my dear muse | taekook

24. fejezet

JUNGKOOK SZEMSZÖGE

GYŰLÖLTEM JEONGMÓT. Minden egyes porcikám rühellte őt, és ez az utálat napról napra csak mélyült iránta. Ráadásul az, hogy miatta kellett ott hagynom Taehyungot pont akkor, amikor végre úgy tűnt, sikerült túllépnie azon a sajnálatos estén, amikor elvesztettem az eszem, csak még jobban táplálta a haragot, amelyet a menedzserem iránt éreztem. Annyira akartam a srácot, rohadtul vágytam arra, hogy ismét magamévá tehessem őt, erre ez az idióta pont ezt a pillanatot fogta ki, hogy behívjon gyakorolni. A közelgő verseny miatt pedig még csak nemet sem mondhattam, elvégre ennyire érdektelen azért nem voltam a karrierem iránt. Mégis, mérhetetlen düh tombolt bennem, robbanásra készen álltam, és ebben a pillanatban elég volt egyetlen rossz szó csupán, hogy elszakadjon a cérna nálam. Jeongmo a tűzzel játszott, és neki még fogalma sem volt erről, de alig vártam, hogy felvilágosíthassam őt.

Azonban, legnagyobb meglepetésemre, Jeongmo kivételesen normális volt. Nem tett megjegyzéseket, nem parancsolgatott, még a hangnemében sem volt semmi kivetni való. Olyan érzésem volt, mintha kicserélték volna a menedzserem, egyszerűen... Nem hasonlított arra a Jeongmóra, akit megismertem, és aki annyi keserű pillanatot hozott az életembe. Annyira megdöbbentett a viselkedése, hogy köpni-nyelni nem tudtam hirtelen. Még annyira sem sikerült magamhoz térnem, hogy tiltakozzak, csak fogtam magam, és kimentem a pályára gyakorolni, miután megbeszéltünk pár dolgot a szombati versennyel kapcsolatban.

Így pedig, hogy együttműködő voltam, hamarabb szabadulhattam, és mire észbe kaptam, már a kocsiban ültem és hazafelé tartottam.

Nem tudtam hova tenni ezt az egészet. Amikor kiléptem Taehyungék lakásának ajtaján, felkészítettem magam arra, hogy Jeongmo megint beszólogat majd, nekem pedig vissza kell beszélnem, hogy kiálljak magamért, vagy ilyesmi. Hosszas veszekedésre számítottam, cifra káromkodásokkal fűszerezve. Ehhez képest... semmi nem történt. Hihetetlen.

Lehet, hogy Jeongmo rájött, neki is változtatnia kell a hozzáállásán ahhoz, hogy elérjen nálam bármit is? Na de ennyire hamar? Fura volt ez nekem, néhány perccel később pedig már nem tudtam kiverni a fejemből a gondolatot, hogy talán mesterkedik valamiben. Valami olyanban, ami nekem nagyon fog fájni. Vajon megint az ételemet fogja megmérgezni? Vagy szimplán csak kiakaszt annyira, hogy ne tudjak teljesíteni a versenyen? Vagy pont az a célja, hogy gyanakodjak és ezzel készítsem ki magam?

A sok agyalás miatt majdnem balesetet okoztam, de szerencsére a másik sofőr és én is időben reagáltunk, így megúsztuk a dolgot. Csak ingerülten dudált, amit fel sem vettem, hiszen megérdemeltem. Csak halkan káromkodtam el magam, ami leginkább Jeongmónak szólt. Mert a fenébe is, ha ennyire el tudta vonni a figyelmemet, akkor muszáj volt tennem valamit, ráadásul hamar, hogy eltávolítsam őt az életemből, még mielőtt valami hatalmas, visszafordíthatatlan baj történne. Nem volt kedvem elpatkolni ennyire fiatalon, de még csak tönkremenni sem akartam egy olyan férfi miatt, aki a legkevésbé sem érdemelte meg, hogy egy pillanatig is idegeskedjek miatta.

Egy hatalmas sóhaj szakadt fel belőlem, és visszavettem a tempóból. Egyelőre nem foglalkoztam Jeongmóval, maximálisan az útra koncentráltam, és ezúttal nem hagytam, hogy elterelődjenek a gondolataim, egészen addig, amíg be nem álltam a garázsba. De még akkor sem hagytam, hogy a gondolataim visszaterelődjenek a férfi felé, amikor leállítottam a motort és belesüppedtem az ülésbe. Jeongmo helyett valaki egészen máson kezdtem agyalni, Hyun arca jelent meg előttem, amitől egy apró, szomorú mosolyra húzódtak ajkaim.

Ha ennyire a közelgő versenyre koncentráltam, mindig eszembe jutottak azok az órák, amelyeket a felkészülésemmel töltöttünk. Türelmes volt velem, még akkor sem emelte fel a hangját, vagy vágott hozzám sértő mondatokat, amikor nem ugrottam azonnal. Miért is tette volna? Hiszen ismert, jobban, mint bárki más ezen a bolygón. Tudta, hogy semmit nem ért volna el nálam, inkább megvárta, hogy rájöjjek, mennyire fontos minden perc, amit gyakorlással tölthetek, amikor pedig eljött ez a pillanat, bíztatott, tanácsokkal látott el. Ha ő nem lett volna, valószínűleg sosem lettem volna ennyire sikeres, és talán még az első tízbe sem jutottam volna be soha.