HIS SCARS. minsung ✔️

harminchat.

Amíg az ebédlőhöz sétáltak, anyja megint megszólalt. - A munkatársam fia veled egyidős és a te sulidba jár.

Besétáltak a helyiségbe, ahol a vendégek voltak. - Oh, tényleg? Ki lehet az... - Jisung megállt, ugyanis a fiú szemébe nézett, aki szinte gúnyos mosollyal fogadta őt az asztalnál.

Jisung nem hitt a szemeinek, biztos csak illúzió volt. De nem, teljesen a valóság tárult szemei elé.

- Moonjin?!

- Szia Jisung! - válaszolt integetve.

- Oh, ismeritek egymást? - Jisung édesanyjának arcán öröm tükröződött.

Jisung meg sem tudott szólalni és mozdulni sem, annyira a sokk hatása alatt volt. Körülbelül nulla százalék esélye volt annak, hogy Moonjin az édesanyja munkatársának a fia legyen. Lehetetlen, hogy az ember, aki követte és megfenyegette őt most itt ül az asztalánál.

- Igen! Igazából kémia projekthez partnerek vagyunk - mondta Moonjin illedelmesen, mintha ezzel bárkit is át tudna verni. Igaz, Jisungot sikerült először, de már mindent tud. Tudta a sötét valóságot Moonjin hamis ártatlansága mögött.

- Oh, akkor biztos már barátok vagytok - mondta Moonjin anyja.

- Igen!

- Jisung? - szólította meg anyja. A fiú észre sem vette, hogy elbambult addig, amíg meg nem hallotta nevét. Körbenézett az asztalnál, mindenki szeme rá volt szegeződve. Jisung tekintete végül megállapodott az anyján, rámosolygott, mielőtt leült nővére mellé.

Jihyo az öccsét bámulta, aki ezt érezte is, de nem foglalkozott vele. Tudta, hogy valami gond van Jisunggal azóta, mióta meglátta Moonjint az asztalnál. Látta, hogy elfehéredett az arca és eltátotta száját a sokktól. Jisung tudott valamit Moonjinról, amit más nem, de mi lehetett az?

Jisung körbenézett megint. Az apja és a nővére között foglalt helyet, az anyja és a bátyja az asztal két végénél ültek. Vele szemben Moonjin, aki az öccse és az anyja között ült. A szakács már tálalta az ételt és töltött italt mindenkinek, de Jisungnak elment az étvágya is Moonjin miatt.

- Sajnálom, hogy a férjem nem tudott eljönni, dolga van az irodában - kért bocsánatot Moonjin anyja.

- Oh, semmi baj! Esetleg vacsorázhatnánk együtt még egyszer vele együtt - válaszolt Jisung apja.

Jisung reménykedett, hogy ez soha nem fog bekövetkezni. Nem volt benne biztos, hogy kibírna még egy estét Moonjinnal.

- Be sem mutattam őket, de ők a gyerekeim, Moonjin és Taehong.

Magát az ördögöt fogadtad örökbe, és még csak nem is tusz róla. - gondolta magában Jisung.

- Oh, ők az én gyerekeim, Younghyung, Jihyun és Jiusng.

- Szóval honnan ismeritek egymást? - kérdezte Moonjin szónokian, hiszen már tudta kérdésére a választ.

- Anyukád és én már egy ideje munkatársak vagyunk - válaszolt Jisung anyja. - Már vártuk, mikor találkozhattok ti is egymással, de nem volt még eddig rá alkalom.

- Moonjin, milyen a JYP Gimnázium? - kérdezte Jisung apja.

- Hát, eddig jó. Még csak most iratkoztam át, mindenki kedves és befogadó volt. Szerencse, hogy Jisung a partnerem az első projektemhez - mosolygott Moonjin.

Jisung szorítása erősebb lett az evőpálcikáján. Te kérted meg a tanárt, hogy a kibaszott partnered legyek.

- Átiratkoztál? Honnan?