Isabella Blackwood súlyos terheit cipeli hátán, miközben kényszeredetten próbál megfelelni a St. Margaret Leánygimnázium és Kollégium elvárásainak, hogy az év végeztével válhasson valakivé. Valakivé, aki többre képes, mint ahogy látszik. Ám arra ő s...
Mielőtt az új fejezetet olvasásra bocsátanám, szeretném megjegyezni, hogy mennyire hálás vagyok a sok-sok csillagért, listázásért és türelemért. Az utóbbi időben kissé el vagyok havazva, és ez sajnos a történetek rovására megy. Remélem a jövőben több időm lesz, és sűrűbben leszek képes hozni nektek a részeket! Addig is jó olvasást, és bátran hagyjatok véleményt, mindig öröm olvasni!
К сожалению, это изображение не соответствует нашим правилам. Чтобы продолжить публикацию, пожалуйста, удалите изображение или загрузите другое.
Huszonegyedik fejezet
"A nap felvillanyozza az elmét, az éj pedig elhomályosítja.„ Anna Onichimowska
III. Felvonás
Csendes léptek. Hullámzó némaság.
Nem kellett a szökésen agyalnom, ugyanis amikor délután végeztem az óráimmal boldogan vettem tudomásul, hogy a portás eltűnt valahol az épületben, mikor a kijárat felé indultam, fejemben megannyi kifogással. Nem tudtam szökésnek minősül-e az ilyesmi vagy sem, de mire mélyebben belegondolhattam volna, már messze jártam az iskola kapujától. Noah pár sarokkal odébb vett csak fel, mert nem akarta egyikünk sem, hogy a fekete Mercedes ismét gyanút keltsen. Arra meg végképp semmi szükségünk nem volt, hogy valaki felismerje az idősebbik Smithst, és ezzel további bajba keveredjünk. Izgatottságot éreztem az ereimben futni, miközben Noah bekapcsolta a rádiót, és a közlekedési híreket hallgattuk.
Nem szóltunk egy szót sem egymáshoz. Tulajdonképpen azt sem tudtam hányadán állunk most egymással. Nevezhető-e kapcsolatnak az, amiben most voltunk, bár ebben magam is erősen kételkedtem. Mégsem zárhattam ki teljesen ugyanis olykor kaptam egy-egy olyan ölelést, ami többről árulkodott mint csupán egy testi kapcsolatról, vagy olyan szavakat, amik nyomot hagytak bennem. De az is lehet, hogy csak képzeltem. Az igazság az volt, hogy nem voltam túl jártas az ilyesmiben, hiszen még egy kapcsolatom sem volt.
- Min gondolkozol? — pillantott rám a fiú a volán mögül, mielőtt újra visszafordította volna tekintetét az útra.
- Semmin. Honnan veszed, hogy gondolkozom? — kérdeztem vissza, és rávezettem a pillantásomat.
- Rágod a szádat — felelte, mire ösztönösen abbahagytam a mozdulatot, amit eddig észre sem vettem, hogy csináltam.
- Mindegy — hamar azon kaptam magamat, hogy mostanában egyre többször több mindenre használom ezt a jelentéktelen szót, tele nemtörődömséggel.
- Oké — vonta meg a vállát, aztán sóhajtott egyet. — El fogod tudni játszani az instabilt?
- Nem hiszem, hogy sokat kéne játszanom rajta - jegyeztem meg keserűen, mire Noah a fejét csóválta.
- Mi van veled? – tudakolta, mintha tényleg lett volna bármi elszámolni valóm is felé. Természetesen nem volt, de azért én csak panaszra nyitottam a számat.
