my dear muse | taekook

5. fejezet

TAEHYUNG SZEMSZÖGE

A MÁSNAP REGGEL FELÉRT EGY KATASZTRÓFÁVAL. Az éjszakai buli során kissé elvetettük a sulykot, az öröm, hogy a legjobb barátom is Párizsban tartózkodott, és oly' hosszú idő után végre alkalmunk volt találkozni, teljesen megrészegített, és hagytam, hogy ez az érzés magával ragadjon. Túlságosan is elengedtem magam, amelynek persze ébredés után szenvedtem el a következményeit.

Félhangosan nyöszörögve ültem fel, a fejembe csak úgy csapkodott a fájdalom; szentül meg voltam győződve arról, hogy a halálomon vagyok, pedig egyébként nem volt szó másról, csak egy nagyon csúnya másnaposságról, amire persze, számíthattam volna. A kevert italok mindig hamar kiütöttek, az éjszaka viszont túlzásokba estem, és képtelen lennék megmondani, mennyi pohárral sikerült leküldenem. Sokkal, ebben azonban biztos voltam.

Csak nehezen sikerült kinyitnom a szemem. A szoba néhány másodperc erejéig mintha forgott volna körülöttem, ráadásul a redőny részein beszökő napsugarak is sokkal nagyobb fájdalmat okoztak, mint általában. A szemem érzékeny volt, és gyanítottam, még néhány órán keresztül szenvedni is fogok vele, ahogy a lüktető fejemmel is. Őszintén csodáltam, hogy még nem robbant szét a fájdalomtól.

Amikor úgy láttam, minden a helyére került körülöttem, és íriszeim is hozzászoktak a világossághoz, körülnéztem. Egy kicsit bennem volt a félsz, hogy egy idegennél kötöttem ki. Ugyan nem rémlik, hogy bárkivel is flörtöltem volna úgy igazán az este folyamán, de nos... tekintve, hogy az este nagy részére nem emlékszem, azt hiszem, ennek az információnak nem szabadna megnyugtatnia. Ám ahogy az agyam egyre több minden felfogására volt képes, rájöttem, hogy nincs is miért aggódnom, ugyanis az éjjel valahogyan Carrie-nél sikerült kikötnöm.

Jimin kezdetben ellenkezett, nem igazán akart bulizni, főleg úgy, hogy hívtam két olyan személyt is, akit ő nem ismert. Arra számított, végigbeszéljük az egész napot, ami fogjuk rá, megtörtént készülődés közben, de ő valamivel többre számított. Egy picit egyébként bűntudatom is volt, hiszen lényegében azért utazta át a fél világot, hogy velem lehessen. De aztán, látva, hogy ő és Carrie mennyire hamar összemelegedtek annak ellenére, hogy a kommunikáció köztük nem volt egyszerű a nyelvi különbségek miatt – Jimin sosem tanult franciául, csak angolul, utóbbi azonban nem volt a lány erőssége, csak az alap dolgokig jutott el –, megnyugodtam egy kicsit, és bűntudat nélkül élveztem az estét a szórakozóhelyen, amit Caroline említett napközben.

Lassan felkeltem a kanapéról, ami cseppet sem volt annyira kényelmes, mint amilyennek tűnt. A hátam sajgott és a nyakam is benyilallt, ha rosszul fordítottam a fejem, szóval még ezzel is számolnom kellett. Nem tudtam, hogy a fájdalomcsillapító ezen mennyit fog segíteni, de bíztam benne, hogy nem lesz annyira elviselhetetlen, hogy megbélyegezze az egész napomat. Nyilván, nem terveztem mást a buli kiheverésén kívül, de örültem volna, ha az valamivel kellemesebb lenne, mint jelen pillanatban.

Kisebb ásítások közepette sétáltam át a konyhába, ahol hatalmas felfordulás, és halk zeneszó fogadott. Sötét tincseimbe túrva néztem körül a csatatérre hasonlító helyiségen, majd a tekintetem megállapodott az odabent táncikáló lányon. Lynn valamivel hamarabb lelépett, mint mi, legalábbis valami ilyesmi rémlik még tegnapról. Nem érezte túl jól magát, de akármi is jött rá, mostanra biztosan elmúlt, ugyanis olyan vidáman mozgott a zene ütemére, hogy kizárt, hogy bárki, aki szarul érzi magát, képes lenne ilyenre. Halványan elmosolyodtam és nekidőltem a hűtőszekrénynek, úgy figyeltem őt, igyekeztem nem elneveti magam közben, mert azzal hamar lebuktattam volna magam. De amikor rákezdett az éneklésre is, nem bírtam tovább.

– Műsoros reggeli? – kérdeztem röhögve.

Lynn ijedtében még a fakanalat is kiejtette a kezéből, és úgy nézett rám azzal a hatalmas, sötétkék szemeivel, hogy egy pillanatra azt hittem, menten sírva fakad. Jó, azért a frászt nem akartam ráhozni, csak egy egyszerű kérdést tettem fel.