Kedves Naplóm!

A titok

Mattnek még nem mondtam el a jó hírt, mivel lebetegedett így egy pár napig nem találkoztunk, és mindenképp személyesen akartam vele közölni a nagy hírt. Nagyon jól megvoltunk. Mintha olvasna a fejemben. Elvitt a kikötőbe a sétányra, ahol végig kisebb butikok voltak. Bementünk egy játékterembe, ahol lealáztam flipperben, és a céllövésben, bár szilárd meggyőződésem, hogy hagyott nyerni. Felültünk az óriáskerékre is, aminek a tetejére érve csodás kilátás nyílt erre a kicsiny városra. Megtanított alapszinten gördeszkázni is. Egy jó pár zöld foltom bánta ezt a kísérletet, de megérte, mert tök jó buli! Csupa olyan dolog, amiket már rég meg akartam tenni, de sosem volt merszem, vagy időm a tanulás mellett. De ő rávett ezekre a dolgokra, mert valamiért bíztam benne. Na és rengeteget csókolóztunk, rengeteget! Mint a filmekben. Naplemente a parton, a tenger sós szele simított végig a bőrömön. Mégsem fáztam, mert a karjaiban voltam. Mögöttem ült, karjaival átölelve.

-Szia - ujjongtam, ahogy megláttam közeledni. - De jó már végre, hogy láttlak, már úgy hiányoztál - nyüszítve bújtam hozzá, mint egy kiscica - nem valami jó móka csak a hangoddal lenni kapcsolatban - nevetett rajtam, miközben átkarolva sétáltunk tovább a suli udvarán. - Miért, szeretnél másommal is kapcsolatban lenni? - nézett rám félig felhúzott szemöldökkel, huncut vigyorral. - Ú-hu-hu-hú! Ez mekkora szöveg! Háhá!- Beth eltúlzott gesztikulációval kezdett el nevetni. Vágtam ököllel oldalba Mattet, úgy taszítottam el magamtól, mire ő csak nevetéssel reagált. - Milyen nagy erő van egy ilyen pici lányban! Hehehe... - nyújtotta rám a nyelvét. Minden felnőttes vonásomat előszedtem, és egy nyelv öltéssel válaszoltam. - Te meg! Most komolyan az ő pártjára állsz? Kinek a barátnője vagy te? Az övé vagy az enyém? - böktem meg nevetve. - Attól függ! Te mit ajánlasz fel? - torpant meg színpadias testhelyzetben.

Már alig vártam, hogy megoszthassam a jó hírt Mattel. Várni akartam, amíg csak ketten leszünk, hogy nyugodt körülmények között tudjunk beszélni, mennyire befolyásolja ez a nyár a kapcsolatunkat.

Leültünk a szokásos helyünkre a könyvtárban. Kipakoltunk minden kelléket, ami a tanuláshoz kellett. Úgy gondoltam, hogy talán most lesz a legmegfelelőbb alkalom. -Matt - szólítottam meg - el kell mondanom valami. - Komolynak tűnik. Minden rendben? -kérdezte miközben lehajolt helyzetből igazodott vissza, hogy kitegye az utolsó füzetet. - Persze, minden rendben - igazítottam meg a hajam, majd megköszörültem a torkom. Olyan bájosan nézett rám a sokat mondó kék szemeivel, hogy egy pillanatra ki is ment a fejemből mit is akarok közölni vele. Örültem is, de közben el is voltam keseredve, hogy itt kell őt hagynom. Öröm az ürömben. Azt hiszem most értettem meg igazán, mit is jelent ez. Fogalmam sem volt hogyan is kezdjek neki, így mivel beszéddel nem készültem csak ki mondtam kerek perec. - New Yorkba megyek. - Tessék? - riadtan meredt rám. - Elköltöztök? -kicsit hangosra sikerült a kérdés, így már jöttek a csittegések a háttérből. Megismételte valamivel halkabban. - Elköltöztök? - Mi? Jajj nem dehogy is! - mentegetőztem, majd megfogtam a kezét. - Csak három hónap. Csak a nyárra. Ennyi! - kihúzta a kezét a kezem alól, majd az enyémre helyezte. - Most komolyan megijesztettél! -fújta ki a levegőt. - Akkor nem gond? Három hónap, az nem kevés idő! - Most szakítani akarsz velem - kérdezte egy csipetnyi felháborodással a hangjában. - Én azt hittem, te akarsz majd velem - mondtam. - De hát miből gondoltad? - Hát nem is tudom... - bizonytalanul pillantottam le, mert ezt tényleg nem gondoltam át teljesen. - Három hónap után visszajössz, nem? Nem olyan sok idő az, meg tudunk chatelni, facetimeozni, akár minden nap - nyugtatott meg. - Igen, igazad van - haraptam a számba, majd elmosolyodtam. Áthajolt az asztalon és megcsókolt.

Ránéztem az órámra. - Öhm, nekem most mennem kell, még van egy rakás elintézni valóm, pár nap és indulok. Nem gond? Meg leszel nélkülem? - Mosolyogtam. - Hát nem is tudom, most, hogy tudom elmész, jó lenne több időt együtt lenni - biggyesztette le a száját. - Már így is Minden időmet veled töltöm. Ne légy már ennyire telhetetlen - csücsörítettem neki és megcsíptem a pofiját, mint a babáknak, mert most ezekkel a boci szemeivel, pont annak nézett ki. Miután össze szedtem a holmijaim, áthajoltam, hogy adok egy csókot arra a puha ajkaira, de véletlenül belerúgtam a táskájába, és kiborult a tartalma. - Oh bocsi! Nem volt szándék... - és akkor láttam meg! Megfagyott bennem a vér, teljesen lebénított a döbbenet. Egy ismerős könyv bukott ki a táskából. Magamhoz ragadtam, hogy jobban megnézzem. A naplóm!! Az elveszett naplóm! Dermedten álltam, meredtem a könyvre. Éreztem, ahogy felszökik a pulzusom, és összegyűlik a könny a szememben. Meg akartam szólalni, de egy hang sem jött ki a torkomon. Ahogy lassan, könnyekben ázva, kidülledt szemekkel Mattre néztem, láttam a lebukást jelző mimikákat az arcán, és a félelmet a szemében, hogy hogyan is fogok reagálni. Már szóra görbítette a száját, de nem vártam meg mit akar mondani, mert rá se tudtam nézni, vagy egyáltalán bármit mondani. Ledobtam a könyvet az asztalra, és sírva rohantam ki a könyvtárból. Hallottam, ahogy kiabál utánam, követ a parkolón keresztül. Szerencsémre volt egy buszmegálló a könyvtár mellett, ahol elkaptam az éppen érkező buszt. Gondolkodás nélkül szálltam fel a járműre. Nem akartam beszélni vele. Este fele járt, így a buszon nem volt csak alig öt ember, velem együtt. Most az új barátaimmal utazom, a könnyeimmel.