HIS SCARS. minsung ✔️

tizenkilenc.

- Ez nem igaz - szólalt meg valaki mögöttük.

Mindannyian odakapták a fejüket az emberre, aki az ajtófélfát támasztotta.

Jisung lefagyott.

- Minho?

- M-mit keresel itt?

Minho ellökte magát az ajtófélfától és elindult feléjük. - Nem voltatok az ebédlőben, ezért szétváltunk Changbinnal és Hyunjinnal, hogy megkeressünk titeket. Amúgy Felix, írj Changbinnak, mert keresett és mondd neki, hogy Seungmin is veled van, mert Hyunjin kereste őt - mondta, de szemeit egy pillanatra sem vette le Jisungról.

- Oh, oké - vette elő gyorsan a telefonját Felix és írt Changbinnak. Seungmin és Jeongin elvigyorodtak, amíg várták, hogy Minho csináljon valamit. Jisung pedig csak el akart tűnni a föld színéről, mert a fiú, aki iránt most tálalta ki minden érzését hallott mindent.

Minho megragadta Jisung kezét. - Beszélnünk kell - mondta és elkezdte az ajtó felé húzni.

Jisung pánikolva hátranézett barátaira, akik csak mosolyogva integettek neki. Minho egészen egy üres teremig húzta Jisungot, majd becsukta az ajtót.

Jisung odasétált az egyik asztalhoz és nekidőlt. Kínos csend töltötte be a termet pár másodpercig. - M-mióta álltál ott? - dadogta Jisung.

- Elég régóta, hogy halljam, amit rólam mondtál, ami ráadásul igaz - mondta Minho, miközben lassan elindult az alacsonyabb felé.

- Mi? - Jisung tekintetét a földre szegezte, mert zavartan érezte magát és nem akart szemkontaktust létesíteni az előtte állóval.

- Jisung, nézz rám.

A fiú hezitált, nem akart ránézni. Már attól is elég kínosan érezte magát, hogy lebuktatta magát Minho előtt akarata ellenére. Remélte, hogy ha nem néz Minhora, eltűnik, de ha ránéz, csak igazolná, hogy mennyire leégette most magát.

- Jisung - ismételte meg a bandatag, de a másik még mindig nem volt hajlandó ránézni.

Erre Minho is rájött, ezért az ujját Jisung álla alá helyezte, hogy felemlje a fejét, ezzel kényszerítve őt arra, hogy szemeibe nézzen.

- Én is kedvellek, Han Jisung - mondta tisztán, jól érthetően.

- N-nem kell hazdunod. Tudom, hogy csak azért mondod, mert megsajnáltál, vagy valami. Nem baj, ha nem érzel ugyanúgy, mint én, felejtsük inkább el - Jisung elhúzta a fejét és ismét a padlót kezdte el szuggerálni. Ellökte magát az asztaltól és elindult az ajtó felé.

A bandatag arca eltorzult és megfogta Jisung karját, hogy megállítsa, de nem fordult meg. - Jisung, állj meg. Nem hazudok. Tényleg kedvellek. A bandámon kívül te vagy az egyetlen, akit tényleg érdekelt, mi van velem. Tudtam, hogy valami másról van szó itt, hogy különleges vagy már akkor, amikor megpróbáltál megvédeni első nap. Azért mentettelek meg attól a másik a bandától. Amikor meghallottam, hogy segítségért kiabáltál, tudtam, hogy te vagy az és siettem, hogy segítsek neked. Olyan dolgokat éreztem miattad, amiket még ezelőtt soha és ez megijesztett.

Jisung megfordult, hogy belenézzen Minho szemeibe és az őszinteség ellentétének jeleit keresse, de az ő szemei a padlót nézték. - Elmondtam ezt a bandának és azóta nem hagynak békén vele, azt mondták, hogy biztos bejössz nekem és azzal piszkáltak, hogy mégis van ember a földön, aki át tud törni a felszínen és elő tudja hozni az igazi énemet. Igazából nem foglalkoztam velük és inkább rájul hagytam a dolgot - vallotta be Minho.

Oh, szóval erről beszélt Changbin, amikor Felix-szel húsz kérdést játszottak.

Minho felnézett Jisungra, de azonnal elkapta a tekintetét, már előre kínosan érezve magát a következő dologtól, amit mondani fog.