Kedves Naplóm!

Hirtelen randi

- Úristen mennyi az idő? Nem késhetek el megint! - elkezdtem szedelőzködni. - Menned kell? Ne haragudj! Nem akartalak feltartani - mondta. - Mondták már neked, hogy nagyon sokat szabadkozol? - kérdeztem miközben tuszkoltam be a könyveket a táskámba. - Bocsánat - elmosolyodott - azt hiszem értem mire gondolsz. Kérlek had engeszteljelek ki. Haza viszlek! - Viszel - lepődtem meg? - Igen. Kocsival vagyok, haza doblak! -Oh! Nem tudtam, hogy van kocsid - értetlenül rebegtettem a szempilláimat. Nem tudom miért, de nekem meglepőnek és menőnek tűnt, hogy már van kocsija. - Igen, van, vagyis nem teljesen az enyém, de ez egy vicces történet, majd elmesélem. - Tehát lesz másik alkalom is? - Hát, még nincs kész a feladat, ugye? - ebben a pillanatban kicsit ostobának éreztem magam. Úgy viselkedtem, mint aki egy randin van, pedig ez csak tanulás volt, ami átment önfeledt beszélgetésbe. - Igen, tényleg - zavarodottan húztam el a táskám cipzárját. Elindultunk tehát kifele az ajtó irányába, és hihetetlen, de még mindig volt aki akkor jött be a könyvtárba, sőt! Ez időtájt jöttek csak igazán. Éreztem, ahogy a hátam közepére fekteti nagy tenyerét nehogy elszakadjunk egymástól. Az egyik érkező olyan nagy lendülettel jött nekem, hogy hozzá simult a hátam a mellkasához. Kirázott a hideg, ahogy éreztem teste melegét a ruhán keresztül. Végig simította a kezét a karomon.

Szaporán szedve a lábunkat loholtunk a parkolóba, megkeresni Matt kocsiját. Egy régebbi Honda kocsija volt. Nem vagyok jó az autókban meg az évjárataikban, de azt meg tudtam állapítani, hogy egy régebbi gyártású típus pihent a helyén. Már távolról kinyitotta az autót. Kinyitotta nekem az ajtót. Annyira siettem, hogy még meg sem köszöntem.

A hét többi napja is így telt. Szépen lassan haladtunk az esszével. Már áthelyeztük a tanulásunkat a szabadba. A parkban töltöttük el ezeket az órákat. Már azon kaptam magam, hogy közös programokat szervezünk. Elmentünk egy bárba, ahol mindenféle indie zenekar, és fel nem fedezett tehetségek mutatták meg repertoárjukat. Életemben először ittam alkoholt. Sört. Nem voltam elragadtatva az ízétől először, de aztán a mennyiség javított az ízén. - Na és mesélj! Milyenek a szüleid - kortyolt bele a sörbe. - Oh hát hidd el nincs mit mondanom róluk, -tök unalmasak - feleltem - Na és veled mi a helyzet? - Mármint szülők? -bólintottam válaszként miközben én is kortyoltam egyet a poharamból. - Elváltak. Két testvér. Egy báty és egy öccs. Anyum kórházban ápolónő, Apum meg autószerelő. Van egy kis garázsa a város szélén. Kiskoromban mindig ott játszottunk a bátyámmal. - Ez nagyon békésen hangzik! Miért váltak el a szüleid?- majd hirtelen eszembe jutott milyen bunkó is vagyok, hisz ez egy elég kényes kérdés. - Jajj ne haragudj, nem úgy éreztem! Vagyis úgy értettem, csak nem kellett volna ilyen érzékeny kérdést feltennem... - Ugyan kérlek! Nincs gond! Már megbékéltem vele- mosolygott. Ez jó jel. Akkor nem rontottam el teljesen mindent. - Apum szerette az italt, és többet volt a műhelyben mint otthon. Anyum meg megismerkedett egy beteggel a kórházban. Persze akkor még nem volt köztük semmi, hisz tiltotta a szabályzat, csak sokat beszélgettek. Anyum rájött, hogy nem házasság az amiben él, és miután már nem volt a betege randizgatni kezdtek. El vált Apumtól és azóta is együtt vannak. - tudom azt mondta már túl van rajta, de látszott rajta, hogy még mindig a vállán hordozza ezt a terhet. - Na és jól kijössz a mostohaapáddal? - Szerencsére igen. Jó ember- a tenyeremen pihentettem a fejem, olyan érdeklődéssel figyeltem. Néha sikerült elkalandoznom a nyakán, a puha haján amibe szívesen beletúrnék és egy jó nagy szippantást vennék, hogy a következő találkozásunkig ne felejtsem el az illatát. Egy Jazz zenekar lépett a színpadra. - Oh imádom a Jazzt - lelkesedett - gyere táncoljunk - majd megragadta a karomat és húzott maga után. - Jazzre lehet táncolni? Én nem igazán vagyok jó ebben - próbáltam ellenkezni, de nem ment. - Na ne etess már! Láttam ahogy ritmusra járattad a lábad! Nem tudsz átverni - nevetett és továbbra is maga felé húzott. Elkezdtünk táncolni a jazz csábító ütemeire. Szépen, finoman körbefonta a karja a derekam. Most igazán közel voltunk egymáshoz. Zavaromban nem tudtam merre nézzek. Folyton elkaptam a fejem, hogy ne legyen közel az arcunk, de hirtelen egy újat éreztem az állam alatt, mely visszafordította a fejemet. Éreztem a puha ajkait az enyémen. Meleg volt, selymes. Aztán átdugta a nyelvét a számba, kicsit bizonytalanul az elején, hogy kitapasztalja szabad-e. Majd érzékibben kezdett el csókolni. Közelebb húzott magához, olyan közel, hogy éreztem a szíve heves dobogását. Egyik kezével elsimította a hajam az arcomról egészen hátra, hogy szabaddá tegye a nyakam. Egy-két csókot lehelt a pucér bőrömre. Zakatolt a szívem, éreztem, ahogy valami meleg, bizsergető érzés fog el övtől lefelé. Mégis mozdulatlan voltam, nem tudtam hova is kéne tennem a kezem, vagy hogy kéne reagálnom. Ettől az érzéstől félelem öntött el. Ebben a pillanatban, mintha mindenki ráérzett volna, hogy éppen kezdek pánikrohamot kapni, a zene átváltott, Matt pedig érezte rajtam, hogy a szokásosnál is merevebb vagyok. Tudta mikor kell abbahagyni. - Azt hiszem ideje, hogy haza vigyelek - mindkét keze közé fogta az arcomat, nyomott egy gyengéd csókot a számra, és kikászálódtunk a tömegből. Felvettem a kabátom, magamhoz vettem a táskámat és az ajtó felé vettük az irányt. Útközben még rendezte a számlát. Igazi úriember volt, előre engedett, kinyitotta nekem a kocsi ajtaját. Csöndben ültünk egymás mellé egész úton haza. A rádióban valami mai pop sláger ment. Boldog voltam. Biztonságban éreztem magam. Csak bámultam őt végig. A holdfény megvilágította az arccsontját. Az a gyönyörű égitest tükröződött a szemüvege lencséjében. Néha-néha rám pillantott, vetett rám egy mosolyt. Oda értünk a házunk elé. Még égve volt a villany én meg kótyagos a jó pár üveg sörtől. Minden feltűnés nélkül kellett keresztül jutnom a szüleimen. Matt kinyitotta nekem a kocsi ajtaját, kisegített a járműből. - Nagyon jól éreztem ma este magam - mondta, de közben már a derekamon voltak a kezei. - Én is nagyon jól éreztem magam, azt hiszem több jazzt kell hallgatnom - mosolyogtam. Felnevetett, majd újból megcsókolt. Már most jobban ment, mint a legelsőnél korábban. Bár még mindig kicsit bátortalan voltam. Vajon jól csinálom? Hagynom kéne, hogy végig ő diktálja a tempót? Nem túl sok a nyál?