my dear muse | taekook

9. fejezet

TAEHYUNG SZEMSZÖGE

NEM TALÁLTAM A SZAVAKAT. Nem fordult elő ilyesmi túl gyakran, de most tényleg nem jött hang a számra, de még csak eszembe sem jutott egy jelző sem, amivel jellemezhettem volna az elmúlt... mennyit is? Elvesztettem az időérzékem. Hol hosszú óráknak tűnt, amit Jungkookkal tettünk, hol pedig csak egy röpke pillanatnak. Egyszerre tűnt bőven elégnek, tökéletesen kielégítőnek és túl kevésnek. Telhetetlen voltam, ez ismét felütötte a fejét bennem. Többre vágytam, többet akartam belőle, mindannak ellenére is, hogy minden egyes porcikámban éreztem a kimerültséget, a lábaim még remegtek, tüdőm pedig még mindig levegőért kiáltozott, miközben megsemmisülten, erőtlenül dőltem Jungkook szilárd testének. Még a fejemet sem voltam képes felemelni a válláról. Bár kissé viccesen hangozhat, de azokban a pillanatokban sokkal kényelmesebb volt, mint egy tökéletesen kitömött párna.

Végül kénytelen voltam búcsút mondani a belőle áradó melegségnek. Szinte fáztam, ahogy ellépet tőlem, és egy pillanatra megijedtem, hogy elesek, de szerencsére sikerült megtartanom az egyensúlyomat. Most pedig, hogy már nem állt ennyire közel hozzám, alaposabban megnézhettem őt magamnak. Eddig nem foglalkoztam a külsejével, más dolgok foglaltak le, de ahogy végigfuttattam rajta a tekintetem, már láttam, mennyire kidolgozott a felsőteste. Nem volt kigyúrt, de adott magára, és ez nagyon is imponált. Széles válla ellenére dereka és csípője keskeny volt, hasán pedig hat, jól látható kockát sikerült megszámolnom. Alkarján kiduzzadtak az erek, s néhány tetkó díszítette a bőrét, amelyek miatt kénytelen voltam az ajkamba harapni; ha valamit, hát ezt a látványt mindennél jobban szerettem.

Akárhogy legeltettem rajta a szememet, nem találtam rajta kivetni valót. Bárhonnan néztem, csak a tökéletes szó jutott eszembe róla. Ha valakit, őt szívesen nézegetném bármikor. Kár, hogy... mit is mondott Jimin? Motorversenyző? A modellszakma biztosan hálás lenne, ha egy ilyen srácot is a magáénak tudhatna. Szinte már bűn volt őt ruhákba csomagolni. De ha már muszáj volt, semmi kétségem sincs afelől, hogy újságok lapjain, vagy a kifutókon kellene szerepelnie, nem pedig köröket rónia egy pályán, ahol az emberek még az arcát sem látják.

Annak ellenére, hogy a testem pihenésért kiáltozott, mégis közelebb léptem hozzá, ismét megszüntetve magunk között minden távolságot, és tarkójára simítva egy határozott mozdulattal magamhoz húztam, ajkaimmal egyből az övének esve. Ki tudja, lesz-e még alkalmam találkozni vele, vagy hogy találok-e a közeljövőben olyasvalakit, akivel ennyire leírhatatlanul jó a szex, és most mindent ki akartam hozni ebből az estéből.

Ahogy elnéztem, nem volt ellenére a dolog, a csókot keményen és mohón viszonozta, s míg nyelveink vad, véget nem érő csatát vívtak egymással, a szobám felé kezdtem hátrálni vele. Nem engedtem őt menekülni, és nem is hagytam, hogy olyan gyorsan lelépjen. Ma éjszakára az enyém volt, én pedig az övé, s amíg az energiánk engedte, ki is élveztük egymás társaságát, amennyire csak lehetett, hogy aztán összegabalyodott végtagokkal és feldúlt ágyneművel magunk körül merüljünk édes álomba egymás mellett.

Életemben nem aludtam még ennyire jól és mélyen. Jó, ez így nem teljesen igaz, de nagyon régen volt már példa ara, hogy nem ébredtem meg egyszer sem, és kivételesen nem a kelő nap sugarai keltettek. Nem tudom, mennyi lehetett az idő, amikor legközelebb kinyitottam a szemeimet, de a forgalom zajaira és a beszökő fényárra hivatkozva úgy sejtettem, már jócskán hajnal után jártunk. A másik oldalamra fordultam, de valahogy nem ért meglepetésként, hogy egyedül fekszem az ágyban. Az döbbentett volna meg, ha Jungkookot itt találom még. Ismertem a hozzá hasonlókat, nem azok az emberek voltak, akik nyugiban megreggeliznek éjszakai partnerük mellett, inkább kihasználják az alkalmat, amíg az illető még alszik, és elkerülve minden kellemetlenséget, meglógnak. Egy kicsit azért sajnáltam, jó lett volna legalább a számát elkérni, de ha nem, hát nem.