Baby Face | Suga FF. ✔

Error

Sötétség. Megint. Mint egy sablonos romantikus film. Nem akarom részletesen leecsetelni, mint általában minden sztoriban, hogy most mit érzek. 

Csak kavarodást éreztem. Ennyit. Jiwon egy beteg állat, mint kiderült róla. Erre pontosan emlékszem, hogy letámadott engem. Yoongi sokkal gyengédebb nála, persze nem ért a nők nyelvén. Meg minek is jött rám ez a betegség? Ó mond miért? Csak bajt hozok az emberekre! Nem érdekel, elmegyek. 

-Aria, ébren vagy? - beleborzongok, mikor megszólít engem. Most sem a kórházban feküdtem, hanem az otthonomban. Jobban megnéztem, és hét aggódó arcot láttam, akik körbeállnak.

-Kell neki egy kis tér! Menjünk hátrébb! - Namjoon vezető módjára utasította a népét.

-Mi van velem? - hangom életkedvtelen, elhaló volt.

-Egy roham volt, megint. Az orvos megnövelte gyógyszereid számát is - megfogta a kezemet - Azt mondta, kell felügyelet.

Keze hideg volt, de én melegítettem. Olyan lázasnak éreztem magamat.

-Szerintem lázas vagy, Aria. Merre találom a lázcsillapítót? - Yoongi már ment is a szekrényekhez.

-Nincs nekem... - életemben először voltam ilyen gyenge.

-Nem hagyhatunk így téged, szóval el kéne menni gyógyszertárba. Tae, Jungkook! Elmennétek?

-Persze, mi megtesszük. De a csillapítóhoz nem kell recept?

-A francba! Tényleg kell! De ahhoz az orvoshoz kell menni, és ehhez jól kell rejtőzködnötök.

-Nem kockáztatunk, igaza van Yoonginak - Namjoon helyeselt - Kéne kettő rongy, azt hideg vízbe áztatjuk és csuklójára helyezzükőket!

-Ott van a sütő melletti kis fiókban egy csomó rongy. - utasítottam őt.

Pont azokat vette ki, amiket vagy két éve nem használok. Jin hozott egy lavor vizet, azt lerakta a földre. Belemártotta mind a ketőtt, és rátekerték a csuklómra.

-Így már jobb? - simogatta meg orcámat Yoongi.

-Sokkal...Valaki kinyitná az ablakot? - Jimin pattant is, és kinyitotta. Közben valakinek csörgött a telefonja. Hope kiemelte zsebéből és megnézte ki az.

-A menedzserünk az. Mit mondjak neki? - feszült lett hirtelenjében.

-Azt hogy Jungkooknak és Jiminnek fájt a feje, és kellett nekünk is a friss levegő!  - gyorsan kigondoltam Nam.

-Oké, kimegyek és beszélek vele! - felállt, és kiment az erkélyre.

-Ha azt akarja menjetek vissza, nyugodtan... - már szinte teher vagyok a fiúknak.

-Nem, addig nem megyünk míg jobban leszel! - ökörködött a drága gyöngyöm.

-Bírom mikor ilyen kis önfejű vagy... - simítottam az arcán.

-Nem tehetek róla, csak akkor vagyok ilyen ha aggódok valakiért.

-Édes vagy... - legszívesebb aludni volt kedvem, amit Yoongi érzékelt is.

-Kimegyünk a nappaliba, nyugodtan aludj csak! - nyomott egy puszit az ajkamra. Pont ez kellett nekem, már is egy fokkal jobban lettem.

Libasorba mentek ki az ajtón, majd Hope is csatlakozott. Utoljára pedig Yoongi. Még hátranézett és suttogott nekem:

-Még be fogok jönni hozzád!

Apró neszen kívül mást nem nagyon hallottam. Üresség volt a szobámban. Régen írtam a naplómba, szóval írok egy kis életjelet magamról. Már volt annyi erőm, hogy felüljek, és kezembe vegyem a papírtömböt és egy tollat.

Kedves Naplóm!
Ős régen írtam neked, így írok egy kis helyzetjelentést. Sok minden történt velem azóta, mióta a fiúkkal elmenekültünk a nyaralómba. A szüleim vacsorája és Yoongi hősiessége, egy kis kirándulás, közbe jött egy rohamom és azon az éjszakán megcsókolt életem embere. Először amnéziám volt a rohamom miatt, de koncert után adott egy újabb csókot, és visszajött minden. Bálon is táncoltunk, csak azt tudom kívánni bárcsak visszaraknának oda. Jiwon-t pedig félreismertem. Egy beteg ember. Megtámadott, és most itt tartok. Hét fiatalember azért aggódik hogy meg fogok-e gyógyulni. Még az ő szabadidejüket is rám pazarolják. Az  ő érdekükben felmondok jelenlegi munkahelyemen, és szerintem a nyaralóba költözök. Még lehet tartani fogom velük a kapcsolatot, de tényleg egy nagy adag teher vagyok nekik. Yoonginak pedig egy szeretetkupac. Nagyon törődik hogy újra egészséges legyek, tőle nehezen fogok elválni. Távkapcsolat is felmerülhet, de annak mi értelme?

Egyenlőre így ennyi történt velem, és ki kellett űrítenem a fejemből.

-Te naplót írsz? - nem is vettem észre, hogy odasöndörödött mellém pici Yoongi.

-Igen, mert introvertált vagyok. Tudod, még a múltamról nem nagyon meséltem. Nem volt egy barátom se, csak Ava a bálról. De vele is megszakadt a kapcsolatunk, mert gimi után párra lelt és összeházasodtak. Nem vagyok féltékeny, de tett veled valamit?

-Nem...Vagyis igen. Kicsit mániákus. Hozzátolt a falnak és lesmárolt, de visszalöktem egy picit, és indultam hozzád, mert otthagytad a fölsőd.

-Mi van ha te akartad? - kételkedtem.

-Nem, csak nemes egyszerűséggel kihívott a folyosóra, és beszélt mindenféle hülyeséget rólad. Amit persze nem hittem el! Sajnálom, de tényleg...

-Nem kell neked sajnálnod! Azt tudom feltételezni hogy tourette-szindrómája van neki, de az nem köthető össze.

-Én se tudom, de ez már a múlté. Nekem most itt más a fontos - bújt be mellém az ágyra. Átkarolt engem.

-Nem zavar, hogy te is elkaphatsz valamit tőlem?

-Engem most már nem zavar. Nem is említettem hogy mit mondott a menedzser. Két hét szabadságot kaptunk. Ez igen ritka! Ha nem avatkozunk bele, én itt leszek veled egy darabig, a fiúk is meg fognak látogatni téged. Gondoskodni fogok rólad!

Jött egy ok, hogy miért nem tudok Yoongitól elszakadni. Ideköltözik vagy két hétre, és babusgatni fog. Gondolok a jóra, hogy vele leszek. Mert vele elfelejtem a legrosszabb dolgaimat.

-Nem leszek terhedre? Biztos vagy te ebben? - azért biztosra akartam menni.

-Nem, mert veled lehetek. Veled lenni, mint egy álomban, úgy képzeld el - csak viccel, nem tud olyan művészi lenni - Nem vagyok jó az ilyen romantikus beszédekben, de emlékszel mikor egymást megláttuk? Zavarba voltál. Mint egy kislány. Aztán ahogyan megismertük egymást, úgy közeledtünk. Most pedig itt tartunk, hogy egy pár vagyunk. Csak hálát tudok adni a sorsnak, hogy találkoztunk! - ölelt engem még szorosabban, mint egy macit.

-Én is ezeket tudnám mondani. Mert nem akarom hogy megszakadjon közöttünk ez!

-Egy szóval...Szeretjük egymást... - fejtette ki nekem. Megfogtam a kezét, és arcomhoz öleltem.

-Ha bármi baj is lesz velünk, mi mindig ott leszünk egymásnak? - néztem rá, mint egy kiskutya.

-Persze hogy ott leszek - hajtotta le fejét az én fejem búbjára.

Még megfontolandó a költözéses ügy, mert most engem csapdába szorított, jó értelembe. Nem is kellett volna magyarázkodni, hisz úgy is tudjuk mi ott voltunk, vagyunk, és talán leszünk egymásnak.