Mindenen túl

11.Fejezet

A szállásra vitt a sofőr én meg fáradtan léptem be az ajtón és rögtön a ruháimhoz léptem, hogy átöltözzek a vidámparkos felvételekhez. Voltam már a bécsi vidám parkban még valamikor tíz éves koromban, de az emlékeim addig terjednek vissza, hogy a dodzsem után összevesztem Zalánnal, és míg  ők apával a hullámvasúthoz mentek, mi anyával ott maradtunk és míg én vattacukrot ettem addig ő a hajamat simogatta.

Aztán ahogyan átöltöztem máris futottam le újra a kocsiig ahol már ott voltak a fiúk. Lazán ültem be az autóba, és rögtön helyet foglaltam az utolsó helyen V mellett. Köszöntem nekik, de arra már nem telt energiám, hogy valamelyikükkel is beszélgetésbe elegyedek. A napszemüvegemet levéve a fejemről az arcom a tenyerembe temettem és egy egyszerű mozdulattal a telefonomhoz nyúltam, hogy újra néma módba tegyem.

Az út hosszú volt így volt időm videóhívást kezdeményezni Fannival, mivel mostanra már biztosan megérkeztek Koreába, én meg alig bírtam kivárni, hogy végre halhassam hogyan telt az útja. Nem tettem be a fül hallgatom vagy egyéb dolgot, mivel tudtam, hogy az autóban abszolút nem tartózkodik olyan személy aki tudna magyarul, és én meg nyilván nem beszélek angolul vele, mikor amúgy is elég sokat használtam a mai nap alatt. A fejemben már így is a német, angol és a koreai szavak kavarogtak és alig tudtam ki igazodni köztük. Ismét.

- Szia - köszöntem egy halvány mosoly kíséretében és ez a mosoly még nagyobb lett, mikor Fanni vigyorogva nézet vissza a kamerából.

- A lakásod valami elképesztő - jelentette ki köszönés nélkül és a hátteret látva tudtam, hogy valószínűleg az egyik közeli kávézóban lehetnek, ahova én magam is sokat járok. - De a szomszédaid, na ők aztán szörnyűek. Mindig ki fogod a világ legnagyobb suttyóit. Az a Chen nevű alak elégé perverznek tűnik, a másik meg száz éves, ráadásul már azért rám mordult, hogy elhaladtam az ajtója előtt. Na de Mimi, ultra cuki kutya, és bár az elején kicsit morgott ránk mostanra már hagyja, hogy a közelébe menjünk. És az idegenvezető pasas nagyon kedves - hadarta nagy beleéléssel én meg hirtelen elnevettem magam és mosolyogva néztem továbbra is a kamerába.

- Ő nem idegenvezető, ő volt a tolmácsom amíg nem tudtam teljesen koreaiul, de örülök hogy ennyire tetszik ott minden. Tami? - kérdeztem kíváncsian, mire az említett behajolt a kamerába.

- Helloka aranyom! Rég láttalak vagy hallottalak, minden oké? - kérdezte a szokásos vidámságával.

- Aha, épp úton vagyok egy vidámparkba - ecseteltem és kicsit oldalra fordítottam a fejem, hogy kilessek az ablakon. - Na és neked hogyan tetszik Korea?

- Modern, a szó szoros értelmében. Kicsit fura, hogy mindenhol fekete hajú embereket láttok, már elnézést - nézet ki valakire, amiből arra következtetek, hogy ott van velük az előbb említett tolmács is. -, de nagyon szuper itt minden. Csak aztán azt ne várd el tőlem, hogy pálcikával egyek. Tudod, hogy mindig is béna voltam vele - nevetett fel saját maga nyomorán.

- Soomin, a kis csajjal beszélsz? - kérdezte hátra nézve rám Minseo, mire aprót bólintottam. - Minden oké velük?

- Igen, város nézésen vannak - válaszoltam neki, majd vissza vezettem a tekintettem a telefonomra.

- Kivel vagy? - kérdezte Tami és Fanni egyszerre.

- Uhh, nagyon sok emberrel - fújtam ki a levegőt körbe nézve. A fiúk érdeklődve nézték rám, gondolom azt hitték valami baj van. - De V van mellettem - fordítottam a kamerát a fiú felé, aki a lányokat látva mosolyogva integet nekik. Mondanom sem kell, hogy Tami rögtön lefagyott és nagyokat pislog a nézet a kamerába, míg Fanni az egyetlen szót amit tud koreaiul benyögte.