Mindenen túl

7.Fejezet

Sietve futottam fel a lépcsőn, hogy még legyen időm átöltözni a bátyámmal való találkozás előtt. Az interjú után volt még egy fotózásom is ahol vagy öt helyszínen is öt különböző ruhában fényképezte, szóval kissé fáradt voltam, de nem zavart. Felpezsdített az érzés, hogy találkozhatok a bátyámmal olyannyira, hogy nem is éreztem magam fáradtnak pedig pár perccel ezelőtt még azt hittem meghalok az autóba.

- Sziasztok - köszöntem a srácoknak, a kulcsomat az asztalra dobva és egy almáért nyúlva gyorsan falatozni kezdtem, hogy legyen egy kis energiám is.

- Nagyon fel vagy pörögve - állapította meg Jin, miközben osztott. Éppen Uno-zás  közben rontottam rájuk, szóval nem igazán akartam zavarni a fiúkat.

- Aha - bólogattam az almát falatozva és az órámra pillantva a kukába dobtam az alma csutkáját és rohantam a bőröndömhöz.

Egy egyszerű szakadt farmert választottam és egy cipzáros fehér blúzot. A hajamat kiengedve hagytam, mivel még a fotózáson begöndörítették és jelenleg még jól nézet ki, szóval egy fehér hajpánttal feldobtam és a nyakláncomat amit Zalántól kaptam a nyakamba akasztottam (szépen kifejezted magad Soomin, valami elképesztő). A sminkem egy tusvonalból és a kedvenc csillámos szájfényből állt. A tükörrel szembe állva elégedetten néztem végig magamon és megállapítottam, hogy tökéletesen nézek ki a bátyámmal való találkozás tekintve. Vagyis semmi nem tud majd belekötni, remélhetőleg.

- Soomin-shi a telefonodból Selena Gomez szól - kiabált a nappaliból J-hope, mire abba hagytam a tusvonal igazítását - megszokás - és kisietve rögtön felkaptam.

- Öt perc és ott vagyok, ígérem - szóltam bele köszönés nélkül, mire Zalán a vonal túlsó részén felnevetett.

- Ne kés - utánozta a hangomat, mire kissé elpirulva lehajtottam a fejem.

- Sajnálom, oké? - kérdeztem kissé törve a magyart, ami neki is feltűnt sőt meg is említette. A sietségem miatt volt, na meg mert ma már beszéltem egy kicsit németül, angolul, koreaiul és jelenleg ez a negyedik nyelv amit használok ezzel összekavarva fejemben mindent. 

- Pár év Koreában és lassan elfelejted a saját anyanyelved - röhögött ki egyszerűen, olyan Zalánosan.

- Dehogy, tudod hogyan beszélek magyarul és a szókincsem is sokkal fejlettebb, mint a tiéd csak... - kezdtem a cipőfűzőmet bekötve nem állva meg, hogy oda szúrjak neki.

- Csak nehéz újra használni? - fejezte be a mondatomat, bár inkább kérdésnek tűnt.

- Igen, na de komolyan öt maximum tíz perc és ott vagyok - ígértem a kabátom után nyúlva, majd leakasztva azt a helyéről kinyomtam a bátyámat és a kulcsomat keresve bolyongtam az élő térben. - Basszus... - sziszegtem halkan továbbra is magyarul beszélve.

A fejemre csapva siettem be a konyhába ahol eldobtam az asztalra és mikor diadalmasan felemeltem és már indulóban voltam hirtelen szembe találtam magam hét kíváncsi szempárral. Szuper.

- Csak ez kell - mutattam fel a kulcsomat és már indultam is az ajtó irányába.

- Mi? - kérdezte értetlenül Jimin, mire leeset hogy magyarul beszéltem velük. Rögtön váltott az agyam és megismételtem nekik koreaiul is.

- Na és hova mész? - könyökölt fel J-hope érdeklődve, mire visszafordultam és úgy hadartam neki/nekik.

- Régi ismerősömmel találkozom, max két óra is itt leszek - magyaráztam nekik nagy vonalakban és magamra kaptam a kabátomat.