Marvel oneshots [KÉRÉST ELFOGADOK]

𝐡𝐚𝐭𝐞 𝐭𝐡𝐚𝐭 𝐢 𝐥𝐨𝐯𝐞 𝐲𝐨𝐮 - 𝐁𝐫𝐮𝐜𝐞~3.

[ Ez a rész a_llama_with_glasses közreműködésével készült]
T/N = te neved
karakter x olvasó
loki_hiddlestonson kissé megkésve, de kárpótlásul hosszabbra sikerült fejezet. Remélem tetszeni fog!

Már több, mint egy hónapja vagyok a Stark toronyban Tony titkárnőjeként. Mindenki nagyon kedves velem az első pillanattól fogva. Finoman szólva is érdekes találkozás volt. Az egész csapat nagyon rendes volt, egy valakit kivéve. Ez az egy ember pedig Bruce Banner volt. Meglepő, mi? Az ember azt hinné, hogy ő az a kedves de visszahúzódó tudós féle. Hát tévedtem.

Eleinte nem volt olyan vészes a dolog, csak kerültök egymást, meg időnként azon kaptam, hogy meglehetősen morcos képpel méreget a szoba másik végéből. Mostanra már ez odáig fajult, hogy nem bírunk elmenni egymás mellett egy beszólás vagy egy gúnyos horkantás nélkül.

Persze először mindenki furcsállta a dolgot és próbáltak segíteni nekünk egy kicsit összebarátkozni. Mondanom sem kell, hogy sikertelenül. Az első pár alkalommal próbáltam beszélni vele, hogy hátha tisztázni tudjuk a dolgot, de eredménytelenül, és mindig csak kiabálás lett a vége. Így hát egy idő után feladtam.

Ma is éppen a konyha pulton ülve beszélgettem Steve-vel amikor a „kedvenc" doktorom besétált a helyiségbe. Természetesen nem bírta ki egy horkantás nélkül. Levett egy bögrét a szekrényből és félig megtöltötte kávéval. Én sem álltam meg, hogy ne mondjak valamit.

- A lovak elbújhatnak szégyenükben! - morogtam az orrom alá épp elég hangosan ahhoz, hogy meghallja. Éppen a hűtőben kutakodott a tej után, ám a beszólásomra sarkon fordult, és kérdőn nézett rám. Ártatlan arccal pislogtam rá, amire válaszul megforgatta a szemeit, feltöltötte a bögréjét tejjel, majd azt kevergetve vonult ki a konyhából.
Néhány másodperc múlva a folyosóról hangos köhögés és prüszkölés hallatszott, én pedig hangos röhögésben törtem ki. Hogy mindenki értse, amíg Bruce fejjel a hűtőben volt én gyorsan tettem egy púpos kiskanál sót a kávéjába, ami szerencsémre még forró volt, így a kristályok gyakorlatilag azonnal feloldódtak benne. Steve ezt faarccal végig nézte, és most próbált minél csendesebben kuncogni a teája felett, mivel a többiekkel együtt megfogadta, hogy nem foglal állást a doki és köztem lévő ügyben.

- T/N! - hallottam meg az ismerős hangot a folyosóról.

- Igen, Mr.Stark? - néztem a főnökömre olyan ártatlanul, amennyire ez lehetséges. A férfi a konyhába érve megtorpant, majd a szeme megakadt rajtam.

- Igaz, hogy sót tettél a kávéjába? - kérdezte unottan. Egy kis hezitálás után szólaltam csak meg.

- Igazán csak túlreagálja a dolgot. Úgy csinál, mintha megmérgeztem volna!

Tony szúrósan nézett rám.

- De akkor is megérdemelte - néztem Tonyra halálosan komoly ábrázattal az arcomon. Ő egy hangos sóhajjal felelt csak.

- Miért van az, hogy ti ketten úgy viselkedtek, mint két óvodás? - láttam rajta, hogy kezd kiakadni. Mielőtt még bármit is mondhattam volna, Tony kiviharzott a helyiségből, feltehetőleg Bruce után ment, hátha majd ő jobb belátásra tudja téríteni.

Néhány órával később Fury rontott be a torony nappalijába, ahol én éppen békésen olvastam.

- T/N, azonnal riadóztasd a csapatot! - adta ki az utasítást, én pedig ezzel felpattantam és a főnököm műhelyébe szaladtam.

- Mr.Stark, Fury igazgató riadót rendelt el - mondtam a lehető leghiggadtabb hangomon. A férfi bólintott.

- Azonnal megyünk. Köszönöm, T/N.

Sietve bólintottam, majd loholtam is vissza a nappaliba, ahol az igazgató egyre türelmetlenebbül dobolt az ujjaival a bőrfotelen.

A csapat hamarosan elkészült. Éppen kiléptek volna a torony ajtaján, de egy meglehetősen furcsa külsejű valami úgy döntött, inkább házhoz jön. Hatalmas robajjal érkezett meg a nappaliba, ahol megállt. Végignézett az állig felfegyverzett csapaton, rajtam és Fury igazgatón is.

- Örvendjetek! Eljöttem, hogy felszabadítsalak titeket! - kezdte az ismeretlen. Furcsán néztem a többiekre, akik ugyanúgy nem tudták hova tenni a helyzetet. - Eljöttem, hogy elvigyelek titeket a gazdámnak - jelentette be diadalittasan.

- Remek, még egy kiskutya - horkantott megvetően Tony. Halványan elmosolyodtam a megszólalására. Ez is csak addig tartott, amíg a tekintetem nem találkozott Bruce-éval. Hamar el is kaptam a fejem.

- Ha nem jöttök önszántatokból, akkor erőszakkal viszlek el titeket - emelte meg a kis lény a hangját. - A gazdám már nagyon türelmetlen.

Steve ekkor úgy döntött, hogy megfelelő az idő arra, hogy rátámadjon a lényre. Hát, rosszul gondolta. A nappali közepén terpeszkedő szolgalény hamar kivédte a támadást, Steve pedig jócskán kirepült az ablakon. Tony kapta el a sebesen zuhanó kapitányt, mielőtt az többszáz métert zuhanhatott volna.

- Úgy látom, jobb belátásra kell bírjalak titeket - tettetett csalódottságot a lény, azzal felém kezdett kúszni. Ösztönösen hátrálni kezdtem, amíg a hátam a falnak nem ütközött. Tony megpróbált a segítségemre sietni, sikertelenül. A kis lény egyetlen apró kézmozdulatával a földbe döngölte a férfit. A többiek is majdnem mind erre a sorsra jutottak. Már csak Banner ácsorgott a szoba másik végében. Segélykérően néztem a férfire, aki aligha mutatott bármilyen érzelmet az arcán.

Mikor a lény odaért hozzám, egy erős karját a csuklóm köré tekerte, majd maga felé kezdett húzni. Rémületemben észre sem vettem, ahogyan Bruce bőre zölddé vált, a felsője pedig szinte lefoszlott a testéről. Hamar megragadta a kis lényt, láthatólag meglepetést okozva ezzel neki. Nemes egyszerűséggel a földbe döngölte párszor, aztán rá is lépett a biztonság kedvéért. Csak akkor hagyta abba, mikor a lény már biztosan halott volt. Ijedten néztem fel rá.

- Köszönöm - habogtam, még mindig sokkos állapotban. Hulk csak kurtán bólintott, majd elvonult.

Néhány perc múlva Bruce tért vissza a nappaliba, ezúttal a rendes alakjában.

- Jól vagy, T/N? - sietett hozzám. Kérdőn néztem rá.

- Miért segítettél? - kérdeztem vissza szinte azonnal.

- Hát mégsem hagyhattalak meghalni - felelt a férfi, miközben a padlóra szegezte a tekintetét. Pár percig csendbe burkolóztunk, mikor újra megszólaltam.

-Köszönöm - mosolyodtam el halványan. - És bocsánat, hogy sót tettem a kávédba - néztem rá bűntudatosan.

- Semmi gond - mosolyodott el ő is. - Talán valóban megérdemeltem.

- Ezt meg hogy érted? - néztem rá értetlenül.

-Tudod, én.... nos én sosem voltam jó az érzéseim kimutatásában, és te Stark titkárnője vagy, de nem várom hogy megértsd... - habogta a doktor. Továbbra sem értettem, hogy miről hadovál.

- Bruce, mit akarsz ezzel mondani?

- Nem lenne kedved ezt megbeszélni inkább egy vacsora mellett? - szaladt ki hirtelen a férfi száján. Kissé megrökönyödve néztem rá. Ő félénken pillantott rám, majd újra a padlót kezdte fixírozni.

- De, persze - mondtam megenyhülve. A férfi szélesen elmosolyodott. Épp szólásra nyitotta volna a száját, de félbeszakította egy hang.

- Ez nagyon jó, hidd el Bruce, veled együtt örülünk - mosolyodott el halványan Tony, aki most tért csak eszméletéhez. - De nem gondolod, hogy sokkal jobb lenne, ha segítenétek? - kérdezte, mire mi azonnal észbe kaptunk, majd a torony gyengélkedője felé irányítottuk a csapatot.