezt a hirtelen jött eltávolodás pontos okát, de ha tudnám első volnék aki kiiktatná azt. Talán ő az aki a legjobban hiányzik a régi életemből, főleg ennyi idő távlatából. 

- Persze, de annyira azért ne éld bele magad mert simán lehet, hogy az igazgató ismét keresztbe húzza a számításaid - nézte a szobaszámot majd végre megérkeztünk a szobához. Harminckettő, a húgom szerencse száma - mosolyodtam el, majd ahogyan eszembe jutott a tény, hogy mióta nem láttam ismét elkomorultam.

- Ezt még ő sem rontja majd el - felettem. A hajamat egy egyszerű kontyba fogtam még a repülőtéren, de mostanra kezdet ezer fele állni, szóval simán kikaptam belőle a hajcsatot és hagytam, hogy copfba legyen. - Az operatőrök késnek?

- Nagyon úgy fest, hogy ők is belekeveredtek a dugóba - pillantott az órájára, és az állítását bólogatva igazolta. - Nos, ez lesz a két napos szállásotok.

- Jól hallottam, szállásotok? Kiknek? - döbbentem le, és a cipőmet lerúgva rögtön beljebb merészkedtem.

- A tiéd és a tagoké, az enyém a harminchatos, a többiekét  meg nem tudom, de biztosan harminchét és így tovább - mondta hanyagul benézett az egyik szobába. Egy pillanatra ledermedtem, már épp kifejeztem volna nem tetszésem mikor beugrott, hogy így is nyűgösebb voltam a mai napon, mint bármikor máskor és Minseo-nak már biztosan elege van belőlem, szóval  egyszerűen megforgattam a szemem és aprót bólintottam. - Tudom, hogy fura, én sem értem az igazgatókat, amiért erre a döntésre jutottak de sajnos most nem tehettem semmit. Tudod, hogy máskor már intézkedtem volna, csak hát most nem igazán volt beleszólásom. A Hyundai olyan marketinggel állt elő, amire egyik fél sem tudott nemet mondani. Olyan jövedelmet ígértek, hogy egy pillanatra még én magam is ledöbbentem, és akárhogy kerestem nem találtam benne támadási pontot.

- Nem baj, majd megoldom valahogy - vonogattam a vállam. - Csak a rajongók ki ne akadjanak ezek hallatán, így is hatalmas rizikó velük forgatnom. Az Army néha kegyetlen tud lenni - húztam meg picit magam, még alig indult be a karrierem nem akarok tömeghalált halni.  

- Úgy állítsák majd be, hogy ne legyen belőle baj, bár rizikós nem tagadom. Erről a részről én magam is most értesültem. Ettől eltekintve a srácok nem olyan rosszak, amilyennek beállítod őket - léptünk beljebb a nappaliba. Velem ellentétben menedzserem vérprofi volt, soha semmi nem tudta karrierje során megingatni, és mindig célja érdekében cselekedett. Ha ő nem lett volna mellettem, már rég a süllyesztőbe kötöttem volna ki. Mert őszintén nekem semmi olyanom nem volt, mint annak a hét embernek, akikkel olyan lekezelően bántam. Én még egy gyerek voltam mellettük, ha rájuk néztem, mindig ez jutott eszembe.