Lehullott szirmok

28.

Huszonnyolcadik fejezet

"A három legnehezebb dolog az életben: bízni, hinni, megbocsátani„.
Anya, lánya, unokája c. film

V. Felvonás

Korai napfény.
Meleg levegő.

    Az adrenalin újra szétáramlott bennem a gondolatra, hogy ezúttal már nem egy ismeretlen személlyel állunk szemben. Így, hogy tudtuk ki az, aki a másik oldalon állt, sokkal könnyebben tudtam összpontosítani, és arra fókuszálni, ami előttem állt. Méghozzá a lehető leggyorsabban vallomásra bírni Haleyt. Akárhogyan is, de kiszedni belőle mindent, ami ahhoz szükséges, hogy bíróság elé kerüljön, és igazságot szolgáltassanak. Egyszer s mindörökre magam mögött akartam hagyni mindazt, amit át kellett élnem miatta. A rengeteg szorongást, félelmet, feszültséget, aggodalmat és a fenyegetettség állandó vasmarokként szorító kezét.

Azzal, hogy megtudtam ki állt minden mögött, olyan volt mintha a vállamat nyomó teher szinte leolvadt volna rólam. Nem kellett minden percben üres tekintettel bámulnom az engem körülvevő arcokat, azt latolgatva, vajon ki tette, és mikor támad meg. Tudtam, hogy nem szabad elengednem magamat egy pillanatra sem pusztán azért mert kiderült, hogy ki gyilkolta meg a lányt, de a lázas stressz úgy tűnt kezd egy kicsit alább hagyni, és végre a józan ész kezdett el diktálni.

Noah a konyhapultnak támaszkodott, és a tekintetéből arra következtettem, hogy előző éjszaka nem sokat aludhatott, ha ennyire eltökélt és biztos tervvel áll elő. Vörösség futott el a gondolatra, hogy miután én mellette elaludtam, ő még órákon át fent volt, és terveket készített, miközben én ott szuszogtam mellette, magamról sem tudva. Az a nevetséges gondolat jutott eszembe, hogy vajon horkoltam-e. Reméltem, hogy nem.

– Szóval? – kérdeztem, és egy kicsit közelebb léptem hozzá, a konyhapultra huppantam, és a lábamat lóbálva figyeltem, ahogy szemeivel követi a mozdulataimat.

– Szükségünk lenne Julyra – kezdte, mire én összehúztam a szemeimet. – Be kell valahogy jutnunk hozzá, és el kell érnünk, hogy vallomást tegyen.

– És mi a garancia, hogy neki hisznek? Mármint... – nyeltem egyet, és oldalra döntöttem a fejemet. – Nekem sem hitt senki. Sőt, időpontot kaptam egy kórházi pszichológushoz. July bizonyítottan beteg, az ő szava...

– Nem kell, hogy vallomást tegyen – felelte a fiú, mire én összezavarodva pillantottam rá.

– Akkor?

– El kell érnünk, hogy Haley fenyegetve érezze magát. Szükség van egy csalira. Egy olyan csalira, ami biztosan érdekli. Ha el tudjuk érni, hogy July vallomási szándéka nyilvánossá váljon valahogy, akkor nincs más dolgunk, mint arra várni, hogy Haley mikor tesz valami olyasmit, amivel leleplezi magát – magyarázta, mire én aprót bólintottam. Valami viszont még mindig nem stimmelt.

– És mi van ha Haley nem tesz semmit? – kérdeztem, mire Noah a fejét rázta.

– Nem fogja tudni, hogy July a tanú – mondta, és elmosolyodott. – Neki csak azt kell tudnia, hogy van egy tanúnk, aki péntek délután tesz vallomást ellene. Hidd el, még azelőtt meg fog keresni téged, hogy delet ütne az óra. Meg akarja majd tudni ki a tanú.

– Fel tudom venni a beszélgetést – mondtam, és vettem egy mély levegőt. – Ezúttal tudom, hogy számítanom kell rá, úgyhogy be tudok állítani egy rögzítést. És mi lesz Julyval? Ha úgysem tesz vallomást, mi értelme van egyáltalán belevonni?