Mindenen túl

5.Fejezet

A telefonom hangos dallamára keltem ami folyamatosan pittyegett egyre hangosabban és hangosabban. Gyorsan felvettem mielőtt valakit felébresztett volna és beleszólva a fejemet a párnába fúrtam. 

- Igen? - kérdeztem elhanyagolva az etikettet, miszerint előbb bemutatkozunk és csak azután jön a többi. Ja persze, én meg a reggel.

- Fél órád van, hogy megjelenj a hotel előtt - mondta szigorúan Minsŏ, mire rögtön kipattant a szemem és felültem az ágyban.

- Csak fél óra? - kezdtem szedelőzködni és a telefonommal a fülemen, a ruháimat a kezembe fogva siettem ki a szobából majd rögtön bele is ütköztem Suga-ba, így elejtve a ruhákat.

- Igen csak fél óra, már hatodjára kereslek Soomin. A telefonodon alszol? Kilenctől próbállak elérni - rótta fel, mire elhúztam a számat és messzebb tartottam a fülemtől a telefont.

- Bocsánat - kapkodtam fel a ruháimat, mivel Suga-shi még félálomban állt előttem és szerintem semmit sem fogott fel a történtekből. - Két lépésnyire vagyok, nem tudtál volna bekopogni? - kérdeztem feszülten ahogyan megengedtem a vizet, de igazából csak tusolásra volt időm.

- Én már a helyszínen vagyok, és épp a stylisztokkal egyeztettek, hogy nehogy valami rózsaszín habos babos ruhát adjanak rád - mondta szárazon aztán még angolul oda szólt valakinek.

- Te jó ég életmentő vagy! - válaszoltam hálásan.

- Csak siess ez a közös interjú a fiúkkal, szóval egy kocsival jöttök aztán ketté válunk - magyarázta, majd meg sem várva a válaszom letette.

A hideg zuhany alá sziszegve álltam be majd alig tíz perccel később már a szoknyámat és a harisnyát kapkodtam magamra, míg a felsőm gombjaival szenvedtem és igen nagyjából mindezt egyszerre. Aztán a hajamat gyorsan még kifésültem, hogy nehogy a fodrász megint olyan durván megkínozzon és egy korrektorozás után késznek is nyilvánítottam magam.

Sietve futottam át a szobámba, majd vissza az előtérbe ahol épp akkor jelent meg J-hope még pizsamában. Pislogva néztem rá, majd az órámra és rájöttem, hogy oltári nagy csőbe húztak. Dühösen vágtam le magam a nappaliba a kanapéra és elküldtem egy üzenetet Minsŏ-nak, miközben felvettem a mosolyomat, mivel az operatőrök már vetettek.

09:10
Rebeka: Nagyon humoros 🙄

                    Minsŏ: Így biztosan nem késel majd el! 😉

Rebeka: Köszi a törődést 😑👍

A szememet forgatva léptem ki a beszélgetésből és rögtön anyukám ablakára léptem, majd videohívást kezdeményeztem vele. Percekig csak csöngőt, mire sóhajtva léptem a vörös ikonra, majd ugyan ezt eljátszottam apával is.

- Kit hívsz ilyen nagy erőfeszítéssel? - huppant le mellém J-hope a szemét törölgetve.

- A szüleim, de úgy tűnik most egyikük sem ér rá. Lehet, hogy valami konferencián vannak vagy nem tudom... - bizonytalanodtam el, majd legyintve rámosolyogtam. - Lényegében mindegy is, majd máskor beszélek velük.

- Ne légy emiatt szomorú - ölelte át a vállamat, amit egy kicsit furán fogadtam de végül nem kérdeztem rá nyíltan.  Jól esett, hogy ilyen közvetlenül bánt velem épp ahogyan Jimin is, mintha nem most ismertük volna meg egymást. Őszintén bevallva hiányzott már egy kicsit az ilyesfajta megnyilvánulások amiket produkáltak és bár továbbra sem láttam át, hogy mi haszna származik abból Hajun úrnak, hogy velük elküldött két másik kontinensre de most már nem bántam annyira, mint az elején.

- Ti nem készülődtök, mármint értem, hogy fiúk vagytok meg minden de nem akartok időben kész lenni? Miket is kérdek, hiszen még  aludnék szívem szerint - zavarodtam össze és az sem segített, hogy kezdtem őrültnek hinni magam. Miért beszélek összevissza? Nem szoktam zavarban lenni mások előtt, akkor most miért vagyok?