Mindenen túl

15.Fejezet

Reggel egy éles hangra keltem, mire unottan felemeltem a fejem és szembe találtam magam a szuszogó Yoongi-val. Gyorsan kinyomtam az ébresztőt hogy nehogy ő is felébredjen és nagyot nyújtózkodva rögtön a fürdőszoba fele vettem az irányt, hogy gyorsan letusoljak. A tükörbe nézve ijedten tapasztaltam, hogy a nyakamon ahhoz képest, hogy én azt hittem csak egy nyom lesz valójában négy eléggé csúf szívás nyom éktelenkedett. Csuklóm pedig kék és lila színben pompázott, miközben fejemen egy nagyon apró pukli is felnőtt pedig az este egészen sokáig borogattam.

A tus alá beállva megpróbáltam magamról lemosni mindent és amikor végeztem egy garbós rózsaszín blúzot vettem fel majd rá egy bő fekete pulcsit és egy szintén fekete leggingset. Az éjjel nem aludtam valami jól és minden apró zajra felriadtam. Végül Yoongi megnyugtatott, hogy itt van és nem lesz semmi baj és ezek után talán kicsit jobban aludtam. Örültem, hogy nem hagyott magamra, és nem tudom meghálálni neki eléggé amiért nem hagyott magamra ebben a helyzetben. Mégis amikor már negyedszerre villantak be a képek arról a férfiról álmomban, inkább a tévé bámulásával töltöttem az időm, amiben ismét valami borzalom ment.

- Miért nem alszol? - suttogta halk hangon, miközben számomra továbbra is alvásnak tűnő pozícióban feküdt. 

- Mindjárt fogok - ígértem tudván, hogy az igazság kimondására nem lennék jelenleg képes, hazudni meg nem szeretnék. 

- Nem ez érdekelt, de akkor majd rásegítek egy kicsit - fordult irányomba és továbbra is meghagyva a tisztes távolságot még a sötét ellenére is kivettem, ahogyan tekintetét az enyémbe mélyeszti.

- Tessék? 

- Lefárasztalak - motyogta, s bár amilyen ébernek tűnt, olyan fáradt volt ő maga is. Ahogyan én is, csak épp nem tudtam alvásra venni magam. - Annyi kérdést teszek fel amennyit csak tudok. Te pedig válaszolsz rájuk, rendben? 

- Rendben - engedtem meg magamnak egy apró mosolyt. 

- Hé, ne mosolyogj, nem szeretem a hamis mosolyokat - cicceget, mire lebiggyesztettem ajkaimat. 

- Miért voltál olyan rideg az elején, ha most úgy viselkedsz, mintha ezer éve ismernénk egymást? Mármint a múlt este filmezés közben teljesen olyan voltál - magyarázta kérdését, mint aki hallja ahogyan a fogaskerekeim nagy nehezen megmozdulnak. 

- Az ok egyszerű. Azért voltam olyan amilyen, amiért te is szkeptikusan álltál hozzám. Talán barátságosnak és közvetlennek tűnhetek, de valójában ezt csak kihozzá belőlem a szituációk és az emberek. Ti is kihoztátok, csak több idővel. A "sztárság" miatt kellett egy kicsit nyitottabbá válnom, mint amilyen alapból voltam. Veletek viszont egy kicsit dacosabb is voltam, mivel pont rossz időszakot kaptatok el az életemből, meg Hajun úr parancsolta rám ezt az egészet. Én meg ahogyan azt már megfigyelhetted, megfigyelhettétek eléggé gyűlölőm, amit csak úgy rám erőltetnek - mondhat ki mit akar, igen lehet, hogyha ilyen makacs természetem van akkor nem ebbe a világba való vagyok, viszont itt vagyok és maradok is.

- Túl büszke vagy - mondta ki ő is, amit én magam is tisztán tudok. 

- Ez igaz, viszont próbálkozom ezt eltemetni magamban, jó mélyre. Gyerekes vagyok emiatt a személyiségjegyem miatt - vallottam be egy pillanat erejéig elgondolkodva. 

- Szerintem nincs baj vele. Jó, hogy ennyire öntörvényű vagy - biccentett irányomba. 

- Ebben a szakmában nem jó, teljesen összetörhet, ha úgy van - nyeltem le további szavaimat. 

- Nem olyannak tűnsz, akit egy ilyen magába szippantana - jött őszinte vallomása, mire pillanatnyi sokk hatása alá kerültem.

- Mert még túl kevés ideje ismersz, hogy teljesen ki ismerj. Idővel rájössz, hogy gyengébb a mentalitásom, mint ez a film - böktem fejemmel a tévé irányába csalódott arcot vágva. Mindig elszomorít, amikor eszembe jut, hogy mennyire nehezen birkózok meg  egy-egy szituációval. Próbálok változtatni, de nem nagyon megy.