Isabella Blackwood súlyos terheit cipeli hátán, miközben kényszeredetten próbál megfelelni a St. Margaret Leánygimnázium és Kollégium elvárásainak, hogy az év végeztével válhasson valakivé. Valakivé, aki többre képes, mint ahogy látszik. Ám arra ő s...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Tizenkettedik fejezet
A nagy erőfeszítés nagy felelősséggel jár. Genki Kawamura
II. Felvonás
Feszülő izomcsoportok. Feszélyezettség.
- Lejjebb Isabella kisasszony, lejjebb – utasított Mr. Whiter, de én képtelen voltam tovább kitartani a pozíciót, majdnem szétszakadt a lábam, annyira irtózatosan fájt.
A hatalmas balett teremben voltunk, amit minden irányból fal nagyságú tükrök vettek körbe, akárcsak egy tükörszobát. Minden más pedig hófehér volt, akár egy hattyú tollazata. A fal mentén végig fából készült korlátok húzódtak. Abba kapaszkodtam most én is.
- Sajnálom – lihegtem, és szerintem még az ajkaim is elfehéredtek, úgy kimerültem.
- Semmi baj – hát, nem éppen úgy nézett ki, mint akinek semmi baja. Inkább úgy, mintha a kukából halasztott volna elő. Ami azért sértő volt, de azért kicsit jogos is. – Szeretnék látni egy croisét.
- Egy mit? – kérdeztem vissza bárgyún, mire ő megforgatta a szemét. Vajon most, vagy már az első perc után rájött, hogy egy nagy büdös kamu volt, hogy valaha is jártam balettozni.
- Egy zárt állást, egy zárt állást Isabella – mondta, és szinte láttam, ahogy szépen lassan bepipult. A kifejezés továbbra is ismeretlen maradt, hiába hangzott el most az anyanyelvemen. Most mit akart, vágjam vigyázba magamat, vagy mi? Nem hiszem. El sem tudom képzelni, hogyan kavart ezzel az emberrel valaha is Amelia. Sőt, ami rosszabb, akárhányszor rágondolok, szinte el is hányom magamat. Arról nem is beszélve, hogy fogalmam sincs hogyan hozzam fel neki a lányt, és ettől csak még rosszabbul vagyok, mert semmi sem úgy haladt, ahogy szerettem volna.
- Bocsánat, meg tudná mutatni nekem ezt a crosisét? – kérdeztem, mire egy hatalmasat sóhajtott. Oké.
- A neve croisé, maga pedig soha az életben nem balettozott.
Bingó, talált, süllyedt. És a kurva életbe.
- Csak nem tudtam felvenne-e engem úgy is a listájára, ha tudja, nincsen semmilyen múltam – próbáltam menteni a helyzetet, miközben ujjaimmal babráltam. Hazug vagyok.
- Maga nem tud, és soha nem is fog tudni balettozni, túl későn állt neki – felelte hidegen, az én képzeletbeli balerina karrierem pedig szilánkosra tört. – A combjai amúgy is túl vastagok hozzá, kilókat kéne fogynia.
- Na de tanár úr! – dörrentem fel sértődötten, mire a férfi csak felvonta az egyik szemöldökét. Nem is vastagok a combjaim.
Viszont, ahogy rájöttem, hogy ez tulajdonképpen egy végleges viszlát is volt egyben, zakatoló szívvel pánikolni kezdtem. Mármint nem azért, mert annyira érdekelt, hogy tulajdonképpen lekövérezett, hanem mert semmit nem haladtam az ügyében, konkrétan fogalmam sincs, vajon tényleg megölte-e Ameliát, vagy csak...hogy is mondjam, másként kínozta. Haha, micsoda felnőtt humorral rendelkezek tizenhét évesen.
