☆𝘗𝘭𝘢𝘺𝘣𝘰𝘺 - 𝘔𝘪𝘯𝘴𝘶𝘯𝘨☆

23

Ideg őrlő percek voltak, még Minho a műtő ajtaja előtt ült. Minden egyes pisszenésre felfigyelt, hátha az ajtó nyílik. Egyszer csak egy nő rohant ki, a köpenye csupa vér volt, és sietősen kapta le magáról a szájmaszkot, hogy tiszta levegőhöz jusson.

- Mi az, mi történt? - pattant fel Minho.

- Erre most nincs időm, sietnem kell - utasította vissza a nő, és sietősen elsétált, de Minho utána eredt.

- Várjon - loholt utána - Tudnom kell mi van vele, hogy jól van e.

- Azért sietek, hogy jól legyen, mostmár elengednél? - kérdezte a nő, elsöpörte maga elől Minho karját, és vissza ment a műtőbe, Minho a székre ült vissza. Pár perc múlva egy másik sebész jött ki.

- Kérem, maga mondjon valamit, hogy mi van vele - kérlelte őt Minho.

- Egy szilánk a szíve felé szúródott. Még nincs nagyon mélyen, de viszont fel kell vágnunk a mellkasát, de a betegnek már volt egy szív műtétje, így kicsit kockázatosabb az egész - hadarta el és vissza is ment.

- Szív műtét? Jisungnak? Mégis mikor? - tette fel magában a kérdéseket, majd inkább lábára könyökölt, és pihent egy keveset.

A pihenésből alvás lett. Arra ébredt, hogy nyílik a műtő ajtaja s kitolják Jisungot, még altatva.

Minho követte őket egészen a szobáig ahol megtoroant, hogy be mehet e.

- Menj be nyugodtan - mondta az orvos majd ajtót nyitott Minhonak.

- Elnézést uram, egy kollégája mindta hogy Jisungnak volt már egy szív műtétje. Erről lehet tudni valamit?

- Jisung szív beteg volt egész kicsi korától kezdve. Nagyon beteg lett, és donor kellett neki.

- És nem kapott? - vágott a szavába.

- De. Csak kitől. Nem volt senki, és semmilyen olyan halott, akinek meg lehetett volna menteni a szívét. Önkénteseket kerestünk, de erről Jisung nem tudott semmit. Még kiskorú volt így az anyja engedélyezete a műtétet. Jisung nem tudta kitől van a szív csak azt tudta hogy végre kap. Mikor felébredt akkor tudta meg hogy az anyja vokt a donor.

- Hű - mondta Minho megütközve.

Eközben Jisung hallgatott. Teste elernyedt, mozdítani sem bírta, bármennyire is akarta. Szemei is csukva maradtak, csak fülelt. És belül zokogott a beszéd téma  hallatára. Az emlék hatására olyan szomorúság figta el mint amit akkor érzett. Ugyanúgy egy kórházban feküdt, szinte alig volt ereje, és a mellkasán egy vágás díszelgett. Csak azt hallotta hogy valaki feláll, és kimegy az ajtón, és csak remélni tudta, hogy az orvos ment ki és nem Minho. Haragudott rá rendesen, de azt szerette volna, hogy ha vele lenne ebben a pillanatban.

- Jisungie - fogta meg a kezét, és játszani kezdett ujjaival - Sajnálom. Most nem állsz ellen tehát el tudom mondani az egész történetet. Bár nem is hallod - nevette el magát kínosan. Jisung gondolt rá, hogy nem akarja haani, de ereje sem volt bármi jelét adni, hogy álljon meg - Részeg voltam. Mondjuk ez nem kifogás, de az alkohol mindig hülyeségeket csinál velem. Ahogy a te egész személyed is őrülté tesz. Valami megmagyarázhatatlan dolgot érzek minden alkalommal mikor veled vagyok, amit még előtte soha, senkinél. Mindenáron a kedvedben akartam járni, megszerezni, megszerettetni magam veled. Úgy gondolom beléd szerettem. Kár hogy az első alkalmat, mikor szerelemes vagyok így el csesztem. És a te első alkalmad is. Sajnálom Jisung, bánom a percet mikor elborult az agyam, és semmit nem  láttam magam előtt, csak dolgoztam mint egy gép. Utálom magam hogy tönkre tettelek. Nem kérem higy bocsáss meg, csak értsd meg a helyzetem. Basszus még a szemedbe sem tudnék nézni - fújta ki idegesen a levegőt.

Közben Jisung szeme magától kipattant, és a mellette ülő lefele néző, könnyekkel küszködő fiúra nézett.

- Ne sírj - suttogta.

- Jisung

- Hé ssshhh - csitította le - Nem bocsájtottam meg. De rajta vagyok az ügyön - mondta és vissza hunyta nehéz szemeit.