Mindenen túl

2.Fejezet

A reptérre tartva Minseo egyre csak sorolta, hogy mi mikor és hol lesz majd és egymás után vagy hat interjút is sorolt amitől legszívesebben a falra másztam volna, de inkább hallgattam. Minseo tudta a dolgát, én pedig teljesen rábíztam magam és reménykedtem, hogy nem fog magamra hagyni hét számomra csak névről ismert férfi és a menedzserük társaságában, akik ráadásul a Kpop legnagyobb idoljai is egyben. Csak nehogy ugyan olyanok legyenek, mint az ügynökségnél a Limit tagjai mert akkor ne reméljenek túl sok jót tőlem. 

Mindig is fenntartásaim voltak a híres emberekkel kapcsolatban, mivel elég sok beképzelt személyt ismertem, amióta bele kerültem ebbe a körforgásba. Bár először mindenki olyan aranyosnak és kedvesnek tűnt számomra, amikor a harmincadik rosszindulatú történetet hallottam vissza magamról rá kellett, hogy jöjjek talán nem is annyira kedvesek meg aranyosak, mint ahogyan azt előadják nem csak, hogy a kamera, de a mögött is. Néhányan maszkot viseltek társaikkal szemben is. Ez persze nem jelentette azt, hogy ne próbálkoztam volna, viszont sokkal elővigyázatosabb voltam. Szerencsére találtam pár embert, akik nem ítéltek el származásom miatt, és még máglyára sem akartak vetni, amiért hirtelen ekkora figyelem irányult rám. 

- Ohh és ne feled az operatőrök szinte a nap 24 órájában ott lesznek a nyakatokba, szóval amint megérkeztél vedd fel a legszebb mosolyod és légy kedves a srácokkal. Ó és persze vedd majd le a napszemüveget, mert illetlenség - nézett szúrósan rám.

- Rendben - bólintottam biztosítva afelől, hogy értettem a mondandóját. - Ugye itt leszel az utazáson végig velem?

- Persze, egyedül azt ne várd el, hogy majd az Ellen Showba is menjek veled, mert attól a nőtől kiráz a hideg - mondta elhúzva az orrát

- Ellen, Ellen DeGeneres-el mi a baj? - nevettem fel.

- Ne kérdezd, mert én magam sem tudom de az biztos, hogy én a közelébe nem megyek - rázta meg a fejét magabiztosan és ezzel le is zárta a témát. - Itt is vagyunk, mosolyogj! - bökött oldalba, mire egy igazinak nem mondható de annál élethűbb mosolyt varázsoltam magamra.

- Így jó? - kérdeztem rosszkedvűen.

- Tökéletes - bólintott elégedetten és kinyitotta az ajtót kiengedve engem.

- Köszönöm - mosolyogtam rá, mire a kocsiból csak bólogatva mutatta, hogy csak így tovább.

Ők épp nagy beleéléssel beszélgettek így abszolút nem vették észre, hogy megérkeztünk, ezt kihasználva a helyzetet felmértem a terepet. Nulla paparazzi, négy kamerás náluk, kettő nálam, és két menedzser. Az összesen tizenhat személy velem együtt, remek.

- Majd én - léptem a sofőrhöz, és egyszerűen kivettem a két bőröndöm, és a hátiszákom a csomagtartóból. - Az meg kié? - pislogtam nagyokat.

- A tiéd természetesen - kapta a hátára Minseo a táskáját, miközben maga mellé vette a bőröndjét.

- Na de, két nagy bőrönd meg egy kicsi, nem sok ez egy hétre!? - tátottam el a szájamat és erőteljesen megráztam a fejemet.

- Ebben kérlek három fellépő ruhád is van és Hajun-nim még így is ránk akart traktálni egy utazó táskát, szóval örülj - veregetett hátba, majd mikor befejeztem a fejrázást megfordultam és szembe találtam magam hét kíváncsi szempárral. Szuper! 

Kinek van kedve kora reggel jópofizni?

- Nagyon szépen köszönöm - búcsúztam el a sofőrtől, majd sorra meghajlással üdvözöltem a őket. Hozzám hasonlóan ők maguk is hasonlóan tettek. J-Hope volt az egyetlen aki rögtön egy öleléssel kezdte, én pedig egy kicsit furcsállva ugyan, de viszonoztam a kedves gesztusát.

- Örülök, Soomin vagyok - mutatkoztak be a művésznevemen, majd mikor Minseo szúrós pillantásával találtam szembe magam kicsit értetlenül álltam a helyzet előtt, végül lekaptam a fejemről a napszemüveget, amin mindenki más jól szórakozott. Sorba mutatkoztak be egy pillanatra sem palástolva, hogy ők maguk is mennyire elveszettek ebben az esetben.

Persze én sem most jöttem az őskorból, így mindegyikük nevével tisztába voltam, azonban néha kevertem V-t meg Jin-t,  szóval nem kis hétnek nézünk eleibe. Majd amikor a kamerák leálltak, hogy a menedzserek becsekkoljanak akkor újra a feltettem a napszemüvegemet és a mosolyomat rögtön felváltotta a komorság.

- Na és Soomin-shi örülsz az utazásnak? - kérdezte J-Hope tökéletes mosollyal, amitől a falra tudtam volna mászni jelen pillanatban. Na nem tőle, mivel láthatólag neki tényleg jó kedve volt, amit nem vettem volna el tőle semmi pénzért, viszont én fáradt voltam.

- Persze - feleltem diplomatikusan, és megpróbáltam elkerülni bármilyen kínos szituációt, így mikor a telefonom megrezzent, rögtön a kezembe vettem, és elnézést kérve a jelenlévőktől távolabb sétáltam.

- Mondjad Chen-shi mi a baj? - kérdeztem a szomszéd fiútól, aki megszállottan próbál keresztbe tenni nekem minden egyes alkalommal.

- Úgy hagytad a tévét és gondoltam engedélyt kérek a bemenésre, mielőtt ismét feljelentést szeretnél majd tenni ellenem - mondta gúnyos hangon, mire megforgattam a szemem.

- Az egyszeri alkalom volt, és különben is elvitted az egyik díszpárnát - sziszegtem. - De igen, nyugodtan menj be és kapcsold ki. Köszönöm szépen, hogy észrevetted - bólintottam és visszafordultam a hét sráchoz, akik már indulásra készek voltak.

- Nincs mit, jó utat - köszönt el. -, és ne lepődj meg, ha kölcsön veszem a másik két díszpárnát is - nyomott ki.

- Mi! ? Nehogy Chen hallod, azok a kedvenceim! - kiabáltam a telefonba idegesen, de késő volt, hisz már rég a cuccaim között kutakodhat. Az a szemét!

- Soomin - szólt nekem Minseo, oda intve magához engem. - A szomszéd fiú megint betört a lakásba? - nyújtotta át az útlevelemet jót derülve a szerencsétlenségemen.

- Igen, csak most én adtam naivan engedélyt rá - ingatta meg a fejemet hitetlenül.

- Mondtam már, hogy ne rá bízd Mimit - mondta a kiskutyámra utalva.

- De hát a másik szomszédom minimum 100 éves és nem igazán kedvel engem, akarattal is kinyírná szegény Mimit - mondtam feszülten, miközben azt néztem, mikor lesz az átszállás.

- Akkor marad a kleptomániás szomszéd srác - bólintott. - Te Yoongi-yah mellett fogsz ülni a hátatokban meg Namjoon-shi és Taehyung-shi lesznek, a többiek meg kicsivel előrébb de ne aggódj mivel én csak két üléssel leszek távolabb, pontosan a másik oldalon Jungkook-shi és Jimin-shi után - magyarázta, mire egy bólintást kapott.

- És miért nem ülhet mindenki egymással közel? - értetlenkedtem. -, hát már nem akkora a befolyása Hajun úr-nak? - gúnyolódtam.

- Soomin-yah - szólt rám csendesen. - Mondtam már, hogy ne urazd az igazgató-t, és nem tudom, ez most így sikerült - vonta meg a vállát.

- Még volna egy kérdésem. Ki az a Yoongi-ya, az egyik operatőr vagy...? - kérdeztem kicsit halkabban nehogy megsértsek valakit.

- Suga az Soomin, Suga - biccentett diszkréten a fiúra aki háttal állt nekem.

- Ohh - bólogattam így már tudva melyik személy is az.

- Remélem ezért a neveket majd megtanulod - mondta dorgálóan. - A rendes nevüket! - tette hozzá tudva, hogy mit is akarok mondani.

- Persze - bólogattam meggyőzően.

- Milyennek látod az előtted álló utat Soomin-shi? - kérdezte az egyik operatőrük a fiúknak, akik már elindultak hogy felszálljanak, hisz így is késésben voltunk.

- Jó hosszúnak - feleltem mosolyogva. - Már rég nem voltam ilyen hosszú úton, szóval biztosan megfog kicsit viselni - mondtam elkerülve, hogy csak két szavas választ adjak. Attól mindig mindenki a falra mászik körülöttem, pedig szerintem annyi is elég lenne néha.

A repülőn elfoglaltam a helyemet és a fülhallgatóval, nyakpárnámmal és persze a szemvédőmmel rögtön nyugovóra tértem, hogy annyira azért mégse viseljen meg az út. Még ébren voltam amikor Suga elfoglalta mellettem az ülését de nem sokkal azután már aludtam is.