my dear muse | taekook

13. fejezet (18+)

TAEHYUNG SZEMSZÖGE

ÉLETEMBEN ELŐSZÖR KÍVÁNTAM AZT, bár nőnek születtem volna. Ahogy kiejtette ezt az aprócska szót, hát... szerintem nem volt olyan porcikám, amelyre ne lett volna hatással. Egész testemben éreztem a bizsergést, amelyet a hangja váltott ki belőlem, a hideg is kirázott egy pillanatra, még a hátamon lévő pihék is az ég felé álltak tőle. Valami fura érzés keletkezett a gyomromban, na, meg valamivel lejjebb is, amit még csak takargatni sem tudtam. Mit meg nem adtam volna, ha pár pillanat erejéig az ellenkező nem táborát erősíteném. Akkor kevésbé lett volna árulkodó, mennyire izgatottá tett a suttogásával. Így viszont, biztos voltam benne, hogy nagyon is tisztában volt azzal, mit is művelt velem. Olyan szorosan simultunk egymásnak, egyszerűen kizártnak tartottam, hogy ne érezte volna a nadrágomban keletkezett dudort. Kíváncsi lettem volna az arckifejezésére, de mivel ajkaival éppen a nyakamat ostromolta, esélyem sem volt még csak egy pillantást sem vetni rá.

Lehunytam a szemeimet, és hátradöntöttem a fejem, amennyire csak tudtam a mögöttem lévő fal miatt. Azok az apró csókok és finom harapdálások, amelyeket a bőrömön hagyott, egy teljesen más világba repítettek, és egek, imádtam ott lenni. Ez a srác pontosan tudta, hogy vegyen le a lábamról rövid idő alatt, és bár lehetett volna bennem némi tartás, játszhattam volna a nehezen kaphatót, de a rohadt életbe, még csak az sem érdekelt, ha valami szajhának tart. Ezt az érzést vétek lett volna kihagyni. Máris a függőjévé tett, azt akartam, hogy sose hagyja abba.

Egy darabig még próbáltam türtőztetni magamat, egy idő után azonban már képtelen voltam rá. Elnyílt ajkaimat egy valamivel hangosabb sóhaj hagyta el abban a pillanatban, hogy megtalálta a nyakam legérzékenyebb pontját. Egészen addig sikerült megfeledkeznem mindenről, ami körülöttünk történt, de egy felháborodott „uram isten" azért visszahozott a valóságba, és már tudatában voltam annak is, hogy nem a négy fal között vagyunk kettesben, hanem egy forgalmas utcán, szombat este, ráadásul egy szórakozóhely mellett hagytam, hogy egy srác felizgasson. Kinyitottam a szemeimet, pislogtam párat, és lassan elengedtem őt. Még csak azt sem tudtam, hogy kerültek az ujjaim a tincsei közé, annyira a felhők fölé repített. Pedig semmi extrát nem csinált. Oké, már teljesen biztos voltam benne: magamnak akartam ezt a srácot.

– Oké, szóval... most már túl sokan bámulnak minket – nevetve toltam el magamtól annyira, hogy valamelyest el tudjak lépni a faltól.

Jungkook kelletlenül ugyan, de elhajolt tőlem. A zsebébe nyúlt, elővett még egy szál cigit, és miközben meggyújtotta azt, körülnézett. Páran, akik hozzánk hasonlóan kint tartózkodtak és bagóztak, vagy csak szimplán beszélgettek, néha-néha felénk pillantottak, tekintetük rosszallásról és undorról árulkodott. Még csak az sem zavarta őket, hogy észrevettük, mennyire figyelnek minket. Összesúgtak, és a mutogatásból nem volt nehéz kitalálni, hogy rólunk beszéltek. Elvigyorodva mutattam fel a középső ujjamat az egyik ilyen társaság felé, ami nem csak belőlük, de még Jungkookból is halk nevetést váltott ki. Utána viszont minden figyelmemet neki szenteltem, mert hát... ő jobban érdekelt, mint pár homofób idióta.

– Nagyon bírom, hogy így felvállalod magad – jegyezte meg kacagva. – Szóval, mit szólnál, ha máshol folytatnánk, ahol kevesebb a szemtanú?

– Ó, az nagyon jó lenne. De így is tovább tartott a beszélgetés, mint azt gondoltam, és biztos vagyok benne, hogy Jimin már fogadott is Hoseokkal, hogy nem megyek vissza, úgyhogy... mennem kellene.

– És itt hagynál, ilyen állapotban? – vonta fel kérdőn a szemöldökét, ahogy rám nézett, majd megragadta a karomat, és nemes egyszerűséggel a nadrágjához húzta. Muszáj voltam az ajkamba harapni. Legalább annyira fel volt izgulva, mint én. – Kegyetlenség lenne, nem gondolod?