21

44 1 0
                                    


Lia


Hogy jól vagyok-e? Nem tudom, jól kell lennem. Magamért és érte azaz értünk. Mostmár nem én számítok, hanem a pici babámra kell koncentrálnom.  Kevesen tudják, hogy létezik de azok akik tudnak a ferrari örökösről ők a világ legnagyobb ajándékai az életemben.

Anyáék már most azon ötletelnek, hogy mit fognak programozni.Lando és Mick állandó vitában vannak arról, hogy ki is lesz a pici keresztapja. Természetesen, mindenkinek van elképzelésre arról, hogy kisfiú vagy kislány lesz a legkisebb a családban. Ma viszont el kell mondani még egy embernek, hogy bővül a család és ez nem más, mint Arthur. Szeretném, hogy legalább ő legyen a picurka életének része. 

Gondolkozásomból a csengő hangja szakított ki. Rohantam is, ajtónyitás után pedig már Arthur nyakában is voltam. Hiányzott már, hiszen a mindennapjaim része volt és most pár hónapja nem is hallottunk egymásról.

Gyere be, sok mindent kell megbeszélnünk.-szóhoz jutni sem hagytam és már húztam is be őt az ajtón és a kezemben is volt az ajándékdoboz, mely felfedi a titkom. Nem szerettem volna sokáig húzni, túl akartam esni a dolgokon.

Lassíts már Lin, nem sietek sehova az egész napom szabaddá tettem, amint hívtál.-ez azért megmelengette a szívem, ezekkszerint még mindig barátjának tekint. 

Szeretnék odaadni neked valamit, még mielőtt elkezdesz faggatni, hogy mégis hogy érzem magam.-és már nyújtottam is felé a kis dobozkát amiben lapult egy fotó és egy kis üzenet arról, hogy a legújabb cukiság úton van hozzánk.

Izgatottan vártam a reakciót, de minden idegességem elmúlt amint megláttam azt a hatalmas mosolyt Arthur arcán.Boldog, már most hatalmas szeretetet láttam a szemében a kis szerelmem felé.

Kisfiú? Ugye kisfiú, majd megtanítom csajozni és persze autót vezetni. Úr isten Lin, én leszek a világ legmenőbb keresztapukája. Ha viszont kislány, na akkor bajban leszünk. Nem fogom győzni elhajtani a fiúkat. Nem hiszem el, úton van a következő Leclerc-Ferrari nemzedék első kisembere.- na és itt vettem egy nagy levegőt, ugyanis most jön a fekete leves.

Arthur, te vagy és leszel is az egyetlen Leclerc aki tudni fog róla. Ferrarinak fog születni és úgy is fogja élni az életét.-láttam az arcán, hogy meglepődött de végül bólintott. Hiszen tudja mi történt köztem és a testvére közt.

Éz mi lesz most veled és a munkáddal? Lin, nem fogod tudni titokban tartani a dolgot.

Nem fogom titkolni. Apa átveszi a helyemet, a terhességemet leginkább a birtokon fogom tölteni és a picurka születése után minden vissza tér majd az eredeti felállásba. A gyárban fogom ellátni a vezérigazgatói feladataimat.

Mindenben számíthatsz rám, ígérem tőlem senki nem tudja meg. Neked is meg kell ígérned valamit. Mindig is az élete része lehetek a babádnak.- bólintottam, hiszen pont ezt szerettem volna egy kis szelet legyen az életének része az apukájából és erre alkalmasabb embert sem találhattam volna, mint Arthurt. 

Rengeteget beszélgettünk majd elköszöntünk egymástól. Amint becsuktam az ajtót egy óriási megkönnyebbülést éreztem a lelkemben.



Você leu todos os capítulos publicados.

⏰ Última atualização: Sep 17 ⏰

Adicione esta história à sua Biblioteca e seja notificado quando novos capítulos chegarem!

Életünk a tétOnde histórias criam vida. Descubra agora