Isabella Blackwood súlyos terheit cipeli hátán, miközben kényszeredetten próbál megfelelni a St. Margaret Leánygimnázium és Kollégium elvárásainak, hogy az év végeztével válhasson valakivé. Valakivé, aki többre képes, mint ahogy látszik. Ám arra ő s...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Nyolcadik fejezet Senkinek nem kell tudnia, mit teszünk Khalid
II. Felvonás
Feszültségtől terhes levegő.
Hűvös verejtékcseppek.
Az igazgatói irodában ültem, miközben Wendie szokás szerint késett. Jobbomon egy üres, kárpitozott szék állt, balomon Ms McKenzy a menzán lévő ügyeletes tanár, aki állítólag végignézte az "esetet". Legalábbis ez volt, az amit az igazgató üdvözlésképp hozzám vágott, mikor beléptem a szobába. Azóta pedig itt ültem. Kettő óra múlott nyolc perccel. Már éppen kinyitottam volna a számat, hogy Mr Marshall-t arra buzdítsam, kezdjük el a lány nélkül, mikor az végre megjelent az ajtóban.
- Elnézést a késésért Igazgató úr! Az utolsó órám kissé elhúzódott! – kezdte a lány, majd becsukta maga mögött az ajtót.
Ahogy megfordult, a levegő a tüdőmben rekedt. A lány szeme alatt hatalmas lila, véraláfutás égtelenkedett. Valószínűleg a két másik személy is észrevette, mert mellettem Ms McKenzy felszisszent, az igazgató pedig ciccentett egyet. Idegesen fújtam ki a levegőt, miközben Wendie leült mellém a székbe. Arcára valamiféle hamiskás félelmet csalt, amit nyilvánvalóan a szeme alatti monoklira akart fogni. A szemét rám vezette, de én az eltökéltségen kívül mást, nem láttam benne.
- Nos, kedves hölgyeim, mind tudják a tegnapi délbeni eset miatt vannak itt. Szeretném először egyikőjük, majd a másikójuk szájából hallani. Végül pedig Ms McKenzy tanárnőt hallgatjuk meg. Elkezdené, Wendie? – tette fel a kérdés Marshall, mire a lány szemei azonnal felcsillantak.
Már fent sem akadtam azon, hogy annak ellenére, hogy én voltam pontos, ő pedig késett, az állítólagos eseményeket tőle hallgatják meg először. Ez volt a gazdag lányok sorsa. Az én családomban sosem volt annyi pénz, hogy ajánlatokat tegyünk az iskolai könyvtár felújítására, vagy a szekrények lefestésére. Azonban Wendie családja pontosan tudta, mit miért csinált. Az ilyen helyzetekben ugyanis nagyon jól jött a könyvtár felújítás kártya.
- Szóval Isa és én... – majdnem felprüsszköltem, mikor meghallottam milyen kedveskedve ejti ki a becenevemet, amit soha nem használt. – ... csúnyán összekaptunk egy apróságon, és ekkor Iza egy nagyon gonosz dolgot szúrt oda nekem... – a hangja megbicsaklott, tátva maradt a szám, ez a lány elmehetne színésznőnek is. – Én pedig dühös lettem és megütöttem. Rettentően sajnálom! Bárcsak vissza tudnám forgatni az időt!
Chh! Na persze! Valaki adjon egy vödröt, mert mindjárt idehányok meghatódottságomban!
- És mi történt a szemeddel? – csak én láttam, hogy mintha a lány szemei felcsillantak volna? Valószínűleg erre a kérdésre számított. Olyan volt, mintha egy valóságshowba csöppentem volna, és ez kezdett nagyon nem tetszeni.
