Kedves Naplóm!

2 nappal később

2 nappal késöbb

-Szóval dolgozni szeretnél? -Gondoltam hasznosabb, mint csak a várost járni. New Yorknak is elfogynak a látnivalói. Plusz jól jön egy kis mellékes, ha már kifosztva megyek haza. -És azt szeretnéd, hogy bejuttassalak a másik melóhelyemre? Kérdezi felvont szemöldökkel miközben egy almát majszol a kanapémon. - Légyszi, légyszi, légy jó hozzám! Kislányként vetődtem le mellé, éppúgy, ahogy egy kisgyerek kérleli a szüleit. Először csak néz rám egy maffiafőnök vizslató pillantásával. Hihetetlen számomra, mennyire összemelegedtünk az elmúlt pár napban, annak ellenére, mennyire nem volt szimpatikus az elején. Megfogalmazhatatlan ez az ösztönös kapcsolat, amit érzek vele szemben. Szöges ellentétem, mint stílusban, mint személyiségben, noha mégis azt érzem ismerem minden gondolatát, és tudom miként fog reagálni egyes élethelyzetekben. Bár hazudnék, ha azt mondanám nem tud meglepni, de csekély ismeretségünknek köszönetően, ezen aligha lepődhetnék meg.

Hirtelen egy mosoly ül ki az arcára, majd úgy robban ki belőle a lelkendezés, hogy félre kellett húzódnom nehogy fejbe kólintson hosszú, vékony karjaival. - Ez az csajszikám! Együtt fogunk dolgozni! Végre nem lesz halál unalmas a munka! No de...-hirtelen megtorpan- tudod te egyáltalán mit is dolgozom ott? - Hát a fene nagy titoktartási nyilatkozatod elmítése után nem mertem tovább faggatózni. - Jogos - válaszol félre húzott szájjal. Csak két perc telhetett el, talán annyi sem, de számomra egy örökkévalóságnak tűnt, mert kissé elfogott a rémület érzése, olyan hirtelen hallgatott el. Mit csinálhat? Szexuális szolgáltatásokat nyújt a forgatási szünetekben a színészeknek? Netán drog ügylet? Egyikhez sem fűlik a fogam. Carmenből meg, hát valljuk be igen sokmindent ki tudok nézni. -Takarítok ott. Nem túl hálás, és tiszta munka, de hát szar a helyzet, ez jutott. - Úristen! El sem tudod képzelni mekkora kő esett le a szívemről! Már azt hittem valami prostis, vagy drogos dolog- szívemre téve a kezem szabadítottam meg a tüdőm a levegőtől. A feszült várakozásban el is felejtettem, hogy nem eresztettem ki a láthatatlan súlyt. - Jajj már! Muszáj neked folyton a dolgozó lányokat felhoznod-nevetett- na asszem húztam, mert a főnök kirúg. Még van öt szobám amit le kell rendeznem, aztán az a pöcs meg rám van szállva, mióta rajtakaptam az egyik szobalánnyal kufircolni, és megígértem neki, hogy elküldöm a képeket a feleségének. - De hát akkor pont, hogy nem kéne hogy kirúgjon, nem? - Nem kell neki tudni, hogy nincs semmilyen kép. Hájas disznó. Nem lenne hozzá gusztusom. Na... tényleg megyek, így nem kapom meg a hónap dolgozója címet - rámölti a nyelvét miközben bukedlizős mozdulattal araszol ki az ajtón, majd hirtelen vissza fordul - ja és azt a csodát valahogy tüntesd el - kacsint rám, majd reagálásnyi időt sem hagyva kiment az ajtón. Oh igen! Az a csoda az arcomon. Az emberi testben hozzávetőlegesen kétszázhat csont van, ebből egyet sikerült erős nyomásnak kitennem. Mit szépítem a dolgokat? Igen szépen képen töröltek. Átéltem első igazi részeg élményemet, ami nem volt túl kellemes másnap. Carmennek köszönhetően szereztem a monoklit, amire következő nap nem is emlékeztem, csak, ahogy mesélte a történéseket, akkor kezdtek összeállni a kockák. Az idegen barátnőjének dühös mozdulatát nekem sikerült arccal tompítanom, és itt képszakadás. Nem emlékszem, hogy kerültem haza. Nem sokat aludhattam, mert igen nyomorultul keltem fel másnap, vagyis még aznap reggel. Ugyanabban a ruhában, festékkel az arcomon, Carmen félig lelógó testrészeivel a balomon, őrületes fejfájással. Kaptam egy igen ingerült hívást hazulról, mert, mint utólag kiderült, újdonsült barátnőm bőszen osztogatta meg a képeit a közösségi oldalán, ami alig pár megosztás és kedvelés után sikeresen Édesanyám látószögébe került. Utólag visszanézve a felháborodása jogosnak bizonyult az ő részéről, az én szemléletemet tekintve nem volt velük semmi baj. Életemben először éreztem magam tininek, szabadnak, és ez jól esett. Ami a jövőt illeti, azt hiszem meg is fogom ismételni még egy párszor. Amióta az eszemet tudom mindig én voltam a szürke egér, a szentfazék, akin keresztülnéztek, és akit soha nem hívtak egyetlen buliba sem, mert szégyelltek velem mutatkozni. Most itt van ez a lány, akit alig pár napja ismerek, és már a kezdetektől fogva olyan, mintha keresztül látna rajtam, és valamilyen okból, de szárnyai alá vett. Nem fél kimenni velem az utcára. Inspirál, hogy ledobjam magamról az unalmas kisvárosi burkot, és merjek nyitni az új felé, ne féljek kifejezni önmagam. Anyum azt gondolja, hogy a rossz oldalamat hozza ki belőlem, de az igazság az, hogy mindig ott volt bennem az az érzés, hogy nem az vagyok én, aki odahaza voltam, és Carmen csak rávilágított arra, hogy a világ nem csak fekete és fehér, hanem a színpaletta több árnyalatból fonódik egyik színből a másikba. Nem arra tanít, hogy áruljam a testem, és drogozzak minden nap, hanem, hogy lazuljak el. Nem mássá farag, hanem hozzám tesz. Sajnos nem jutottunk dűlőre, mert egyikünk sem engedett az igazából, így haragban szakítottuk meg a vonalat.

Ha már így feljött Édesanyám. Talán fel kéne hívnom Betht is. Mióta elköszöntünk a reptéren, megfogadván, hogy mindennap beszélünk telefonon, nem is beszéltünk. Többszöri megkeresésemre sem reagált. Nem vette fel nekem a telefont, de még az üzeneteimre sem válaszolt. Így felkapom a telefonomat a kisasztalról, és teszek egy próbát. Kicsöng. Ez már pozitívum. –Tessék – szól bele monoton hangon. – Szia – vidáman fogadtam morcos köszönését. – Mit akarsz? – Hogy hogy mit akarok? Te vagy az aki napok óta nem veszi fel nekem a telefont – közlöm meglepődötten. – Még mindig nem tértél a lényegre. Meglepedtségem nem lankad. Hallom a hangján, hogy van valami baja, ennyi év barátság után már ebből meg tudom állapítani. – Mi a baj Beth? Nagyon furcsa vagy. – Még kérded? Elmész New Yorkba és egy hét alatt lecserélsz. – Hogy lecseréllek – életemben nem éreztem magam ennyire összezavarodva, mint most? – Szerinted ki találta meg a képeket? – Te mutattad meg Anyámnak? De miért csináltad? – Ha még kérdezned kell, akkor nincs miről beszélnünk – majd mielőtt válaszolhattam volna, lerakta a telefont. Tátott szájjal bámultam a telefonom kijelzőjén a "hívás vége" feliratot, és nem értettem mi folyik itt? Nem tettem semmi rosszat. Ellene meg végképp nem. Eljövök, jól érzem magma, és még én vagyok a rossz ember. Mégis, hogy tehetett ilyet a legjobb barátnőm? Meg kellett bizonyosodnom róla mégegyszer, hogy nem tettem-e olyat, amivel megbánthattam, és amit véletlenül lencsevégre is kaptak. Felmentem hát a saját oldalamra, és sorjában megnéztem a buli estélyén készült fotókat. De nem láttam rajta semmit, az ég világon semmit. Két italt tartó nevető fiatal lányon kívül. Egy olyan fotó sem, amin esetleg csókolóznék egy ismeretlennel, vagy olyan, amin túl sokat mutatnék magamból. Vagy tudja a fene mi az, ami sértőnek bizonyulna. Dühösen újra tárcsáztam, hogy megtudjam mi rosszat vétettem, de nem jártam sikerrel, mert nem vette fel nekem a telefont. Ettől méginkább elöntött a feszültség. Nem szeretem ha lógva hagynak, mikor nincsenek meg a válaszok. Észre sem vettem, hogy megcsörrent a telefonom, azt hittem Beth hív vissza, de Carmen neve volt a panelen. –Szia – veszem fel, kicsit mélabúsan. – Csáo! Na miért ilyen fura a hangod? Ne is válaszolj, ez után majd jobb kedved lesz! Most hívtam a csajt, aki engem is bejuttatott, és bent vagy! – Bent? Hol bent- hirtelen nem tudtam miről beszél, annyira fortyogott még bennem a méreg. – A melóhely! Mégis miről beszélnék? Láttam lelki szemeim előtt, ahogy ennél a kérdésnél előrenyújtja a nyakát, mint egy csirke. – Mi van? Tényleg? Hirtelen el is felejtettem, hogy bármi problémám lett volna egy csekély fél perccel ezelőtt, úgy megörültem a hírnek. – Frankón! Ha neked jó, akkor hétfőn már kezdhetsz is! – Hogy jó-e? Több, mint jó! Ez Király! Tudom, furcsa, hogy valaki ennyire lelkendezzen egy munkahely miatt, de kíváncsi vagyok a kulissza titkokra. Mégis mi rejtőzik a függöny mögött? Hisz mi csak a végeredményt látjuk, és bele sem gondolunk mennyi munka is van akár egy negyvenöt perc leforgatásával. Bár még mindig nem tudom, mégis melyik sorozat vagy film forgatásán fogok dolgozni. – Köszönöm Carmen! Hálám üldözni fog! – Na csak azután hálálkodj, ha tetszik is a munka, nem tudhatom bírni fogod-e. – Nem vagyok válogatós, plusz betekinthetek a folyamatba. – Okés, na akkor majd hétfőn együtt bemegyünk, lent foglak várni. Nyolcra kell menni, szóval ne késs! A beszélgetésünk után még órákig extázisban voltam. Annyi a feldolgozandó emlék, érzés, és nem tudom senkivel megbeszélni. Vagyis csak egy valakivel. Aki mindig mellettem volt, és mindent tud rólam. A naplóm...