Életünk a tét

5.

Lia

Egy hét után újra itt ülök az irodámban szerintem egyedül vagyok az egész épületben, de nem is baj hiszen ki kell gondolnom, hogy éljük túl a helyzetet. Fogalmam sincs mennyi verseny lesz az idén, ha egyáltalán lesz bármennyi is nem tudom mi lesz a szponzorokkal, nem tudom miből építünk autót, nem tudom miből adok fizetést az embereknek. Az utcai autók voltak az utolsó esélyeink a túlélésre, de azt is le kellett állítanunk a napokban, úgyhogy annak is vége. Nem tudom mit fogok mondani ma a fiúknak és Mattiának csak remélni tudom, hogy addigra kapok valamit arról, hogyan tovább.

Órákat töltöttem a pénzügyi táblázatok felett mindent sorra vettem. Egy megoldás van arra, hogy mindenkit meg tudjak tartani legalább 10 verseny és valami új szponzor, akinek elment az esze és ebben a helyzetben képes pénzt ölni belénk. A telefonom kirángatott az egész depressziómból amint megláttam, hogy a FIA egyik vezetője keres rögtön fel is vettem csak remélni tudtam, hogy jó híreket kapok.

„Miss Ferrari jó híreket hoztam, ha minden a terv szerint halad akkor 15 versenyt meg tudunk szervezni igaz nem minden város megközelíthető, de megoldható, hogy néhány helyen két versenyt is letudjuk rendezni." -Ennél boldogabb egész biztos nem leszek az elkövetkező napokban minden kívánságom így teljesüljön.

„Köszönöm szépen ez most tényleg igazán jó hír. Mikor számíthatunk a kezdésre?" -Reméltem, hogy azt mondja holnap indulhatunk.

„Nem tudjuk pontosan mikor, de egészen biztos, hogy Ausztriában kezdünk." -Nem a kedvencünk, de ez van bármi jobb, mint ez. Végszóra mindenki csoportosan megjelent az irodám ajtajában csak a fejemmel jeleztem, hogy üljenek le a kanapéra. Az arcukat látva teljesen meglepődtek rajtam. Melegítőben, teljesen természetes arccal  talán még a keresztapám sem látott nem még, hogy az irodában így üljek.

„Elég nagy gáz lehet, ha így kilép a lakásából." -Mostanában úgy érzem Leclerc nem bírja befogni a száját amikor az én állapotomról van szó, de most teljesen figyelmen kívül hagytam az egész hülyeségét.

„Köszönöm, hogy hívott és akkor várom az időpontot." -Kezdték ők is realizálni, hogy nem anyámmal telefonálok arról, hogy milyen színű legyen a következő melegítő, amit megrendel nekem.

„Versenyeztek Ausztriában, nem tudom mikor és nem tudom hogyan, de versenyeztek. 15 verseny van eddig tervben, de ez még változhat. Holnaptól újra munkába álltok. Nem akarok hallani semmi kifogást, a birtokon fogtok lakni amíg Maranelloban leszünk. Seb, ha szeretnéd nyugodtan hozd a családod elférnek legalább most legyetek együtt ugyanis sajnos a versenyhétvégére nem fognak tudni velünk jönni." -Láttam Seb arcán a hálát, tudom milyen család nélkül élni az év nagy részében és azt is, hogy milyen apa nélkül felnőni egyik sem kellemes. Ha tehetném végig utaztatnám vele a családját versenyről versenyre.

„Hé én is vihetek akkor valakit?" -Már ki sem bírnám, hogy ne szóljon bele minden mondandóba, de komolyan.

„Charles, van gyereked?"

„Nincs."

„Van feleséged?"

„Nincs."

„Na látod, a válasz remélem világos." -Ezek azok a pillanatok, amikor elgondolkozok azon, hogy lehet könnyebb lenne a dolgom nők között. De nem is akartam vele tovább foglalkozni.

Nem mondom azt, hogy nem rettegtem attól, hogy fogom viselni Charles közelségét, de nem maradhattam a lakásomban miközben mindenkit a birtokra parancsoltam még apámat is hátha szükségem lesz rá. Na jó nem csak azért, tudtam jól, hogy ő az egyetlen ember, aki megakadályozza Leclernt abban, hogy minden nap legalább tízszer depresszióba döntsön. Szemét húzás volt? Lehet, de nem számít ahogy nagyapa tanította a cél szentesíti az eszközt.

Már az autóban ültem a két pilótával amikor megszólalt a telefonom. Persze Max Verstappen mindig is a legrosszabb pillanatokban tudott felhívni és még le sem tagadhattam ugyanis a telefonom az autóhoz van csatlakoztatva.

„Nem a legjobbkor jutott eszedbe megint valami őrültség, úgyhogy csak akkor mondd, ha más is tudhat róla, ha ez nem így van akkor majd visszahívlak." -Remélem, hogy nem fogja kínossá tenni az amúgy is kínos helyzetet. Nem is értem mit hittem.

„Cicám, máskor nem vagy velem ennyire elutasító." -A két szempár eddig is elég vizslatóan nézett, de most aztán igazán. Charles és Max évek óta rettenetes viszonyban vannak folyamatos a versengés köztük, Seb pedig simán nem értette miért pont Max az, aki felhív bármivel is.

„Max Emilien Verstappen ha nem nyögöd ki végre mit szeretnél esküszöm áthajtok a nyakadon azzal a szar autóddal." -Mindig is utáltam, ha a csapaton belül bárki is tudta, hogy néhány pilótával sokkal jobb viszonyt ápolok, mint ahogy az normális lenne, de most egyenesen gyűlölöm.

„Rossz hatással vannak rád a pilótáid, mondtam én, hogy én kellenék oda, de ez most lényegtelen. Ajándékot kell vennem Victoriának segítened kell." -Nem hiszem el, hogy ezért képes volt az időmet húzni.

„Keresek valamit, de lehetőleg máskor a ma ne hívj üzenetet vedd komolyan. Találkozunk Ausztriában." -Sajnos nem voltam elég gyors és még volt ideje visszaszólni.

„Hé én vagyok az egyetlen férfi apádon kívül, aki felhív, élvezhetnéd. Vigyázz magadra kicsi Li." -Bármennyire is az őrületbe kerget az elmúlt egy évben szinte a testvéremmé vált és ezért is jelentett az utolsó mondata nagyon sokat. Tudtam, hogy nem a testi épségemért aggódik sokkal inkább a lelkiért.

„Vigyázok, este hívlak." -Nem is akartam ránézni egyik pilótára sem és most igazán élveztem, hogy csendben vannak. Szerencsére elég gyors volt az autóm ahhoz, hogy hamar a birtokra érjek viszont az ott várt vendégre nem számítottam. Az unokatestvérem állt velem szemben, sosem voltunk jóban és ez csak rosszabbodott amikor minden az én nevemre került ezért nem is értem mit keres itt. A garázsban rögtön a cuccaimért nyúltam és apám keresésére indulok minél előbb meg kell tudnom, mit keres itt Charlotte.

„Apa mit keres itt? Tudod nagyon jól, hogy mindig csak keresztbe akar nekem tenni Charles mellé nem hiányzik még ő is az életembe." -Ahogy ült nagypapa asztala mögött, mintha újra gyerekként lennék a szobában minden emlékem visszajött és persze ezt ő ki is használta.

„Szeretek itt lenni. Örülök, hogy meggyőztél jöjjünk el mi is." -Mindig is úgy manipulálta az embereket, ahogy csak akarta és sajnos engem is.

„Hiányzik. Minden nap van olyan dolog az életemben, amit el szeretnék neki mondani. Tudod mit mondott, amikor eljött Charles egyik versenyére?"

„Tudom, nekem is elmondta. Charles lesz a következő ferrari világbajnoka. Ezért nem mondtál semmit amikor felhívtalak, hogy leszerződtetem ugye?" -Minden emlék lejátszódott a fejemben észre se vettem mikor kezdtek el potyogni a könnyeim, de meg se próbáltam eltűntetni őket szükségem volt arra, hogy ki tudjam sírni magam apa vállán.

„Nem csak ezért. Mindig is ez volt az álma, az édesapjának meg ígérte a korházban nem tudtam volna ezt tönkre tenni és nem is akartam." -Ha eddig nem sírtam volna akkor most biztosan neki kezdtem volna. Tudtam mennyit jelentett neki, hogy beülhetett álmai autójába és azt is tudom mennyire sokat jelent neki a világbajnoki cím.

„Fabio. Lia, tudunk beszélni kérlek?" -Nem kellett megfordulnom, hogy tudjam ki az csak reménykedni tudtam benne, hogy semmit nem hallott a beszélgetésünkből vagy pedig abban, hogy apám na hagyjon itt minket.

„Én megyek megkeresem anyádat lassan gyertek vacsorázni." -Sosem akart nekem rosszat és hiába tudom, hogy később meg fogom köszönni neki, hogy egyedül hagyott minket most mégsem érzem úgy, hogy örülnék a helyzetnek.