HIS SCARS. minsung ✔️

harmincnyolc.

Jiusng a következő pár napot sírással töltötte. Még iskolába sem volt kedve menni, de valahogy mégis eljutott. Minho egyszer sem ment be, Jisung pedig nem tudta eldönteni, hogy ez jót vagy rosszat jelent. Szörnyen hiányzott neki Minho, és még látni akarta volna, viszont ha mégis jött volna iskolába, akkor kínos lett volna, illetve Jisung bármelyik pillanatban elsírhatta volna magát.

Ebédnél Jisung felment a tetőre. Nem érezte magát olyan erősnek mentálisan, hogy Chanra vagy bárki másra is ránézzen a bandából. Changbin és Hyunjin már pmegpróbáltak beszélni vele, de ő mindig ugyanazt mondta. - Jól vagyok - aztán legyintett, annak ellenére, hogy ez közel sem így volt.

Jisung figyelt órán és dolgozott is, amennyire csak tudott. Amikor végzett, elfoglalta magát további feladatokkal vagy olvasással. Muszáj volt lekötnie magát valamivel, mert ha nem tette, eszébe jutott Minho, és az hogy mennyire hiányzik neki, tehát biztos sírna.

Otthon is házi feladatot csinált vagy tanult. Mindent megtett, hogy elterelje a gondolatait. Alig evett valamit, annyira összetört volt. Étvágy egyáltalán nem volt és csak akkor evett, amikor Jihyo már kényszerítette őt. Az alvás volt a legrosszabb, mert akkor az agya beállt alapállapotba, ami azt jelentette, hogy eszébe jutott az a nap, amikor minden rosszra fordult, emiatt pedig sírva aludt el. Azon is meglepődött, hogy nem fogytak még el a könnyei.

Mindenki körülötte aggódott. Főleg a három legjobb barátja. Ebédnél menni akartak Jisung után, de ő nem engedte nekik.

- Egyetek velük. Nem akarom elrontani a kedveteket. Jól leszek, amúgy is jobb lenne most egyedül - mondta, mielőtt betolta őket az ajtón.

De a bandával való ebéd sem volt olyan jó. Mindenki arcán tükröződött az aggodalom Minho és Jisung iránt is. Nem tudták mit csináljanak, hogy segítsenek.

Minho sem volt túl jól. Az első pár napban bezárta magát a szobájába. Utána sűrűbben jött ki, de nem volt ugyanolyan, mint előtte. Nem volt boldog, nem nevetett a többiekkel. Nem hagyta el a házat, kivéve, ha a banda miatt muszáj volt, de akkor sem nyújtott száz százalékos teljesítményt. Minho nem volt olyan erős, mint előtte, hiszen semmi energiája nem volt, ráadásul keveset is evett. Nem tudott fókuszálni, fejben sosem volt ott, ahol kellett volna.

A banda még nem látta őt ilyennek. Még akkor sem volt ilyen csöndes és zárkózott, mint első nap, mikor találkoztak vele. Aggódtak érte, de nem tudták, hogy segíthetnének.

-

- Van egy ötletem - mondta Seungmin.

Jeongin és Felix is ránézett felhúzott szemöldökkel. - Milyen ötleted? - kérdezte Felix.

- Megvan, hogy tudnánk jobb kedvre deríteni Jisungot.

- Ha nem tartalmazza a terved azt, hogy öszehozzuk őt Minhoval,akkor nem hiszem, hogy működni fog - mondta Jeongin, Felix egyetértően bólogatott.

- Hallgassatok meg, oké? - mondta Seungmin, próbálva ezzel meggyőzni a két fiút, akik bár hezitálva, de belementek. Bármit megtennének azért, hogy Jisungnak jobb kedve legyen.

- Mi lenne, ha elmennénk hozzájuk és mi magunk kérdeznénk meg Minhot, miért szakított Jisunggal? - közölte tervét Seungmin.

Felix szemöldökei összeszaladtak. - És ez miért segítene Jisungon?

- Mert! Mind tudjuk, hogy Minho érzései nem múltak el csak úgy. Kell lennie ennél egy jobb magyarázatnak is, és ha azt tudnánk, utána kitalálhatnánk, hogy segítsünk Jisungnak - magyarázta tovább Seungmin.

- Oh, értem, mire akarsz kilyukadni - mondta Jeongin. - De honnan tudjuk, hogy Minho egyáltalán beszélne velünk és elmondaná nekünk az igazat?

- Mert addig nem hagyjuk békén, amíg el nem mondja, még pedig ha tényleg érdekli Jisung, akkor segíteni fog nekünk.