my dear muse | taekook

4. fejezet

JUNGKOOK SZEMSZÖGE

A MÁSNAP REGGELI KELÉSEK MINDIG IS EGYFAJTA MUMUSOK VOLTAK. Eleve azért is, mert a kimerítő délutáni gyakorlások okozta adrenalin sokszor még késő éjjel is érezhető volt, ami miatt csak nehezen jött álom a szememre. Vagy ha éppen buliról volt szó, akkor a hasogató fejfájás miatt nem volt kedvem kimászni a dunyha alól. Ez most sem volt másképp. Annyiban tért el, hogy hiába dőltem ki meglehetősen korán, az éjszaka folyamán többször is megébredtem. Egy percig sem éreztem azt a frissítő, energiától kicsattanó érzést, ahogy az a filmekben is lenni szokott.

Éppen, hogy csak a másik oldalamra fordultam át, hogy mégis megpróbáljak legalább egy órát szundítani, a szomszédban abban a pillanatban kapcsolták be a fűnyírót. Morogva nyomtam a fejembe a párnát, így próbálva kiszűrni a zajt, amitől csak rosszabb lett a fejfájás. Legutoljára két napja nyírt füvet, nem akartam elhinni, hogy ilyen gyorsan nőtt volna nála a gyep. Ha meg annyira érdekelte a kertjének épsége, egy tehénnel is simán beérte volna. Sokkal csendesebb egy fűnyíró lenne és mindennap végezné a munkáját.

Megerőltetve magamat, lassan ledobtam a fejemről a párnát és az éjjeli szekrényemen pihenő telefonomért nyúltam, hogy legalább tudjam, hány órakor is kezdett rá. Mivel szokásom volt akár délelőtt tizenegyig is elaludni – már amikor nem éppen az egyetemi óráimra kellett bevonszolnom magam –, most az egyszer egy kisebb hideg zuhanyként ért, mikor megláttam, hogy az óra kereken nyolc órát mutatott. Amúgy is idegesítő egy szomszéd volt az öreg a folytonos kiabálásával, amit szerencsétlen feleségének intézett mindig. De ezzel a fűnyírós dologgal csak tovább rontott a róla kialakított képemen.

Ha már a tovább alvás lehetőségét megtagadta tőlem, akkor már egy meleg zuhannyal szerettem volna szebbé tenné a reggelemet. Talán a vízvezeték-szerelőknek nem vasárnap reggel nyolckor órakor jutott eszükbe egy gyors csatornázási műveletet végezni, mert akkor már tényleg úgy voltam vele, hogy nem álltam volna jót magamért. Pont ahogy az ablakhoz léptem, rálátást kaptam a szomszéd kertjére, aki nagy vígan, hatalmas fejhallgatóval a fején nyírta a füvet. Örülhetett is... miatta nem tudtam nyugodtan aludni, de még az ablakomat sem tudtam kinyitni, mert egyből beköltözött volna a szobámba a fűszag, ami onnantól kezdve egész álló nap az orromat facsarta volna.

A szekrényből kikaptam az első kezembe akadó fehér felsőt és fekete melegítőnadrágot, s már a fürdőszobám ajtaját is magamra zártam. Szerettem volna sokáig elidőzni alatta, kiélvezve a meleg víz sugarait, hogy legalább azok felélesszenek és ne úgy kelljen a mai nap kinéznem, mint akit előző éjjel egy bowling golyóval vágtak agyon. Mondjuk csak most jöttem rá, hogy én ezután a lenti konditeremben egy gyors edzést szerettem volna végezni, de úgy éreztem, erről le kellett tennem. Egyszerűen nem volt hozzá kellő energiám, de még motivációm sem akadt a mai napra, hogy miért üssem el lent a reggelemet. Bezzeg, ha motorról volt szó, könyörögni sem kellett, hogy pattanjanak rá. Egy törölközővel dörzsöltem a vizes tincseimet, ahogy kiléptem a szaunára hajazó fürdőből, ahova most egy ideig nem kívántam visszatérni, mert abban a pillanatban, ahogy betettem volna a lábamat, rögtön úgy izzadtam volna, mint valami ló.

Tekintetem a telefonomra tévedt, ami elég élénken rezgett az éjjel szekrényen, szinte már annyira, hogy lassan le is esett onnan. Nem tudom ki volt az, aki már ilyenkor keresett, de nagyon kitartó egy alaknak tűnt. A nedves törülközőt a még bevetetlen ágyra dobtam, hogy kezembe vehessen a készüléket, ami nem akart nyugalomra találni. Meg sem lepődtem azon a személyen, aki kitartóan próbálkozott többször is hívni. Eunwoo-ra volt a legjellemzőbb, hogy addig-addig keresett, ameddig fel nem vettem végre, attól független, hogy milyen napszak volt. Lehetett az reggel, este, de akár még hajnali kettő óra is, neki mindig élt a vonala. Idegesítő egy szokása volt, de talán emiatt bírtam őt annyira és mondhattam az egyik legjobb barátomnak.