- Ugyan Beki, csak jelenlegi elgyengülés ez, mivel bánt, hogy ennyire kevés időt tudsz tölteni Fannival és mindenki mással a családban - ingatta meg rosszallóan a fejét. - Gyerekként beutaztuk fél Európát és Amerikába is voltunk nem is egyszer. Azt hiszed a szüleink nem voltak felkészülve arra, hogy szétszéledünk? Dehogynem! Ők maguk is tisztában voltak a tehetségeddel és azzal is, hogy hazai szinten nem mész majd sokra. Azt is tudták, hogy az én vállalkozásomnak sincsen sok értelme belföldön, ezért is ajánlották fel Ausztriát mint potenciális országot. A szüleink arra is fel vannak készülve, hogy hamarosan majd Fanni jön. Azt hiszed, hogy ő otthon marad? Kérlek, egy zseni a gyerek.. Leghamarabb a Harvardon köt majd ki, figyeld csak meg! - bólogatott, mint aki már elképzelt ezerszer ahogyan gratulál a felvételéhez. - És a kiköltözésünk után összeomlottak? Ugyan, hisz imádnak utazgatni és azt se feledjük el, hogy mindketten munka mániásak. Simán megvannak nélkülünk is. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem szeretnek vagy épp nem támogatnak csak hát nekik is van életük és az megy tovább. Rebeka egy felnőtt nő vagy, nehogy azt mond, hogy holnap után csomagolsz és költözöl haza anyáék nyakára?! Itt az ideje, hogy visszatérjen az a talpraesett lány, aki nem félve semmitől, az álmai megvalósításáért kiköltözött teljesen egyedül, egy teljesen idegen országba és lehetetlennek tűnő egy év alatt elsajátítva a nyelvet konkrétan berobbant a zeneiparba sikert sikerre halmozva! Én nem ismerem azt a valakit aki itt előttem áll, az én testvérem soha nem hátrált volna meg - kiabált rám megrázogatva vállamnál fogva. - Mond bolond vagy te, hogy csak úgy hátra hagyva mindezt haza költöznél, hogy aztán minimál bérért takarítónőnek állj egy iskolában?
- Diplomám van - emlékeztettem Zalánt arra, hogy már elvégeztem egy egyetemet.
- Úgy is takarító lennél - legyintett egyszerűen, ezzel megsértve az önbecsülésemet. - Na de a fő kérdés! Hagynád, hogy a rajongóid óriásit csalódjanak benned, hogy az első akadály után az ő szeretett idoljuk fülét farkát behúzva máris rohanna haza? Hagynád, hogy a visszavonulásod összetörje őket? - tette fel a kérdéseit amik egészen a szívemig hatoltak és rájöttem, hogy mérhetetlenül önző voltam. Csak magamra gondoltam, amikor a rajongóim valóban mindig mellettem álltak és az elejétől kezdve támogatták engemet mindenben. Mégis az első mélyponton még csak rájuk sem gondoltam. Önző egy dög vagyok az már biztos.
- Kérlek Beki a családunk konkrétan a Föld mindegyik pontján megtalálható. Mindenki máshol él és nem költözött senki sem haza a másik hiányáért. Lennél te az első? Látom valami elindult itt bent - kopogtattam meg a halántékomat, majd elindult vissza az autó irányába. - Örülök, hogy segítettem összeszedni a gondolataidat és felkaparhattalak a földről. Holnap ha lesz időd ugorj be a stúdióba, hogy eltudjunk búcsúzni. Egész nap ott leszek, szóval ne aggódj! - hagyott ott egyedül, az agyam meg valóban csak kattogott és kattogott helyes út után keresve.
Letörten ültem be az autóba ahol a sofőr rögtön indította a motort és már ki is kanyarodtunk a parkolóból. Az operatőr egy darabig szemezett a kamerájával, majd végül legyintett és inkább beszélgetésbe kezdet a sofőrrel. A gondolkodás közepette ismét lecsapott rám a fáradság és pár pillanattal később már csak arra emlékszem, hogy azon törekedek, hogy ne ragadjon le a szemem.
▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂
Ijedten ültem fel az ágyamban és a telefonomra pillantva megállapítottam, hogy már két órája aludhattam. Azt persze nem tudom hogyan kerültem fel a szobámba, ami mindennél jobban zavar, de volt annál nagyobb bajom is. A gitáromat a kezembe fogva magamhoz vettem minden szükséges eszközt de elsőnek a laptopomat majd felültem az ágyamban és egy kényelmes mackónadrágot fölvéve rögtön neki kezdtem a komponálásnak.

VOCÊ ESTÁ LENDO
Mindenen túl
FanficMikor két évvel ezelőtt aláírtam a szerződést, ezzel megpecsételve a sorosom soha nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz. Mert bár ez az életem, mégis így visszagondolva azt hittem ez az életvitel egy habos torta. A rózsaszín köd elvakított, de az...