Isabella Blackwood súlyos terheit cipeli hátán, miközben kényszeredetten próbál megfelelni a St. Margaret Leánygimnázium és Kollégium elvárásainak, hogy az év végeztével válhasson valakivé. Valakivé, aki többre képes, mint ahogy látszik. Ám arra ő s...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Tizedik fejezet
Nyomban látjuk, ha valahol a két legszükségesebb tulajdonság hiányzik: a szellem és az erő. Johann Wolfgang von Goethe
II. Felvonás
Emlékek. Porosodó múlt.
Amelia szobája bizonyára úgy maradt, ahogy a lány hagyta, mikor utoljára hazalátogatott, mert amikor kinyitottuk az ajtót, tipikus kamasz rendetlenség fogadott bennünket, még pár eldobott ruhadarab és zokni is hevert a földön. Viszont, ami ennél sokkal hamarabb felkeltette a figyelmemet, az a bútorokon megülő vékony porréteg volt, ami arról árulkodott, sok idő telt el a lány utolsó látogatása óta. Akár hónapokkal ezelőtt lehetett itt utoljára. Amit nagyon furcsálltam, hiszen hétvégente ő is elhagyta a kollégiumot, mégis akkor hová ment, ha nem haza. Esetleg másik szobát használt a házban? De hiszen annak semmi értelme nem lett volna. Valami más oka kellett hogy legyen a poros bútoroknak.
- Nos, mivel szeretnél kezdeni? – kérdeztem Noaht, aki nem mellesleg mióta bejöttünk a házba bűzlött a cigaretta szagtól, és majdnem elhánytam tőle magamat.
- Talán az íróasztal – vetette fel, és mindketten egyszerre fordultunk a kis asztal felé, amit szintén vékony por fedett.
- Miért ilyen poros minden? – kérdeztem Noaht, ahogy egyszerre kezdtük el átkutatni az asztalon heverő papírhalmazokat. – Olyan mintha hónapok óta nem lakná senki ezt a szobát.
A fiú csak megrántotta a vállát, úgyhogy kénytelen voltam rájönni, hogy tőle nem fogom megtudni, hogy mi a helyzet. Találomra nézegettem a kijavított dolgozatokat, rajzórai munkákat, félig betelt füzeteket, különböző, szülők számára kiküldött nyomtatott értesítéseket. Ahogy a papírok között fötörtem a kezembe akadt egy ezüst kis csomag a halom aljáról. Tanácstalanul forgattam ujjaim között a kis apróságot, kellett pár másodperc mire rájöttem, hogy mit találtam. Meglepetten hajítottam vissza az óvszeres csomagot az asztalra, Noah pedig mellettem felröhögött. Ebben a pillanatban gyűlöltem, hogy ilyen keveset tudok a szexről, és még egy kotont sem ismerek fel azonnal. A fiú az arcomat nézte, ajkain szórakozott mosoly ült, gondoltam mi a véleménye. Az enyém az volt, hogy megbaszódhat a gúnyolódásával együtt.
- Ne aggódj, nem bánt – gyenge beszólására megforgattam a szemeimet, mintha nem tudnám, hogy a szégyentől kipirosodtam.
- Inkább gondolkodj, tökfej – fordultam felé. – Miért tart egy leánykollégiumos magánál óvszert? Kivel ismerkedett meg egy olyan helyen, ahol csak lányok vannak?
- Lehet hétvégi afférokhoz kellett – felelte, mire én értetlenül ráncoltam az orromat. Ezt ő sem gondolhatta komolyan.
- Szerintem meg nem. Véleményem szerint egy lánynak, akkor érdemes ilyet tartania magánál, ha valaki tartós van neki. Hétvégi kalandokhoz inkább a fiútól kéne elvárni, hogy tartson magánál, ha úgy alakulna a helyzet... – okoskodtam nagy büszkén, miközben ezer százalékosan biztos voltam abban, hogy ezúttal tényleg nem mondok hülyeséget.
