Életünk a tét

12.

Lia

A pályán beszélgetni sem volt erőm és Charles ezt nem is erőltette. Minden olyan helyre emlékeztem ahol még tudna hozni az idején és azt meg is osztottam vele de ennyi azon kívül csak sétáltunk egymás mellett és végre újra nem kellett a sok gonddal foglalkozni hanem napok után megint megnyugodva élveztük egymás társaságát.

Nem is voltunk kinn sokáig, végig mentünk a pályán ültünk a rajtrácsban és indultunk is vissza. Én álmos voltam Charlesnak pedig holnap versenye van és tudom milyen ha fáradtan ébred. Senkinek nem kívánom.

Miután visszaértünk gyors zuhany után feküdtünk egymás mellett és perceken belül már az igazak álmát aludtam.

Reggel apró csókokat éreztem a nyakam és az arcom minden területén.Imádtam, viszont azt már kevésbé amit jelentett. Reggel van, fel kell kelnem, Charlesnak vissza kell menni a szobájába és apám és keresztapám társaságában reggelizhetek. Csodás.

"Mennem kell édes és neked is készülődnöd kell apukád az emlékeim szerint sosem késik."

"Tudom, maradj még egy kicsit. Légyszi." -Ahogy csak tudtam bújtam a kezei közé hiszen tudtam erre maximum a verseny után a pihenőjében lesz esélyem de esélye még annak is kevés.

"Már így is késünk úgyhogy gyerünk királylány kelni kell." -Nemtetszésem kifejezve de azért kikeltem az ágyból és Charles is lelépett egy gyors csók után. Amint felöltöztem, kifestettem magam indultam is le az étterembe. Az első pillanattól tudtam, hogy nem fog tetszeni, hogy nem a csapatpóló van rajtam de sajnálom. Sosem szerettem hordani még amikor sajtós voltam sem nem még most amikor még aludni is magassarkúban járok. Amint beléptem kiszúrtam apaáékat és oda is mentem hozzájuk a mellettük lévő asztalnál ültek a pilóták és a sajtósaik. Tudtam mi egy versenynap menete és azt is Mia mennyi szenvedést él át Charles mellett ilyenkor. Vannak rigolyái melyeket lehetetlen megszokni és ezek persze teljesen értelmetlennek tűnnek mindenki számára. Sebbel viszont teljesen más a helyzet hiába nem dolgoztam vele sosem mégis tudom a német minden kívánságát ilyenkor.

"Mért nem a csapatruha van rajtad?" -Minden álmom most dőlt össze arról, hogy Mattia legalább a ruhámba nem szól bele.

"Nektek is jó reggelt. Köszönöm, jól aludtam kipihentem magam. Nem töltöttem sokat reggel a tükör előtt, de azért jól esik, hogy megdicséritek milyen csinos vagyok ma IS. És egyébként minden rendben veletek? Charles te jól aludtál? Seb felkészültél minden kanyarból?" - Esküszöm nem akartam kiakadni, de egyszerűen nem bírtam magam visszafogni. Mióta közöltem vele Seb megy a szezon végén mintha kicserélték volna és minden öröme az ha engem az őrületbe kergethet.

"Li, jól nézel ki és örülök, hogy kipihented magad én is jól aludtam, viszont nekem most mennem kell a pályán találkozunk. Itt az autókulcsom jöhetsz ezzel én Sebbel megyek." Mintha mi sem lett volna természetes minthogy az apám és Mattia előtt arról beszélgetünk, hogy aludtunk és, hogy ki hogy jut el a pályára.

"Szerintem vissza sem adom egészen addig amíg nem kaptam végre egyet én is."- Már csak a nevetését hallottam és a távolodó alakját láttam, de mind a ketten tudtuk esélyem sincs megtartani örüljek annak, hogy most nekem adta.

"Lia, kicsim. A mai verseny után én indulok haza mert anyád már így is kivan, hogy eljöttem és őt otthon hagytam" -Az a baj, hogy el is tudom képzelni. Anyám tipikus olasz nő aki mindig tudja mivel manipulálja az apámat.

"Jólvan apa, szerintem amikor szünet lesz hozzátok fogok menni és nem a birtokra vagy a lakásomba. Persze csak ha nem gond."

"Dehogy gond. Anyád már így is kérdezte mikor jössz majd." -Imádom anyukámat, de néha úgy csinál mintha még mindig maximum tizenöt éves lennék.