Isabella Blackwood súlyos terheit cipeli hátán, miközben kényszeredetten próbál megfelelni a St. Margaret Leánygimnázium és Kollégium elvárásainak, hogy az év végeztével válhasson valakivé. Valakivé, aki többre képes, mint ahogy látszik. Ám arra ő s...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Tizennegyedik fejezet
"Szabadságunkban áll, hogy azt tegyük, amit akarunk, (...) de az sohasem, hogy azt akarjuk, amit akarunk.„ Thomas Hobbes
III. Felvonás
Nyüzsgő diákság. Baráti beszélgetések .
Az ebédlő zajos volt a sok tálca csattogásától, és az evőeszközök csengésétől, ahogy a porcelán tányéroknak ütődtek. Éppen egy tál bazsalikomos paradicsom levest kanalaztam a számba, mikor Lilian mellettem termett. Arca zilált, tekintete aggódó volt, és zavarodottan nézelődött mindenfelé, mint aki rémeket lát. Letettem a kanalamat a tálcámra, és óvatosan magam mellé ültettem. Hatalmas szemekkel néztem, és vártam, hogy megmagyarázza szokatlan viselkedését.
- El kell mondanom valamit – kezdte, és a szemeit továbbra is körbe-körbe járatta a diáklányok tömegén. – Míg ide nem ér.
- Ki? Ki nem ér ide? – kérdeztem, és már nem is voltam éhes. Frusztrált kíváncsiság lett rajtam úrrá.
- July – nyögte ki, mire én zavarodott pillantást vetettem rá. Abban sem voltam biztos eddig, hogy Lilian ismeri-e egyáltalán, nemhogy ilyen zavart legyen miatta. – Nem az, akinek hiszed.
- A-ha – nyögtem ki kissé furcsa tónussal. – Pontosan mire gondolsz?
- Arra, hogy most jövök a suli pszichológusától, és... – mély levegőt vett. Eddig is tudtam, hogy Lilian járt a suli dilidokijához, kiskorában elhagyta az apukája, és emiatt néha eljárt hozzá tanácsadásra. – Nem akartam kutakodni vagy ilyesmi, csak...megakadt a szemem egy aktán. Julyé volt az. És hát, én belenéztem. Tudom, hogy nem szabadott volna, de a kezdetektől fogva bűzlik nekem vele kapcsolatban valami. És igazam is lett, ugyanis kiderült, hogy beutalót kapott tavaly.
- Beutalót hova? – kérdeztem, és nagyon nem értettem mi történik.
- A kerületi idegosztályra – felelte tömören, ajkait összepréselve.
- Ó – nyögtem ki, momentán nem tudtam többet mondani.
- És ez még nem minden – tette hozzá, még mindig az ebédlőt pásztázta, mostmár rájöttem Julyt keresi a tömegben. – Járt zárt körű csoportterápiára is. Azért mert megállapították róla, hogy paranoid személyiségzavara van.
- Az meg micsoda? – kérdeztem bután, mire Lilian vállat vont.
- Nekem is utána kellett néznem – halkabbra fogta a hangját. – Egy nagyon súlyos karakterbetegség. Lényegében mindent és mindenkit ellenségnek tekint, azt hiszi az emberek rosszindulatúak, és folyton ellene forralnak valamit. Ez néha szorongással, fokozott stresszel vagy frusztrációval párosulhat.
