HIS SCARS. minsung ✔️

negyvenkettő.

BEEP... BEEP... BEEP

Ennyitt hallot Jisung, az idegesítő sípoló hangot. Nem tudta kinyitni szemeit, nehéznek érezte őket, mintha össze lennének ragasztva. Aludni akart, de nem tudott. Hol volt? Mi volt ez a sípolás körülötte és honnan jött?

Hirtelen meghallott valakit szipogni. Érzékei szép lassan kezdtek visszatérni, a fájdalom és a zsibbadás pedig egyszerre támadták meg testét. Fájdalmában felmordult, kinyitotta lassan szemeit, de szinte egyből vissza is csukta őket a hirtelen jött fény miatt.

Hallotta pár ember hangját, majd lépéseket. Mikor legközelebb kinyitotta szemeit, a szoba már nem volt fényes, valaki lekapcsolta a világítást, ezzel könnyebbé téve számára, hogy hozzászokjon a fényhez.

Amikor végre hozzászoktak szemei a fényhez, észrevette, hogy a fehér szobában volt, amit annyira utált. Balra fordította a fejét, ahol könnyes és megkönnyebbült szemekkel találkozott.

- Szia hyung, szia noona - szólalt meg rekedtes hangon.

Jihyo már a hangját hallva sírni kedzett. - Úgy örülök, hogy felkeltél - szipogott.

- Ne sírj noona, kérlek, ne sírj - könyörgött Jisung. Le akarta törölni a lány könnyeit, de túl gyenge volt ahhoz.

- Hogy vagy, haver? - kérdezte Brian gyengéden.

- Fáj mindenem, de nem mintha nem éreztem volna még ilyet - vont vállat Jisung.

Brian elmosolyodott. - Hívom az orvost - mondta, majd elment.

Az orvos szinte azonnal megérkezett és csinált pár tesztet Jisungon, megkérdezte őt, hogy van, de semmi különöset nem csinált vele, hiszen csak most kelt fel. Nemsokára el is ment, hagyva Jisungot pihenni.

- Meddig aludtam? - kérdezte Jisung.

- Két nap? Lehet, hogy inkább három - válaszolt Brian.

Jisung szemei kitágultak. Ilyen sokáig nem voltam magamnál? Mi a franc? Aztán érezte, hogy gyomra összeszűkül. - Hol van Minho? - kérdezte.

Jihyo és Brian egymásra néztek, de nem válaszoltak. Emiatt Jisung csak idegesebb lett, szíve hevesebben kezdett el dobogni, amit a monitor csipogással jelzett. - Hol van Minho?! - kérdezte indulatosan. Megpróbált felkelni, de az erős fájdalom és gyengesége miatt morogva feküdt vissza.

- Hé Jisung, maradj ott, nem mozoghatsz túl sokat, az nem segít - szólalt meg Brian szigorú hangon.

- Minho pedig kint van. El sem mozdult innen, amióta bent vagy - válaszolt Jihyo.

- Látni akarom - mondta Jisung.

- Szerintem pihenj először egy kicsit - javasolta Jihyo.

Jisong fújtatott. - Nem! Látni akarom Minhot! - követelőzött, erre testvérei sóhajtottak.

- Oké, jó, szólunk neki - mondta Brian lágy hangon, majd Jihyoval együtt elhagyták a szobát.

Jisung idegesen ült az ágyán. Érezte, hogy szíve gyorsabban kezd el verni, izgult, bár nem értette, miéert. Lehet azért, mert nem beszéltek azóta normális körülmények között, hogy Minho szakított vele. Egy apró beszélgetés lezajlott közöttük, mikor megmentette őt Minho, de az nem igazán számított, mindkettőjüknek előtörtek az érzéseik abban a káoszban.

Jisung meghallotta, hogy a kilincs elfordul, légzése pedig felgyorsult. Az ajtó kinyílt és végre meglátta a fiút, akibe beleszeretett. Minho a földet szuggerálta, mikor belépett a szobába. Jisung nagyon jól látta rajta, hogy három napja nem aludt és teljesen magán kívül volt. Szemei alatt fekete táskák díszelegtek, haja kócos volt, de már másik ruhában volt. Kezeit ellátták és be voltak kötözve. Mindezek ellenére is gyönyörűbb volt, mint valaha.