Isabella Blackwood súlyos terheit cipeli hátán, miközben kényszeredetten próbál megfelelni a St. Margaret Leánygimnázium és Kollégium elvárásainak, hogy az év végeztével válhasson valakivé. Valakivé, aki többre képes, mint ahogy látszik. Ám arra ő s...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Tizenegyedik fejezet
"A tények a pajzsod. A becsület a kardod.„ Ben Shapiro
II. Felvonás
Bosszúság. Lopott pillantások.
Noah megállás nélkül engem bámult, reggeli közben a két falat vajas pirítós között, miközben az ágya szélén ülve a cipőmet húztam, majd mikor a kocsiba ülve elindultunk, másodpercenként rám pillantott a volán mögül.
Tudom, hogy ő volt az tegnap este. Mögém feküdt, és átölelt, amikor rémálom gyötört. Reggelre nyilván nem találtam senkit az ágyban magam mellett. De akkor meg mégis mit várt? Köszönjem meg neki vagy mi? Mert arra aztán várhatott.
- Mi van már? – csattantam fel hangosan a tizedik perc után, miközben nem maradt abba a megrögzött figyelése.
- Mindegy – rázta meg a fejét, amivel csak még jobban kikészített. – Szükségem lenne a címetekre.
- A címünkre? Dehát minek? – kérdeztem meglepetten, el is felejtettem miért voltam dühös rá, annyira meglepett.
- Tegnap azt mondtad rendben van, ha ma hazaviszlek – mondta, én pedig sziszegve kaptam észhez, hogy valóban ilyesmit mondtam. Csakhogy ennek egyáltalán nem voltam tudatában, és a legkevésbé sem akartam, hogy hazavigyen. Már csak az hiányzott volna, hogy az éjfekete fenséges Mercedes egy olyan környékre furikázzon, amit Noah minden bizonnyal csak a filmekben látott.
- Igazából erre nincs szükség – hárítottam. – A kollégiumba vigyél kérlek.
- Ne viccelj, Isa, egész hétvégén ott akarsz dekkolni? – kérdezte meglepetten, én pedig csak hevesen bólogattam. – Akkor elviszlek magamhoz – mondta, és rám sandított a reakciómat figyelve. Bizonyára paradicsomok vörösségét felülmúló színeket öltöttem. Egy hétvége Noahval kettesben a lakásán? Na azt biztos nem.
- Jó, akkor beütöm a címemet – feleltem, a fiú pedig elnevette magát, valószínűleg tudta, hogy ezzel rám kényszerítheti az akaratát.
- Szuper, köszönöm – villantott rám egy mosolyt, miután bepötyögtem neki, én pedig megforgattam a szemeimet.
Az utat csendben tettük meg, csak a rádió szólt halkan, néha-néha váltottunk egy-egy szót. Noah elmondta, hogy ő maga még reggel egyszer átfutotta a naplót, hátha talál benne valami fontosat, de véleménye szerint a lehető legnagyobb tartalmi előrehaladást az hozta, hogy én is megtudtam a viszonyát Mr. Whiterrel. Ami hozzáteszem még most is rémisztően hatott, ahogy az álmomból visszaidéztem őt, ahogy ujjai Amelia bőrét felsértették. Régen álmodtam ilyen hátborzongatót, nyilván kikészített idegileg az előző nap, és a sok új információ.
