Életünk a tét

7.

🔞

Lia

Elég hosszú napom volt és apám is bekavart hiszen előbb érkezik, mint várta. Rossz ötlet tőlem, hogy ma Charlessal megint bejárjuk éjjel a pályát veszélyes terep ez kettőnknek főleg rám nézve, de ez van szükségem van erre az egészre, hogy egy kicsit ki tudjak szakadni a folyamatos agyalásból.

Amint beléptem az étterembe láttam hol ülnek hiszen még mindkettőn a csapatfelső feszült nem is mentem inkább oda azért annyira nem szeretnék okot adni a pletykálásra. Intettem nekik, hogy azért ne tudják a fejemhez vágni a világ legbunkóbb főnöke címet. Charles szemei egész végig rajtam voltak, mintha azt várta volna mikor lépek le előle, amint befejeztem felállt és elment. Tudtam, hogy mindig ezt csináltuk, ha nyilvános helyen akartunk kicsit eltűnni az emberek vizslató szemei elől, de azt is tudtam, hogy akkor is mindenki tudta, hogy nem egyszerre mentünk ki a mosdóba nem még most, amikor én vagyok az exbaratnő főnöke. Le kell szoktatnom erről és kitalálni valami nem feltűnőbbet, mert így tényleg a címlapon leszünk napokon belül. Láttam, hogy Maxék belépnek ezért még az előtt kellett lelépnem, hogy elindulnának felém. Sikeresen eljutottam a parkolóig, ahol Charles Mattiával beszélgetett arról az istenverte autóról. Komolyan nem hiszem el, hogy a saját keresztapám tesz próbára már két napja. Az oszlop mögött megbújva vártam, hogy lelépjen tizenhat évesen nem bujkáltam, ha Charlessal akartam találkozni erre lassan 21 évesen erre kényszerülök.

„Na jó majdnem sikeresen lebuktunk már az indulás előtt úgyhogy Leclerc ülj be, de gyorsan és induljunk"

„A nagy Lia Ferrari nem követeli, hogy vezethessen el sem hiszem" -Igazi seggfej. Tudja nagyon jól, hogy vele sosem csináltam ezt. Provokálás egyes az biztos.

„Fogd be. Vezess és minél előbb oda akarok érni." -Mindig is imádtam vele autózni sokszor nem is volt úti célunk csak mentünk a városba és beszélgettünk. Amint odaértünk megállt a kerítés mellett, ahol be tudunk mászni, hiába mehettünk volna be simán a kapun, ha felmutatom a kártyám az nem volt ennyire izgalmas. Amint átmásztunk rögtön el is indultunk a szokásos körünkre. Minden olyan volt mintha el sem telt volna lassan két év az utolsó körünk óta csupán annyi volt más, hogy nem voltunk egy pár.

Minden kanyar a legnagyobb szakmai odafigyelést kapta viszont mindketten tudtuk az autónk idén nem olyan, ami az első háromba belefér. Amikor visszaértünk a rajtrácsokhoz leültünk oda, amit kitűzött célnak és átmentünk gyerekekbe, mindent megbeszéltünk.

„Utálom ezt a pályát mindenhol azt az idióta bikát látom."

„Nem, te Maxet utálod és itt mindenki őt isteníti, ha nem így lenne nem utálnál itt versenyezni."

„Mi van köztetek?" -A kérdése nem mondom azt, hogy meglepett viszont nem számítottam rá. Tudtam, hogy érdekli, de azt hittem már rég elengedte ezt a témát.

„Nem gondoltam, hogy eddig kibírod, hogy ne kérdezd meg. Semmi nincs köztünk olyan nekem, mint Mick csak Max a bátyám és nem az öcsém." -Nem akartam belemagyarázni az érdeklődésébe semmit, nem akartam magam hitegetni bármivel is viszont azt éreztem, hogy jobb, ha megyünk ugyanis kezdem teljesen elveszíteni a tiszta gondolataimat.

„Menjünk, holnap nem lehetsz fáradt, ha megint ebben a kockában akarjuk tölteni az estét."

„Szóval holnap is hajlandó vagy velem átmászni a kerítést."

„Meg is sértődnék, ha egyedül jönnél." -A visszafele utat csendben tettük meg, én azon gondolkodtam mi is lenne a helyes ő pedig szerintem próbálta megfejteni miért változott meg ennyire a hangulatom. Amikor leparkolt nem akartam még kiszállni, de ő sem nagyon sietett. Ültünk egymás mellett csendben és vártuk, hogy melyikünk adja fel előbb a hallgatást.