Kedves Naplóm!

Első Fejezet: Egy átlagos nap

Kedves naplóm! A mai nap ugyanolyan volt mint a többi. Unalmas 45 percek, egy adag froyo a blúzomon, Brad jóvoltából. Mekkora egy pöcs! A gimi egy olyan intézmény ahol összegyüjtik a világ legnagyképűbb, leggazdagabb, és a legbunkóbb egyéneket. De hát egy olyan ember aki a béka segge alatt van a népszerűségi skálán, akit még a tanárok is a gúnynevén szólítanak, nulla önbecsüléssel rendelkezik, jogosan gondolja így. Nade már nem sok van ebből a lepratelepből, círka 2 év. Majdcsak kibírom valahogy.

-Ennyi információ és ömlengés elég is mára.-csaptam be a naplóm tetejét. Felálltam az ágyról és megálltam a tükör előtt. Végignézvén magamon nem is lepődöm meg az állandó egrecíroztatáson. Fekete keretes szemüveg, összefogott barna haj, „apáca” jelmez. De most komolyan, ki hord már hosszúszoknyát kötött pulcsival? Jah, igen, Én! Ha akarnék se hordhatnék mást, a szüleim tuti kitagadnának. A mai világban pedig, attól még hogy valaki rövidszoknyát, vagy netalántán rövidnadrágot hord 30 fok melegben az nem számít utcalánynak. De így van ez, defektes lány mellé, defektes szülők. De hát szeretem őket, mit csináljak. Nem vagyok én olyan lázadó amilyennek az elmúlt gondolatmenetben látszatni sejtetett. Épp ez a gond. Ha ilyen lennék kívül is és nem csak a fejemben létezne ez az alteregóm, nagy esélyem lenne rá, hogy nem lennék a nap 24 órájában a sárba tiporva. Szó szerint 24 óra! Hát még álmodni is erről álmodom. Egy barátnőm van aki épp olyannyira elfuserált mint én. Vele találkozom most is. Elmegyünk megnézni valami filmet, aztán eszünk valamit utána. Kopogást hallottam felszűrődni a szobámba, majd nem sokkal késöbb anyum hangját.

-Leyla! Megjött Beth!

-Máris megyek anya!- kiabáltam viszonzásul, majd felkaptam valami kardigán szerűséget meg a hosszú pántú kicsi táskám, és már szaladtam is le a lépcsőn.

-Jól van anya akkor elmentem, majd jövök jó? Ne zárjatok ki!

-Minden nálad van amit adtam?-kérdi.

-Anyaaa, ne már!!- mondom neki, jelezvén hogy kínos a kérdés.

-Borspray, óvszer, telefonszám vész esetére, telefon, iratok, gyógyszerek…-sorolja.

-Anya! Az isten szerelmére, csak moziba megyek, még a várost sem hagyom el, alig 20 perc sétára leszek.-nézek rá ezzel a „most komoly” tekintettel.

-Isten nevét fölöslegesen a szádra ne vedd!- feleli.

-Bocsáss meg anyu! Mehetek máár?-toporzékolva kérdem tőle!

-Sziasztok!-köszön miközben elfordul és legyint egyet a kezével. Kuncogva sarkonfordultunk becsukván az ajtót mögöttünk. Már vagy öt perce lehettünk úton. Nagyon kellemes idő volt, de azért a kardigán nem ártott. Gyönyörű zöld falevelek susogását hallgattam. Nem szóltunk egymáshoz. Mikor Beth megtörte a csendet.

-Most nézek csak végig rajtad. Komolya hány szoknyád van neked? Hallottál már a nadrágról egyébként?

-Haha, nagyon vicces vagy. Nem is tudom annyira meg van szokva.

-Változtatni kéne a ruhatáradon.

-Tudod, hogy szeretnék, de anyuék megölnének.-megint elterült a csend egy két percre.

-Mi a helyzet Brad-del?-lökött rajtam egyet, kaján hangsúllyal, csábító pillantással kérdi tőlem Beth. Jah igen, el is felejtettem közölni a tényt, hogy míg Brad egy országos idióta, mindamellett fülig bele vagyok zúgva. Igen tudom, marha jó választás, de mit is mondhatnék, a szívemnek nem tudok parancsolni.

-Mégis mi lenne? Úgy kérdezed mintha legalább beszélt volna velem két froyo rámborítása közben. Ámbár ha neked a „LÚÚÚZZEEERRR” flörtölésnek számít, nem olvasol elég romantikus regényt.-a mondatom végére már nevetésben törtem ki, csakúgy mint Beth.

Vége is lett a filmnek, éppen azon folyt a társalgás hogy hova kéne beülni, míg végül egy gyorsétterem mellett döntöttünk a plázában. Kikértük a vegaburgerünket, mikor megláttam egy hírdetést. Megböktem Beth-t vesse oda a pillantását mit találtam.